A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-11 / 50. szám

FECSÖ PÁL: Télhívogató Nevelgettek futó ívek, megtanultam már a szépet, megcsaltak a forró nyarak, csorba kaszám dudvát arat. Üres már a fecskefészek, búcsút int a nyár a rétnek, elégtek a tüzes dalok, a vad szélbe jót harapok s míg a lábam tova lépked, fásult szívem újra éled. Avart gyúrok, hamut szórok a parázsra nagyo* fúvók, lángra lobban rím a rímben, legyen ami melegítsen, hogyha jönnek téli fagyok" s tócsa felett a jég ragyog, tükór-szívek égre néznek, ezer ember jég-szívének fényes szeme, hideg mása, mintha szemem jeget látna. Verset szórok, rímet rímre, fagyott • tócsa közepére s mire szívem jéggé égett; ezer szívet melegített. GYÜRE LAJOS: Zsuzsának Te vagy nékem a legszebb ékszer, s én minden másnál gazdagabb. Menekültem innen elégszer, s jöttem, hogy megt aláljalak. Jöttem fájó, üszkös sebekkel. Nézd káinbélyeges múltam! Legyél ásó, kapa, s temesd el szerelmes szó-koszorúkkal a múltat, a rosszat, a vétkest! Tisztíts meg! Fogadj magadba! Es adj tollamra új igéket. De ne ajnározz dajka-szóval. Beteg vagyok — de nem baba. Taníts járni, de ne mankóval. TÖRÖK ELEMÉR: remény Ügy kezdtem az életem, mint apám kezdte, szegényen, de sok reménnyel és kacagva, nóta zengett az ajkamon reggelente. Szemem tükrén felvillan a régi álmok, vágyak fénye, ha ballagok a mező zöld csendjében a remegő-szárű virágok füzérei közt, s ma ls, mint rég, a remény tűzszirmal nyílnak szívem dús mezején. rehúzta az arcát, mint akinek hirtelen beleáll a fájás a fogába, de még így is mosolygott: — Igazán nem látom be, miért kell ezért a házassággal várni. Igy is, úgy is megölöm. Teljesen mindegy, hogy összeházasodtunk-e már, vagy sem. Genovéva megvárta, amíg a mezítlábas suhanc, aki odatérdelt a rácsos ablak elé, újból felállt és hangtalanul eltűnt. — Előbb el kell pusztulnia. — Mondd, meg tudod nekem magyarázni, miért kell már okvetlenül a mi házasságunk előtt elpusztulnia? — Mert bizonyos ideáljaim mellett kitartok. Tartozom ezzel a férjemnek. És egyáltalán — rendet kell tartani. A mezítlábas suhanc megint csak odatérdelt a rácsos ablak elé és vigyorogva belesett. Fritz felugrott és összehúzta a függönyt. Koromsötét lett. Hallotta a rozsdás rugók nyikorgását — Genovéva a falnak fordult. * * * A tömbparancsnok ott állt a lerombolt Ludwig Strassén, a győzelmi kapu közepében és két fiút figyelt, akik egy hatalmas törmelékhegyen mászkáltak. A játék az volt, ki ér előbb a csúcsra. Fritz a Ludwig Strassén haladt lefelé, és gyanútlanul közeledett a kurtalábú, hosszúszárú csizmát viselő, zömök férfi felé, akinek ábrázatát szakáll borította. A tömbparancsnok nyilván feltette magában, hogy bevárja, melyik lesz a két fiú közül a győztes; ott állt, zöld vadászkalapja a kezében — forró nap volt — hajlékony spanyol bambusz sétapálcájára támaszkodva, amely szinte félkörbe görbült. Fritz mellette ment el. Csak az első keresztutcánál torpant meg; valami első pillanatra megmagyarázhatatlan érzés fogta el. Ügy rémlett neki, mintha az imént egy álmára emlékezett volna, annak is valami kisebb mozzanatára. Először csak egy behajlított bambusz nádpálcát látott Aztán hirtelen odatársult a sárga félkörhöz a tömbparancsnok alakja, amint ott áll az esti szürkületben, a Landsberger