A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-30 / 44. szám

A kis Mészáros Ilonka fogadtatása Bölcsőtől a sírig Zsigárdon 1942 nyarán el- tartották, hogy valaki a meg- Valter koporsóját. 12-én újra temették Ürge Ferencet és lévő társadalmi rend érde- eltemették őket teljes tisztes -kisfiát, Valtert. Nem a te- keivel ellentétes világnézetet séggel — megemlékezve az apa metöben kaptak helyet a valljon. Ám hiába zaklatta elvhüségéről és kommunista végső nyugodalomra, hanem Ürge Ferencet a jegyzőség és becsületéről, kivül a temetőn. Az öngyil- a• csendőrség, — álhatatos A polgári ügyek bizottsága kosokat és a gonosztevőket maradt elveihez. Zsigárdon azóta is nagy feleszokták kiközösíteni haláluk Az egykori rend még holtá- lösségtudattal teljesíti feladaután. ban sem bocsátotta meg élv- tait. Gondoskodik az újszülöt-Kicsoda volt Ürge Ferenc? hűségét. Nem engedte tisz- tek méltó fogadtatásáról. Az kommunista és felekezeten tességgel eltemetni sem az ifjú házasok számára ünnepékívüli, meggyőződéses sze- apát, sem a fiát. Csak néhány lyes esküvőt rendez, s meggény ember. Csakhogy ak- barátja és hűséges elvtársa ünnepli az idős párok aranykoriban nem így mondták, kísérte ki őket annak idején lakodalmát. Megvető, szörnyülködő jelzőt utolsó útjukra... Egyszerű tények felsorolása akasztottak a nyakába, mond- Tavaly megalakult Zsigárdon ez. Ám, ha elgondolkodunk a ván, hogy hitehagyott, isten- is a polgári ügyek bizottsága, polgári ügyek bizottságának telen, nyakas ember. Első dolga az volt, hogy elég- működésén, látjuk, hogy mély-A hatóságok azt követelték tételt szolgáltasson a félfeu- séges értelme van: a szocia-Ürge Ferenctől, tagadja meg dális polgári rend számkive- lista társadalom gondoskodása meggyőződését, s vallja magát tettjének, akin még holtában és megbecsülése a bölcsőtől a valamilyen jelekezet vagy is bosszút állt. sírig végigkíséri az embert, egyház hívének. Elképzelhe- Decemberben kiemelték a tetlennek és tűrhetetlennek sírból Ürge Eerenc és a kis —bi— Kovács Anna és Kornél Matüs esküvője A végső tisztesség Ha majd megöregszünk... Eddig azt hittem, kegyetlen dolog a megöregedés, mert csak ma tudtam meg — hogy télen is süt a nap! Egy esős, szeles délután történt. A Malinovszkíj út és a Vámutca sarkán vártam a trolibuszt, « mert jő sokat késett, néhány társammal a sarokház üzletajtajába húzódtunk a dühöngő szél elől. Azaz, csak szerettünk volna odahúzódni, mert tnajd minden másodpercben szabaddá kellett tennünk az utat. Soha ennyi öregembert nemi láttam egyetlen fertály óra alatt, amennyi az előttünk levő ajtó kilincsét markolászta. Egyik várakozó társam, egy fiatal katona nem is állta meg tréfálkozás nélkül: — Mondja, örsganyám, fiatalságot árulnak tán ebben az üzletben? — Dehogyis, fiam — szólt viszsza a néne —, az öregek klubja ez! S lám, akkor vettük észre, hogy tényleg ott a felirat a fehér táblán: Nyugdíjasok klubja! Bemenjek? Ne menjek? Ö, hát hogyne mentem volna be egy ilyen helyre! S bizony megnedvesedett a szemem az ott látottakon. Mert, ha igaz. hogy a megöregedés másodszor is gyermekké teszi az embert, itt annyi, szinte gyertne-Rekontxa! ki boldogságot láttam, hogy azt hittem, egy Andersen mese elevenedett meg előttem ... Az első teremben vidám kártyacsattogás, hangos terefere, s percenként feltörő önfeledt kacajok töltötték meg a levegőt. Hatvanhetvenéves vén legények sugdostak kedves tréfákat a szemüket lesütő nénék fülébe. Emitt párolgó feketekévé mellett űszhajú polgárok vívják „életre-halálra" szóló sakk-küzdelmeiket. Amott meg hat-hét unokás öreganyókák idézgetik egykori cslnytevéselket. A másik terem sokkal csendesebb, de még meghatőbb talán. Itt a kultúrát Ízlelgetik, olyan kérges tenyerű, egyszerű öregek, akik életük nyolc tized részében alig olvastak egy-egy olcsó kalendáriumnál egyéb olvasmányt. Most Jókai, Móricz, Gorkij és Jllemnlckí örök mesélt kóstolgatják feszült figyelemmel, míg mások a folyóiratokat lapozzák, — vagy távoli szeretteikhez Írnak' vidám leveleket ... A harmadik szoba kicsinyke ugyan, de ez a legzsúfoltabb. ÉS itt csillog délutánonként a legtöbb okuláré — pedig nem olvas s nem Is ir itt senki. Kényelmes karosszékekben üldögélve a televíziós masina csodáit szemlélgeti itt a sok kedves öreg, s szürcsölgethet hozzá kévét ls, teát is. Mert csak koccantani kell az ajtó fehér hasán, s már is jön az „üdvöske", és hozza a jó italt! Tudniillik a klub „szolgálatosát", Bús Viktóriát becézik üdvöskének a klub öregjei. S hogy mennyire meg is érdemli ezt a szeretetet, íme így vallott erről a 23 éve özvegy Gajdosik Emília: — Tudja, nyugdíjas már ő ls, négy gyermeknek anyja, de azért minden héten három délutánon csak velünk törődik, ő főzi a kávét, ő főzi a teát, felszolgál, mosogat, — s mindezt ingyen teszi! Mert hát ú ml klubunk fáiig „önellátó", csupán a lakbért, no meg a villanyt, gézt fizeti meg a Nemzeti Bizottság. A takarítást és súrolást egy nyugdfjas rokkant, Skapik István végzi, s még a feketét és a teát is az így szerzett fillérekből teremti elő a mi Viktóriánk! Járom a zsúfolt termeket, Ismerkedem a boldog öregekkel. Az egyik magányosan éli öregségét, a másikat leánya, veje s három unokája becézi odahaza — de mindegyikük mégiscsak a klubban van igazén otthon. S hogy mi tartja össze annyira a klub látogatóit, hogy 80—100 öreg is összeverődik egy-egy délután? tme a 72 esztendős Mlkus Feri bácsi válasza. — Nekünk, öregeknek már az ls boldogság, ha visszaálmodhatjuk fiatalságunkat. A mi kis klubunkban mindenki álmodik, s mindenki elhiszi a másik álmát is! Boldog az az ország, ahol nem kell félntök az embereknek, mi lesz a sorsuk, ha megöregszenek! -fi j-