A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-30 / 44. szám

Krapek elvtárs hőstette Az osztályvezető helyettes elvtárs kigombolta nyakán az inget. Ez így nem mehet tovább — jelentette ki kedvetlenül —, lásd be, így nem lehet dolgozni, Krapek elvtárs. Hallhatod, az osztályvezető elvtárs azt mondja, hogy a szóban forgó dolog benne volt az eredeti tervrajz jelmagyarázatában, és most hiányzik a végleges megoldásból. Kérlek, csak semmi kertelés, mondd el röviden és világosan, mit tudsz a dologról? — Nem emlékszem rá — fülelte Krapek elvtárs. Krapek elvtárs egészen határozottan tudta, hogy az benne volt az eredeti tervrajz jelmagyarázatában. Azonban azt is tudta, hogy mindezt az osztályvezető helyettes elvtárs is jól tudja. Ugyanis a délelőtt folyamán felkereste őt, és azt mondta neki: „Ördögpokol, hát mi jól megfeledkeztünk erről, kedves kollégám; próbálja valahogy elsimítani az ügyet." Krapek, aki e tekintetben már ismerte a dörgést, tudta mit jelent az, ha az osztályvezető helyettes megfeledkezett a dologról. Eddig minden rendjén lett volna, csakhogy akkor nem volt jelen az osztályvezető elvtárs. Most pedig jelen van, és valószínűleg haragudni fog. Krapek elvtárs úgy vélte, még mindig jobb, ha az osztályvezető elvtárs őrá fog haragudni és nem a helyettesére. Mert ha ugyanis az osztályvezető helyettes elvtárs haragszik meg, akkor az meg következésképpen megharagszik Krapek elvtársra, ebből pedig semmi jó nem származhat, mivel az osztályvezető helyettes elvtárs mindig emlékszik, kire és mikor haragudott, az osztályvezető elvtárs ellenben soha. — Egyszerű a dolog — felelte az osztályvezető elvtárs. — Krapek elvtárs felszalad az irattárba, elhozza az eredeti tervrajzot, megnézzük a jelmagyarázatot, és rögtön tudni fogjuk, hol történt a hiba. Krapek elvtárs nyelt egyet. Valahogyan nem volt ínyére a dolog. Megtehette volna természetesen, hogy egy kis idő múlva visszajön, és kijelenti. hogy az irattárban nem találja az eredeti tervrajzot. Akkor azonban az osztályvezető elvtárs vagy megharagszik a helyettesére, mert nem tart rendet az osztályán, vagy személyesen megy az irattárba — s akkor kitör a botrány. A tervrajz ugyanis az irattárban volt. Ez esetben pedig Krapek elvtársra nemcsak az osztályvezető elvtárs haragudna, amiért a tervrajzot az irattárban nem találta meg, vagy nem akarta megtalálni, hanem az osztályve-KAREL MICHAL zető helyettes elvtárs is, akit az osztályvezető bizonyára megdorgált volna — ha betekintést nyer a tervrajzba. — Akkor hát... — fordult Krapek elvtárs felé az osztályvezető helyettes villámló tekintettel. - Azonnal - felelte Krapek. Fölment a lépcsőn a padlásra és kinyitotta az irattár vasajtaját. Még nem tudta, mit fog tenni, de érezte, most valaminek történnie kell. Talán elájulhatna, akor lecipelnék, és akkor talán megfeledkeznének az egész dologról. Krapek elvtárs azonban nem bízott magában; attól tartott, ájulási kísérlete nem lesz elég meggyőző — egyéb megoldás semmi se jutott az eszébe. Érezte, hogy a kétségbeesés környékezi. Két lépést tett a rejtélyes valami felé. A lelógó rongy, sötét, sima és kellemetlenül zsírosfényű volt. Krapek elvtárs észrevette, hogy az iratrendező nyílásába apró karmokkal kapaszkodik. Ez meghökkentette. Zsebéből tintaceruzát húzott elő, és a tompa végével enyhén a rongycsomóba bökött. A rongy meglendült, megremegett, kinyitotta majd ismét összezárta széles, hártyás szárnyát, és mozdulatlanul tovább lógott az iratrendező karikájában. Krapek elvtárs az ajtóhoz ugrott. Az elképzelést, hogy meg pillanatnyilag nem jutott eszébe. A tetőn lévő apró ablakból halvány fénysugár szűrődött az irattárba. Krapek elvtárs megemelte a támasztékot és becsukta az ablakot. Maga se tudta, miért teszi ezt, de azért örömmel csinálta. Szívesen kinyitotta és becsukta volna az épület összes ablakát, ha jutalomképpen megengedik neki, hogy