A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-20 / 47. szám

Péter László felvételi a mintegy harminc kiló halat a teherautóra. A csónakot az autó vontatja ki a partra a benne csomóba rakott hálóval együtt. Aztán ügyesen rábillentik a kocsira s öt perc alatt kész a rakodás. A technika a halászatban is tért hódít. Segít, de kárt is okoz. A bratislavai gyárak, üzemek rengeteg szennyvizet eresztenek a Kisdunába, mérgező anyagokat. — Ahol tavaly mázsaszámra fogtuk a halat, ott ma alig kerül valami. Az is ehetetlen, kátrányszagú — mondják keseredetten. * * * A halászszövetkezet irodájában Fekete bácsit faggatjuk a mesterség titkairól, ö a legrégibb halász a faluban, mióta az öreg Szabó meghalt. Huszonhat év óta .„vízenjáró", a környékbeli haltanyák alapos ismerője. Valamikor a bérlők, birtokosok kezében volt a halászat joga. Azoknak dolgozott többed magával felerészért. • — Sose tudtuk, hány kilót dobtak az embernek — emlékezik —, ha szóltunk, hogy kevés, azt mondta a bérlő, elmehetsz, szívesen jön helyedbe más. Jött is volna. hisz annyi volt a szegényember, mint a csillag. — Sokan azt mondják, hogy a halászat csak szórakozás. Mi a véleménye? — Ilyen időben, mint amilyen ma volt, nem nehéz, ha megszokja az ember; de próbálná meg télen, mikor a háló kötelére ráfagy a víz és porhavat vagdos arcunkba a szél. Mert mi járunk ám télennyáron, ez a kenyerünk. — Nem történt még soha baleset? — A nagy Dunán veszélyes a víz. Egyszer borultunk ki hárman, harmincnyolc decemberében. A csónakban sikerült megkapaszkodnunk. Vagy hat kilométert vitt bennünket a víz, míg kihalásztak. Tisztára jéggé fagyott rajtunk a ruha. Aztán a forralt bor helyrehozott. — Hallottuk, hogy a halászokat meg szokták keresztelni. Igaz ez? E kérdésen elmosolyodik. Aztán elmeséli, hogy amikor újonc került a csoportba, a főhalász (halászgazda) vette a csónakjába s egy óvatlan pillanatba a vízbe lökte. Természetesen enyhe időben. A prüszkölő atyafinak utána sok szerencsét kívántak a mesterséghez és a halfogáshoz. — Mikor lehet legjobban halat fogni? Fekete bécsi elgondolkozik. Mélyet szí a csavart cigarettából. — Hajnalban, napkeltekor, majd este napszállta után úgy tizenegy óráig. — Maguk mikor járnak? — Mikor a legjobbnak látjuk... — válaszol tömören. — Tudja fene — mosolyodik el —, a halászember megérzi, hogy ha mennie kell. — Az asszony nem mérgelődik, hogy keveset van otthon? — Szok mondókázni, de hát mit csináljon az ember, eltűri. Nyugtalanul tekinget az órára. Látszik -ajta, hogy menni szeretne. — Hová siet? Csak nem újra halászni? — tréfálkozunk. — Nem, nem. Az asszonynak kell fát vágnom a vacsorához. Azzal már fejébe is nyomja a siltes sapkát. Kint az udvaron még egy kicsit megállunk. Hátul, a kert felől vöröstéglás, félig felhúzott falak állnak. Garázs és hűtőberendezés épül. Kell a hely, hisz 1965-ig kilencszáz mázsára emelkedik az évi tervük. Az oszlopokra terített hálót meglebegteti a szél és a fáról fonnyadt, sárga leveleket szór az ölébe — de a háló kövér halakról álmodik. OZSVALD ÁRPÁD Munka közben A hat ldlós csuka öt perc alatt kész a rakodás A várvavárt pillanat. .. Faág és sok szemét is keriii a hálóba