A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-04 / 49. szám
11 Marika elkomolyodik. Tétovázik egy kis ideig, végül mégis vallomásra szánja el magát. — Négy éve halt meg az anyám. Testvéreim nincsenek. Apám még él. Kőműves. Nagyon részeges. Mindig elitta a keresetét. Amíg élt szegény édesanyám, sokszor megverte őt is, engem is. Nem volt elég az ő keresete, az enyémet is elvette és elitta... Anyám halála után úgy látszott, megváltozik: jobb szívvel volt hozzám, a keresetemet se vette el, sőt még ruhát is vásárolt egyszer-kétszer. Cserébe mást akart tőlem... szóval. .. engem akart... Akkoi jöttem el hazulról. Mindegy volt, hogy hová, csak minél távolabbra. Itt kötöttem ki Azóta itt élek, egyedül. Igen.. Próbálok megállni a magam lábán, talán sikerül... Magi is láthatja... — Látom.., Igazán szépet megvan itt. — Hosszan elgondolkozik, s mintha a kígyózó cigarettafüstből olvasni ki. Milyen igaz a közmondás sokszor a látsza csal! — Ér azt hittem magáról, hogy.. — Nyugodtan kimondhatja nem haragszom meg! Azt hitte, rossz vagyok, ugye ?... Egy pincérlány bizony sok mindennek ki van téve: kísértésnek durvaságnak, szemtelenségnek... De, ha egy kis akarat van az emberben, attól méc jó maradhat. — Ne haragudjon rám hogy... — Nincs miért haragudnom inkább megköszönöm, hog; őszinte volt hozzám!... Higygye el, Pista, ritkán találkozik az ember őszintéséggel Nem is tudom megérteni, valahogy úgy gondolom, hogy г nem őszinte ember hazudja végigszínészkedi az egész életét. .. Az is nehéz lehet, nem?! Vagy mindent meg lehet szokni? — Talán... Talán meg lehet. .. Sokáig elbeszélgetnek: mái éjfélen is túljár az idő. PistE gondolni se mer arra, hogy kétértelmű célzást tegyen szemtelenkedni próbáljon, pedig olyan aranyos, annyira kívánatos ez a kékszemű, szőkehajú lány, hogy veszélyes játék a közelében tartózkodni. Közvetlen, kedves, mégis megközelíthetetlennek tűnik. Akaratlanul ls csodálni és tisztelni kell! Pista feláll, hogy elbúcsúzzék. — Mikor látom legközelebb? — Ezt is úgy kérdi a lány, mintha már évek óta ismernék egymást. — Nem tudom, nem tudhatom előre... Talán rövidesen. — Hát csak látogasson meg, ha errefelé jár! Becsukódik az előszoba ajtaja, fordul a kulcs a zárban. Pista nem akar zajt csapni, a sötét lépcsőházban lassan, óvatosan tapogatózik lefelé. Felhödunna alá bújtak a csillagok, koromsötét az éjszaka. A szél még erösebb és élesebb, mint az este volt. Siránkozva száguldozik a zegzugos utcákon, mintha keresne valamit vagy valakit. Pistát is körülmotozza, de olyan vad, durva kézzel, hogy belevacog a foga... • * * Októberderéki vasárnap délelőtt. Napfényben fürdik a fák ezerszínű lombja. levegőben ezüstös ökörnválak úsznak. Fakókék az ég, homály üli a messziséget. Szikkadt a mező. Nagy varjúcsapatok lepik az őszi szántást, károgva bányásszák a hantókat. Sárgult kukoricaszárat zörget a lassú szél. A szőlőhegyen Itt-ott szüretelő lányok, asszonyok kendője virít: ki kell használni a jó időt! A faluszéli szénarakodón nagy munka folyik: a leendő futballpályát mérik ki. Ott van a nemzeti bizottság néhány tagja: a tanító, ott van Gaál János és még vagy tizennyolc -húsz legénysorba lépő fiatal, nem beszélve