A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-17 / 29. szám

Szüts László; A boszorka n y Tfzekután öreg Csuhai előtt "senki ne emlegesse, hogy így a régi világ, meg úgy a mai világ, régente babonásak voltak az emberek, de mára hálisten kinőttünk a babonákból, nevetünk csak rajtuk, és minden épeszű ember tudja, hogy bosozrkányok nincsenek. Nem, nem, öreg Csuhai előtt ezt senki se emlegesse'. Mert boszorkányok igenis vannak! Es ha erre valaki azt mondaná: öreg ember össze,-vissza fecseg, holdfényben a fürészbakot is kecskebaknak látja — az kérdezze meg az ifjabb Csuháit. Danira már aztán nehéz lenne azt mondani, hogy maradi, babonás paraszt, hiszen folyton a könyveket bújja, a rádiót hallgatja, nemrégen mosógépet tukmált rá szegény, munkában megőszült anyjára és mindenféle gyűlésekre jár a fiatalokkal. Szóval olyan mai legény. Hát tessék megkérdezni Danit! Igaz, hogy ifjabb Csuhai egyelőre hallgat, mint a partra vetett csuka, s nem hajlandó nyilatkozni. De ez minden valószínűség szerint attól van, hogy a boszorkány megrontotta a szemével. Nem hiszik? Hát azt elhiszik-e a fülüknek, a szemüknek, ha tél idején dörög, meg villámlik az ég? Lám, már az se jelent jót! Az újságok ugyan mindent meg tudnak magyarázni. Erős az idén a napfolttevékenység, írják, megbolydult tőle az időjárás. De azt nem írják, "hogy ez jót jelent, vagy rosszat. Mert nem is jelenthet jót. Szóval dörgött meg villámlott. A kiskapu pedig úgy csapkodott a szélben, mintha dühös fúriák szaladgáltak volna ki-be rajta. Ilyen időben a kutyáját se zavarja ki az ember. De Dani mintha napozni ült volna ki a kertbe, egész délután be se jött. — Nézd meg már, mi van vele! — nyugtalankodott az anyja. Öreg Csuhai akkor még gyanútlanul faragta a szipkáját. — Majd bejön, ha végzett! Nem hátulgombolós már. Nem hátulgombolós az igaz. De csak gyerek még, ha meg is közelítette már a negyvenet. Az anyjának legalábbis az! És az marad mindaddig, míg asszonyt nem talál maga mellé, aki főzzön neki. mosson rá, vagyis: gondozza. Hej, de ilyen isszonyt manapság nem egykönnyen talál a legényember! Különösen, ha az anyja segít neki a keresésben ... - Mit csinálhat ennyi ideig ? - Akad odakint dolog, csak győzze! - Azt mondta, megnézi az állatokat. Lehet, hogy elment valahová? - Lehet! - Mégis... akkor beszólt volna! Nem akaródzott kimenni az öreg Csuhainak, de a vége csak az lett, hogy vette a kalapját meg a bekecsét. Odakint nagy üggyelbajjal jutott el az istállóhoz. Olyan erősségű szél nyomta az ajtóhoz, hogy a kilincs a kezében maradt, az ajtó pedig kivágódott s a szél félrelökte öreg Csuháit is és benyomult az istállóba, mintha egy vagonra való menekülő ördög lett volna. A léghuzat a padlásról leszórt nagy halom szénának esett, azt felkapta, pedig volt vagy félszekérre való, s mintha vissza akarná viliázni a padlásra, örvénylő körforgással emelte a levegőbe, húzta maga után az éppen fölötte ásítozó padlásnyílás felé. Öreg Csuhai csak annyit látott, hogy a kavargó, magasba emelkedő szénával együtt egy kibomlott hajú, égöszemű, táncoló némber is a levegőbe emelkedik, mintha a széna lenne a szoknyája, lebeg, forog körbe, és fülsiketítő hangot hallatva eltűnik a padlás nyílásában. Öreg Csuhai mihelyt parancsolni tudott a lábának, húsz éve nem tapasztalt fürgeséggel hagyta ott az istállót, de mégis mire beért a konyhába, halálra -vált rémült öregember