Strasse 57 előtt Az izgalomtól párszor a magasba kapta a lábát, mintha izzó vasra lépett volna. Visszanézett. A két fiú ott állt a romhalmaz tetején, és karjukat diadalittasan az égnek lendítették. A tömbparanscnok már elindult feléje. A bambusz nádpálca, amelyet most a közepénél Jogva, ujja hegyével egyensúlyozott, szabályosan forgott jobbra-balra, ott pörgött el később a fatörzs mellett, amely mögött Eritz meghúzódott és mosolyogva suttogta: „Na, ez most ugyancsak biztonságban érzi magát." Fritz három óra múlva tért haza a pincébe, fáradtan, porosan. — Megvan. Kint lakik, messze a városon túl, egy használaton kívüli vasúti őrbódéban. Genovéva ott ült a rácsos ablak' alatt, Bácskái Béla rajza a tábori ágyon, az ölében tál, sárgarépát tisztított. Az izgalomtól elsápadt, ie előbb még felkapta a fejét — Fritz tekintetét kereste. De t ritz, gondolataiba mélyedve, járt fel-alá. Végül bosszankodva megszólalt: — Mindig olyan sima volt a képe, mint a malacé. Most szakállt hord. Én csak a borotvált arcokat figyeltem. Ma is — már elmentem mellette. — Megölted? — Egy lánnyal volt. — Megtetted ? Fritz a fejét rázta, és barátságos mosollyal érdeklődött, mikor készül el a répajözelékkel. Másnap, ugyanabban a délutáni órában, amikor a tömbparancsnokkal a Ludwig Strassén találkozott, már ott guggolt az őrbódé előtti szederbokor tövében. A rozsdás hullámlemezből épült bódé ott állt egy keskenyvágányú vasút pályája mentén, amely a téglagyárhoz és a hozzátartozó agyaggödörhöz vezetett. A kisvasút és a gyár évek óta nem volt üzemben. itt sovány volt a talaj. Csupán szeder-és bükkfacserjék tenyésztek a lapos, elhagyott tájékon, ember is ritkán járt erre. A bádogkunyhó jó rejtekhelye volt a gyilkosnak, aki az áldozatok hozzátartozóinak bosszújától tartott. Egy évnél hosszabb ideig nyugodtan hajtotta itt álomra fejét. Fritz, aki órákon át félig ült, félig feküdt a szederbokor tövében, most elővette hosszú zsebkését. Kattant a rúgó, amikor kinyitotta, a penge feszesen ült a tokjában, mint a tör a markolatában. Kettévágott egy almát, és a kés éles hegyével nagy óvatosan pöckölte ki belőle a magokat, nehogy az alma húsából egy morzsányit is feláldozzon. Már sötétedett, amikor léptek zaja hallatszott, valami ütemesen pattogó zörej kíséretében. A tömbparancsnok minden lépésnél bambusz sétapálcájával ütögette a csizmája szárát, s közben egy induld dallamát fütyörészte. Akkor is fütyörészett, amikor kinyitotta a kunyhó ajtaját. „Világítása is van" — suttogta Fritz, amikor a kunyhó apró ablakából otthonos fény vöröse tört át a sötétségen. Nemsokára szikrák pattogtak ki a tetőre kivezetet. rövid és karvastagságú kályhacsőből. „Főz". Meleg éjszaka volt. A tömbparancsnok szélesre tárta az ajtót. A háromlábú kis vaskályha gyorslobogású fa-tüze ropogott, fölötte egy jazék krumpli. A tömbparancsnok a pamlagon heverészett, és egy képes világtörténelem lapjain „Róma égését" olvasta. — Te kiszolgáltattad Hochholz szerelőt a Gestaponak. így van? — Fritz a pamlag előtt állt. A tömbparancsnok a revolvere után akart nyúlni, amely ott feküdt mellette a falipolcon. Fritz és Genovéva már házasok voltak, amikor öt héttel később egy vasúti munkás, aki a rátörő zivatar elől a bádog őrbódéban keresett oltalmat, felfedezte a hullát. Fordította: Fáy Árpád 10