A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-18 / 51. szám
Ahold lassan az ég közepére kúszik, s a falura nagy, nyugalmas csendesség ereszkedik... Gaál János óvatosan csukja be a szoba ajtaját. Kár az óvatosságért: Janika még mindig ébren van, és keserves zokogás rázza a testét. János megijed: — Mi bajod, kisfiam, miért sírsz? — hajol a gyerek ágya fölé. Janika nem válaszol, csak sir, sír megfékezhetetlenül. Jó időbe telik, míg sikerül szóra bírni: — Mindenkinek van édesanyja csak nekem nincs!... Gaál János gyöngéden megsimogatja a gyerek fejét: — Ne sírj, kisfiam, ne sírj!... Elhomályosuló szemmel néz az ágyak fölötti esküvői képre. Mintha ezt mondana a kép felé: — Látod, látod, mit csináltál ?... Miért tetted ezt velünk, Jolánka?! Dodót nyolc évre ítélték. Egyik este Pista bemegy Anikóhoz. A gyerekek már alusznak, az asszony a mosóteknő fölött görnyed. Mióta Dodó nincs idehaza, Anikó is üzemben dolgozik. Munka után főz, mos és takarít. A gyerekek úgy-ahogy elvannak napközben: a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre. Pista leül, cigarettára gyújt és figyeli az asszonyt: — Meddig bírja maga ezt? Anikó megvonja a vállát: — Tudom is én. — Ráfizet, meglátja! — Sokat kibírok én, többet, mint az állat. — Akkor is!... Ha netán valami történne magával, mi lesz a gyerekekkel?... Arra nem gondol ? — Az állam baja, törődjék velük, gondoskodjék róluk! Vagy adja vissza az apjukat! Pista elgondolkozik: — Sajnálja? — Kit? — Hát Dodót. Az asszony felegyenesedik. Furcsa réveteg tekintettel nézi Pistát, úgy tűnik, mintha nem is őt látná: — Valamikor nagyon szerettem ... — mondja csendesen — Később meguntam, teljesen elhidegültem tőle. Az utóbbi időben meg már csaknem utáltam. — Miért? — Nem tudom, azt igazán nem tudom megmondani... Az igaz, hogy soha semmin nem tudtunk megegyezni, meg az is igaz, hogy mindenben olyan volt, mint az állat.:. Soha nem tudta velem éreztetni, hogy szeret... Talán ezekért, talán másért, nem tudom ... — Akkor este, amikor megvertem, és itt feküdt az asztal mellett, miért borult rá sírva, miért csókolgatta?! — Magukat akartam megtéveszteni ... Arról akartam meggyőzni magát meg a ... a feleségét, hogy én tiszta és ártatlan vagyok. mm m tiyt tMá' II. rész (17) «—. Mi célja volt vele? — Célom ">.... Talán semmi...' Valami olyasmit éreztem akkor, hogy neki van igaza, és szégyenkeztem maguk előtt ... Ennyi volt az egész ... Nagysokára megszólal Gaál Pista: — Mégiscsak rossz asszony maga, Anikó! — Egy szóval se mondtam, hogy nem vagyok az! — Elismeri ? — Persze hogy el!... Ha szerettem volna a sápadt mérnököt, akihez jártam, akkor nem ismerném el... — Hát nem szerette? — Nem ... Egy cseppet se! — Furcsa igazán nagyon fiatalember... Az igazi sze- ezért is érdemes volt eddig furcsa - mondja Pista maga rele m ' valahol másutt kezdő- élni... Táncoltak. Komoly, elé meredő szemmel. - Nem di k - Az a másí k valami csak mégis játékos volt minden szerette, mégis neki adta ma- arr a J6 ' h o 9y kiegészítse, be- szavuk. De hogyan táncoltak? gát. Miért ? tetőzze a szerelmet... — Az A kelleténél nem merte job— Mert belémbújt az ör- asszony látva Pista rendkívül ban megszorítani. Marika kezét dög... Különben, ki tudja?... kom °ly tekintetét, felnevet. - nem merte jobban magához Ha Dodó mellett megtalálom, N o - de é n magyarázzam ezt vonni. Miért? Félt, hogy a lány amit fiatal fejjel elképzeltem, magának, nő létemre ?... Gon- megsértődik, vagy megharagtalán sohase történik meg az, dolkozzon csak el egy kicsit: szik. Félt, hogy elveszíti. Nem, ami