A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-06 / 45. szám

SS: A.J. ARHIPOV szépsége és az ódon falvak pompás faépltészete magával ragadta a festőt. Üjabb és újabb Arhipov-müvek tűntek fel a különböző kiállításokon, s a képek gyakran a szerény .tanulmány" elmet viselték. A művész festményre álmodott megfigyelései korántsem szenvtelen tanúságai a múlt és jelen paraszti életének. „Csak akkor tudok őszinte lenni és hinni abban, amit teszek, ha a természet alapján festek" — mondotta Arhipov. S a „természet", az élet nem állt egyhelyben. Az országon forradalom söpört végig, és Arhipov, a változatlanul élesszemü, őszinte művész új vonásokat fedezett fel hőseiben. Különös érdeklődésre tarthat számot ebben a vonatkozásban női portré-ciklusa, amelyből az egyik képet bemutatjuk olvasóinknak. („Leány korsóval", 1927.) Az ifjú temperamentummal festett kép szinte egy új Arhipovval ismertet meg. Előbbi müveinek tartőzíkodő liraisága fesztelen örömbe csap át: örül az embernek, lelkesedik érte, hisz benne. A széles, talán nem is szép lányarcon, a nyílt mosolyban, a munkát ismerő és szerető fiatal parasztlány egész külsején az egészség és életöröm bája villódzik, s ez ihlette meg a művészt. Innen a színek pazar tüze, a széles, szabad ecsetvonások, a forma monumentális jellege. „Az erős, a bizodalommal és reménnyel teli embernek feltétlenül szeretnie kell az ilyen festményeket" — Irta Arhipov alkotásairól Anatolij Lunacsarszkij szovjet államférfi és közéleti személyiség, és ismert művészettörténész és műbíráló. Valóban Így van: a kiváló művész képeit szeretik és ismerik itthon és külföldön egyaránt. Remekműveit megtaláljuk Moszkvában, a híres Tretyakov galériában, a leningrádi Orosz Múzeumban, a a New York-i Metropolitan Múzeumban és a genovai Szépművészeti Múzeumban egyaránt... Csak éppen Arhipov önarcképe hiányzik e gyűjteményekből, így hát emlékét festményei idézik. J. APENCSENKO 17 Első „alkotása" egy férfi képmás volt, melyet agyagból készített a pajta faléra. Abram Jefimovics Arhipov (1862-1930) saját bevallása szerint, gyerekkorától kezdve „mindig, mindenütt rajzolt, ahol erre csak lehetősége nyílott." Arhipov mint .tizenöt éves kamasz egy rjazanyi falubői került Moszkvába, a Festő-, Szobrászati és Építészeti Iskolába. A falusi legényke tehetsége felkeltette V. Perov, A. Szavraszov és V. Polenov kiváló művészek érdeklődését. Az ifjú őstehetség bámulatos kitartással kutatta a festészet titkait. Arhipov falun nőtt fel, amelyet teljes szivéből szeretett, és a paraszt életet választotta képei tárgyául. Már első művészi próbálkozásai elárulták a mindennapi falusi élet — vagy ahogy a kiváló művész mondotta — a falusi poézis iránti érdeklődését, s ez később hírnevessé tette. Ez az alkotói vonás különösen akkor tűnt fel, amikor egy kiállításon (1890) ott tündökölt csodálatos napsütést árasztó festménye. Az Oka folyón, a már kétségtelenül érett mester műve, mert hiszen ekkor mér tökéletesen ura volt a szabad kompozíció és a színek művészetének. A következő festmény-ciklus (Jégzajlás után, A visszatérő stb.) megerősítette a mélyen lírikus Arhipov hírnevét. A művész minden évben hosszabb időre elhagyta Moszkvát, szülőföldjére, Rjazany környékére, vagy Oroszország északi vidékére utazott. Az északi táj zordon