A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-25 / 52. szám

Pista meg mindig a szé cigányasszonnyal beszél get:: „Hány nőt megkí vánt már életében anél kül, hogy szerette volna!... Mi lyen igaza van neki!" Bár lobog a vére, amikoi Kovács Marikára gondol, még se kíván tőle többet, min hogy láthassa, hogy melletti lehessen, hogy a hangját hall hassa. Mennyire át tudja me legíteni a szívét egy-egj röpke mosolya. Az óra ketyeg, ketyeg, lassar halad a mutatója. A párnárő továbbra is kitartóan tüzel г két szembogár, a mennyezet alatt meg egyre nő a füstfelhő... — Pista!... Miért nerr fekszel le ? A legény összerezzen, mint a gyerek, akit tiltott játékon kapnak. — Nem vagyok álmos. — Hol voltál? — Mi közöd hozzá!? — Csak kérdem ... Az asszonyban felsóhajt a keserűség: — Nekem már semmihez sincs közöm? — Gyenge, beteg, panaszos hangú a kérdés. — Nincs! — Akkor hát minek élek a világon?... Felesleges vagyok, nem gondolod, Gaál Pista ?! Aludjál, mert holnap olyan leszel, mint a lekvár! — Az se a te bajod, ne törődj velem! — Félkönyökére támaszkodik Jolán. — A cigány-asszonnyál voltál?... Jósoltatni!. .. Vagy szerelmeskedni. . v — Semmi közöd hozzá, mondtam már! — torkolja le az asszonyt Pista ingerülten. — Ha jövódre vagy kíváncsi, kár a szomszédba fáradni, én is meg tudom mondani — pergeti az asszony a magárt, észre sem véve, Pista ingerültségét. — Minden jel arra mutat, hogy rövidesen meg fogsz halni!... Hallod, mit jósolok, Gaál Pista?! — . Az meg az én bajom lesz! Jobban tennéd, ha nem ilyen szomárságban törnéd a fejed. — Ugye!... Inkább azon törhetném, hogy mikor és hogyan megyek el innen.. . Viszsza, haza, hogy te nyugodtan élhesd a világodat?! — Mindenki úgy él, ahogy tud! Pista lefekszik. A takaró alatt az asszony testének a melege öleli körül: perzseli, mint a tűz. Elfordul. — Utálsz ?... Ugye, hamar kihulltak szememből a csillagok? ...Kiölte, kiáztatta a sok sós könny, Miattad! Ezt is tudod, ugye? — Hallgass! — A karcsúságom is odavan. Olyan vagyok, mint a hordó.. . — Mondtam már, hogy hallgass, mert megfojtlak! — Annál te sokkal gyávább vagy!... Bárcsak megtennéd! Hidd el, Pista, tiszta szívemből mondom, megköszönném, a kezed is megcsókolnám érte. — Te asszony! Ne hozz ki a béketűrésből, mert felöltözöm és úgy elmegyek innen, hogy soha többé nem látsz! — Tudom. — Mit tudsz? — ordítja a legény. — Hogy azon töröd a fejed. .. Felőlem elmehetsz, de annyit mondhatok, hogy úgysem tudsz megszabadulni tőlem. Ha a föld alá bújsz előlem, akkor is megkereslek, ott is megtalállak! — Bajosan hiszem! — Te csak higgyél, amit akarsz! — mondja Jolán határozott önbizalommal. — Az én aszemen nem jársz túl. Rövid a szünet, addig tart :supán, amíg helyrerázódik a józan ész. — Nézd, Jolán! Beszéljünk értelmesen, őszintén egymással! — Nekem minden szavam őszinte — feleli Jolán. — Nézd, Jolánka, a viselkedéseddel sokszor olyasmiket húzol ki belőlem, amit én egyáltalán nem úgy érzek, mint ahogyan mondom. Értsd meg, én nem gyűlöllek téged, és nem haragszom rád. Csak rájöttem valamire, amit te sehogyan sem akarsz megérteni! Érzi az asszony, hogy most már mélységesen komolyra fordult a beszéd, és megpróbál ő is felelni, ahogyan valóban érzi: — Rájöttél, hogy már nem szeretsz. — Nem úgy... Arra jöttem rá, hogy soha nem is szerettelek. Ne, ne szólj közbe, és ne érts félre: én nem