megeheti az eredeti tervrajzot, vagy legalábbis a hozzá tartozó jelmagyarázatot. Joggal sejtette azonban, hogy e kívánságát nemigen teljesítik. Sorsába beletörődve, egykedvűen a polcokon sorakozó iratrendezőkhöz lépett. Az eredeti tervrajzot tartalmazó iratrendező egész a sarokban volt, az ablak alatti fal mellett. Krapek elvtárs már távolról észrevette, hogy az iratrendező hátán lévő fémkarikán egy sötét, körtealakú tárgy lóg, amely nyilvánvalóan nem tartozik hozzá. Ügy vélte, portörlőrongy lesz az imént felfedezett valami, és gondolkozni kezdett, miképpen használhatná fel a saját, illetőleg a vezetőhelyettes elvtárs érdekében. Sajnos, a denevér hártyás szárnyával csapkodva röpködni kezd a szűk helyiségben, határozottan csúnyának tartotta. Kitárta maga mögött az ajtót, és undorral tekintett a lógó tömegre, majd vigyázva bedugta a fejét és hangosan odakiáltott: — Sicc! A denevér mozdulatlanul lógott tovább fejjel lefelé. Krapek elvtárs óvatosan a polc mögé bújt, keresett egy lehullott vakolatdarabot és azt a sötét test irányába dobta. Tudat aiatt elképzelte, hogy a felébresztett denevér zuhanó repüléssel haladéktalanul támadójára veti magát, s ezért el volt rá készülve, hogy tüstént becsapja maga mögött az ajtót és elmenekül. A vakolatdarab a denevértől egy jó méternyire a falba vágódott. A denevér azonban meg sem moccant. Egy emelettel lejjebb kinyílott az ajtó, és felharsant az osztályvezető helyettes elvtárs hangja: — Krapek elvtárs, hol vagy ? — Itt — felelte Krapek. — Akkor gyere ide — sürgette a hang —. mi az ördögöt csinálsz ott fenn? Krapek elvtárs nem mondhatta azt, hogy egy denevért hajigál vakolatdarabokkal. Tudta, hogy most egyedül az segít rajta, ha fogja az iratrendezőt denevérestül együtt, leviszi és igyekszik az esetleges következményekt magára vállalni. Erre azonban nem volt képes. Túlságosan undorodott a denevértől. — Takarodsz — kiáltott rá kétségbeesetten —, nyomorult férge! Szavaiba belesűrítette afeletti bánatát, hogy kicsi, hogy fél, hogy szeretne még élni. — Micsoda? — kiáltott fel az osztályvezető helyettes. — Semmi, semmi — szólt Krapek elvtárs —, máris megyek. Bezárta pz irattár ajtaját, és a kulccsal a lépcső karfáját kocogtatva lépkedett lefelé. Az osztályvezető elvtárs a sarokban ült, s maradék feketéjét kavargatta. Helyettese lángoló arccal Krapek elvtárs felé fordult, és ekkor Krapek elvtárs némi megnyugvással állapította meg, hogy az osztályvezető helyettes elvtárs ugyanúgy fél, mint ő. — Hol a tervrajz? — csattant most a hangja —, az osztályvezető elvtárs már türelmetlenül várja. — Fönt van — felelte Krapek elvtárs —, fönt van az irattárban a polcon. — És miért nem hoztad le ? Hisz érte mentél, bem? — Nem tudtam lehozni — felelte Krapek elvtárs megtörten. — Denevér van ott. Az osztályvezető elvtárs abbahagyta a kávékevergetést, és kérdőn a helyettesére tekintett. — Denevér — hadarta Krapek elvtárs —, az iratrendező hátlapján lóg. Állandóan ott lóg és alszik. Az osztályvezető helyettes elvtárs elképedten bámult a vezető elvtársra. Majd tekintetük Krapek elvtárs siralmas ábrázatán találkozott. — Denevér — ismételte Krapek elvtárs. — Az eredeti tervrajzot tartalmazó iratrendező karikáján lóg, lóg és alszik. Nem lehet felébreszteni, nem akar elrepülni. Én nem tehetek róia. Kínos csend kvetkezett. — Ilyet még nem hallottam — törte meg a csendet a vezető elvtárs —, hogy beszélhet valaki ilyen sületlenségeket. Krapek elvtárs egykedvűen vonogatta a vállát. — Ügy? — hördült fel az osztályvezető helyettes elvtárs, hát ezért kell nekünk itt az időt vesztegetni, mert valahol, valami lóg és alszik. — Én mondtam neki, hogy sicc — bátorkodott megjegyezni Krapek elvtárs. Az osztályvezető helyettes elvtársat elöntötte a méreg. — Ebből már... — üvöltötte, és egy iratcsomóval az asztalra vágott. — Egy pillanatra — szólalt meg az osztályvezető. — Elv-12