rogyott a tűzhely melletti kis székre. Még az istállóajtó kilincse is a kezében reszketett... Nem telt bele tíz perc, Dani dobbant be az ajtón. - Hol voltál ? — esett neki az anyja, mivelhogy öreg Csuháiból addig egy szól se tudott kivenni. - Hol lettem volna? Megetettem az állatokat, rendbetettem az istállót. - Ott voltál? - Szólalt meg végre az apja. - Ott... hát... Persze, hogy ... ott.,. - Láttad? ... Te is láttad?... - Mit? - A boszorkányt... A szénában volt... Kirepült a padlás nyílásán ... - Micsodát ? .... Boszorkányt ? ... - és Dani arca eltorzult, mint aki nevetni akar, de döbbenet köti gúzsba. Felesleges volt faggatni to'vább. Szemmellátható volt rajta az átélt izgalom, tekintete zavarosan fénylett, nyelve elakadt, hol fülig pirult, hol nyakig sápadt, le kellett ültetni az asztal mellé. Nem csoda, hiszen közönséges fehércseléddel se sok dolga akadt eddig, nemhogy egy szénából repülő boszorkánnyal! Valamit tehetett is vele az az égetnivaló némber, mert a fiú egész estére igen zaklatott maradt, sokszor úgy látszott, nevethetnékje támad, de aztán újra csak ábrándozásba esett. Mitől van az ilyesmi, ha nem a rontástól? ... Mégis: reggel, mielőtt megakadályozhatták volna, Dani ment ki elsőnek az istállóba. Visszatette a kilincset a zárba, elvette a létrát a padlásnyílástól, összevillázta a szétzilált szénát. Ügy látszott nyoma sincs rajta a tegnapi szemverésnek. Csak, amikor viliázás közben egy fehér, kötött kendőbe akadt a villa hegye, akkor fogta el ismét valami megmagyarázhatatlan zavar. Ha az öreg szülék látták volna, bizonyosan még többet írnak a boszorkány számlájára. Így is mozgósították a fél falut. Ugyan inkább csak az asszony, aki korán piacra sietvén, elegendő fület talált eme legújabbkori boszorkányhistória befogadására. Túl is adott rajta szerencsésen a legapróbb részletekig. Öreg Csuhai viszont otthon, az új szipka rágása közben magányosan tűnődött csak a modern tudományos szemlélet balfogásán, mely a boszorkányokat örökre száműzni akarta. Lám, sikertelenül! Daniból azonban egy szemernyi nyilatkozatot se tudtak kivenni az esetről. Se mellett, se ellene. Az öreg legény egyre konokabbul hallgat. De letagadhatatlan, hogy a boszorkány megverte a szemével. Ebéd közben pedig meséli az anyja: — Láttam ma reggel a piacon az Erzsit ... Ejnye, melyiket ?! Hát itt a szomszédban ezt a Kenyeresnét! Akinek a múlt tavaszon meghalt az ura... Tiicsköt-bogarat mondtak rá, mivelhogy magányosan él. Igaz, én is észrevettem néhányszor, hogy nem nagyon gyászolja az urát. Egyre jobban kezdett öltözködni. Mindig egy nagy fehér kendőben járt a piacra ... De ma mégis feketében volt... fekete kendőben ... Lám, megjött a magához való esze!... Es erre Dani felnevet. De úgy ám, hogy az már nem is eredhetett mástól, csak a boszorkánytól. Jaksics Ferenc rajza Kapanyél, kapanyél Sejlik már a kukorica bajsza, szőke szellő hancúrozik rajta, Kapanyél, kapanyél, megfizettél magadér'. Sárga tököt dajkál a barázda, levelekkel jól bebugyolálja. Kapanyél, kapanyél, megfizettél magadér'. Elvirágzott már a krumpli bokra, lefekszik a porhanyós homokra. Kapanyél, kapanyél, megfizettél magadér'. Megbarnult a hüvelye a babnak, gyermekei sorra kipotyognak. Kapanyél, kapanyél, megfizettél magadér'. Napraforgó, paradicsom, borsó, kézröl-kézre jár a csecses korsó. Kapanyél, kapanyél, megfizettél magadér'. DÉNES GYÖRGY U