megtörtént. Rossz lettem, ha n y nö t megkívánt már az nem akarja elveszíteni! az is maradok. Szeretni már életében anélkül, hogy szeret- A kellemesen eltöltött éjúgyse tudok senkit... Ha meg- t e volna?? szakának mégis volt egy árnybolondul a vérem, azé leszek, Gaál Pista mélyen elgon- oldala: Jolánka. Minduntalan aki éppen jön, aki akar... dolkozik. Akaratlanul is két közéjük furakodott kissé fol-Például, ha maga akar, meg- nő képe villan fel előtte: Jo- to s arcával, gömbölyödő alakkaphat!... lánka és Kovács Marika. Jo- jávai, szemrehányó, vádló te-Mitha fából vagy kőből vés- lánka képe azonban egyre job- kintetével. Pista hiába űzte ték volna az arcát: nincs rajta ban halványodik, mindjobban eI magától a gondolatot, újra se bánat, se öröm. Hideg kö- eltávolodik tőle, míg végül tel- meg újra visszatért, zönnyel perqeti a szavak orsó- jesen eltűnik a messziségben ot t lapult a poharak csi-I ingelésében, a csillagok fényében, a függönyök hullámaiban, a kacagásban, a zenében, minden élőlényben és holt tárgyban. Mégis gyönyörű és csodálatos volt az az éjszaka. Gaál Pista nagyot sóhajtva feláll: — Jó éjszakát! — Már elmegy ? — Későre jár ... Az asszony csodálkozó teJ kintete kíséri ki Pistát. Nem tudja elképzelni, mi lehet az oka, hogy a hosszú hallgatás után ilyen hirtelen elmegy .., Aztán leül és ölébe ejti a kezét. Ölmos nyűgként nehezedik rá a fáradtsága. A gyerekekre téved a pillantása. Az arca mosolyog, de a szeméből megindulnak a könnyek... ját, mintha nem is a saját, hanem valami idegen nő sorsát mondaná el. Fiatalos, karcsú teste ismét a teknő fölé hajol, és kissé oldalra billenő fejjel tovább dörzsöli a szenynyest a szappanhabos vízben. — A gyerekeire nem gondol? — Dehogy nem! Most is rájuk mosok, nappal meg értük dolgozom... Ha Dodó kiszabadul megfelezzük őket, és megy ki-ki a maga útján. — Nem akar vele élni ? — Egy percig se! De mással se! Elég volt egyszer csalódni az életben, többé nem akarok! — Hát a vére? — Hát a vére? — Maga azt hiszi, hogy csak az a minden, hogy a körül forog a világ! ? ... Aki arra alapozza a boldogságát, hamar elveszíti. Higgye el nekem. ... Már csak Marikát látja maga előtt csodálatos mosolyával. Mintha színes délibáb ringatná a végtelen mezők felett. Szőke hajkoronája, rózsás arcocskája tölti be az egész világmindenséget. Mintha érezné hajának illatát, mintha hallani vélné bársonyos hangját, melyből gyöngédség árad, s amelyben mégis a megközelíthetetlenség tisztasága sziporkázik. Ez a kettősség, vagy inkább az ezerszínüség varázsa vonzza újra meg újra a városba?... Itt, ennél a pontnál kezdődne az igazi szerelem ? ... Talán nyolcszor vagy tízszer találkoztak. Most a legutóbbi találkozásuk ötlik az eszébe. Bálban voltak ... Kellemes környezet, jó zene, kevés ital, nagyszerű hangulat: micsoda éjszaka!... Gaál Pista akkor úgy érezte, ha semmi másért, Gaál Pista komótosan vetkőzik. Ráérően. Gondolatait teregeti szét, a ruháját meg egy rakásra dobálja, nem rakja el szépen, mint máskor szokta. Valahogy most nagyon idegennek érzi a négy fal közét. „Mi lesz ennek a vége —> csapong agyában a gondolat. A szobában meleg van. egy szál ingben ül, keze cigaretta után matat. Szemét kerüli az álom. Egy láthatatlan kéz nem hogy az ágy felé húzná, az asszony mellé, inkább ráncigálja onnan. Pedig a párnáról csalogatóan süt feléje a két dióbarna szem. Nem veszi észre, mert oda se néz. Minek nézyen, ha szeme nem kívánja a nézést: felesleges. A füst meg csak tekeredik fölfelé, mintha kék selyemszalagot lengetne a szél. (Folytatjuk) 11