hazudtam neked soha! Amikor jóba lettünk, és amiket akkor mondtam neked, az úgy is volt, akkor úgy éreztem... Most már tudom, hogy az nem volt igazi szerelem, meg nem is lehet belőle az" soha!... Ahhoz, hogy megismerjem az igazi szerelmet, szét kellett rombolnom a tulajdon bátyám családi életét, tönkre kellett tennem egy asszony életét... Hidd el Jolánka, az ilyen életnek, ami köztünk van, nincs semmi értelme. És ezen nem lehet segíteni veszekedéssel, meg marakodással. Mi rontottuk el ketten, közösen, kettőnknek is kell helyrehozni. Hosszú, néma csend ereszkedik közéjük. Nagyon sokára Jolán felkönyököl, de még mindig tétovázik, hogy feltegye-e a benne ordítozó kérdést. Jeges kéz szorongatja a torkát, mégis forrő verejték veri az arcát: — Szeretsz valakit? Gaál Pista szívére is keserű fájdalom száll: — Szeretek... — Kit? — Egy lányt... — A városban? — Ott. .'. — Ahhoz jársz? — Ahhoz. .. Jolán a párnára hanyatlik. Reszket minden porcikája, gyengének érzi magát, mint az őszi légy: — Emlékszel, Pista, amikor otthon azt mondtam: „Ha bele szeretsz valakibe, én megöllek!?" — Emlékszem. — És arra emlékszel, hogy mit válaszoltál rá?! — Akkor én örökké fogok élni!... Ezt mondtam. Mintha Jolán csak most fogná fel teljes egészében, hogy mi is történt tulajdonképpen. Mintha a szavak értelme csak most hatolt volna teljes egészében a tudatába. Felsír, mint rossz álom után a kisgyerek: — Tudtam, éreztem hogy az lesz a vége... Tudtam... Ha-: nem verjen meg az isten, hogy soha ne legyen nyugalmad, se boldogságod. ..! Felkel, s mint az eszétvesztett botorkál a szobában zokogva és haját tépve. Reszkető keze alig találja a villanykapcsolót. Világosság ömlik a szobára. Az asszony szemében téboly ül: — Te átkozott, te!. .. Miért tettél szerencsétlenné, miért!?... Hiszen én nem akartam veled jönni, miért csaltál el, miért fenyegettél, te, te vadállat!... — Hirtelen feltépi a szobaajtót és úgy bevág ja maga után, hogy az üvegtábla kiperdül belőle, majd a konyhaasztalra borul és jajgatva sir. Gaál Pista megrettenve, falfehér arccal bámul maga elé-Kibírhatatlan fájdalom hasogatja a bensőjét. Vádolja a lelkiismerete... Hirtelen az otthoniak képe villan eléje: leginkáb a kis Janika bánatos, könnyes szemének a látása kínozza meg a szívét... Legszívesebben meghalna ebben a pillanatban-.. * * * December. Közeleg a karácsony. Szlovákia-szerte napok őta zuhog ez első, hol tisztán hol hóval keverten. A hegyekben erősen havazik. Onnan, a hóról áramlik dél felé a jeges szél... A szövetkezetben már befejeződtek az őszi munkák: a betakarítás. vetés és mélyszántás. Először idejében a szövetkezet fennállása őta. Ez a felvásárolt saját géppark első kézzelfogható eredménye. De még hogy milyen munkát végeztek: öröm végignézni a határt! Gaál János, de az egész tagság elégedett az elért eredményekkel. Elég és jő takarmányalap biztosltja az állattenyésztés fejlődést: van elegendő abrak, siló és szálastakarmány. Kielégítő a sertések súlygyarapodása, még nagyszerűbb a fejési átlag. Minden jel arra mutat, hogy jő pár korona jut majd oszlatékra. Gaál Jánost egyedül a kis Janika sápadtsága és étvágytalansága aggasztja. Az orvos véleménye szerint a gyerek" túlérzékeny lelkületű, és valami igen-igen bánthatja. Mint; ahogy János később megtudta, az anyós beszélte teli a gyerek fejét mindenféle hazugsággal... (Folytatjuk)