a húsz-huszonöt gyikmozgású gyerekről, akik rettenetes kiabálást csapva fogőcskáznak az asztalsima gyepszőnyegen. Nem is fogőcskáznak, hanem a képzeletbeli labdát űzik a már félig-meddig kimért pályán. A szénarakodó valaha a gaz-Iák tulajdonát képezte. Valyonához mérten kinek kisebb, :inek nagyobb része volt benle. Volt olyan gazda is, akinek :sak egy bogiyányira valé zéna fért el a részén, de ikadt olyan is bőven, aki húsz mszonöt nyári szekér takarnányt hordott oda. Mert akiiek a portáján kisebb volt a zérühelye, ide hordta a ta:armánya nagy részét. Ebből i szempontból hasznos volt a zénarakodó, másrészt viszont lizonyos kockázattal járt a lolog, mert ha széljárás ideén egy bosszúálló kéz gyufát obbantott valamelyik kazal ilá, bizony szűkös tél köszönt akarmány dolgából az állaokra. A múltban nem egyszer elfalta már a tüz az összes akarmányt. Jelenleg a szö•etkezeté és majdnem kihasztálatlan: csupán egy-két kala! gubbaszt rajta ő. .tői ta-aszig, tavasztól őszig meg a ibák hullatják rá a tollúkat. A tanító irányítja a mérést. Íz acél mérőszalag csillogva :súszik a gyepen, mint egy gen-igen hosszú kígyó. Mikor irösen kifeszítik, el-elfütyyenti magát. Gaál János, mintha csak izőrakozásból tenné, egy maékravaló, arasznyi hosszú údtollat 4 szed össze. A kis fanika a többi gyerektől elzakadva mindenütt a nyomáэап jár; nem tudja, mire les; ó, apját utánozva б is lúdollat gyűjt. — Ez jó lesz, édesapa? — Jó, kisfiam! — Hát ez? — Az is! A mérés befejeződik. L'tána a már kimért pálya közepén leül az egész társaság. A cigarettások rágyújtanak. Közben a gyerekek is abbahagyják a játékot és a nagyok köré telepednek. Elcsendesedve, figyelő szemmel lesik a nagyok szavát, hiszen őket is érdekli a labdarúgás sorsa, jövője. És most pontosan azt tanácskozzék meg az arra hivatottak. — Jó pálya lesz! — Az. Sima, mint az asztal. — A nyitrai szelet felfogja a falu. — Az ám! ... Délről meg ritkán fúj, ha fúj is, gyenge meg meleg. — Sűrű a füve, mint a juh gyapja... Gaál János mosolyogva hallgatja a fiatalokat, közben pedig a lúdtollakat szurkálja be a földbe egy-két centi távolságra egymástól. Kis, téglalapalakú mezőcskét kerít körül.; Miután elkészül a munkájával, többen felfigyelnek rá. Megmosolyogják: — Mi az ?... Maga meg játszogat, Jani bácsi?! — Játszogatok... Gyerekkoromban nem értem rá, mondom, most bepótolom. A felnőttek nevetnek, a gyerekek értetlenül bámulnak, Gaál János pedig elkomolyodik: — Katonakoromban nagygyakorlatra mentünk ki a kaszárnyából. Ilyen falucskában szállásoltak el bennünket, mint a miénk, ha nem kisebben. Ott láttam én egy szép futballpályát: köröskörül magas jegenyefák állottak. Karcsúk és sudárak voltak, mint a hegyi legények. Arra gondoltam akkor, hogy itt a szénarakodón is lehetne csinálni olyat, ha nem különbet; dehát akkoriban az még lehetetlen volt... Elhallgat, s a tolljegenyékkel körülüttetett művére ejti a tekintetét, de nem csak ő, hanem valamennyien. A fiatalok képzelete egetpiszkáló jegenyéket növeszt a lúdtollakból, huszonkét izmoslábú futballistát teremt a zöld gyepre, sárga bőrlabdát táncoltat a hálóban. Végül az egyik merengőszemű, cigánybőrű, nyurga fickó kiböki: (Folytatjuk)