A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

Múlt va el ezzel a vidék belsejét is: Szomotor, Rad, Zétény, Boly, Szolnocska, Pólyán, Lelesz, Kaponya, Bacska, Battyán határát. Ez lenne a csatorna úgynevezett radi ága. III. Skorodensky Viktorral, egy fiatal, alig 21—22 esztendős emberrel, a keletszlovfikiai vízszabályozási munkálatok vezetőjével járjuk a sfkföldek végtelenjét, egyik mélyülő csatornától a másikig, egyik még csak éppen készülőfélben lévő hídtól a másikig; motoron persze, motorbiciklin, mert hol az a riporter, aki gyalogszerrel, vagy akár vonattal, autóbusszal ls képes lenne bebarangolni mindezt a területet Szomotortól Kisgéresig, Radtól Leleszig, Kőrtvélyestől Szentmáriáig, vagyis ott legyen mindenütt, ahol valamit csinálnak a vlzszabályozás keretén belül, s megnézzen mindent, ami ezzel összefügg. Dehát szerencsém van, s ráadásul kétszeresen is, mert vezetőm, huszonkét éves fiatalember s munkavezető lévén már maga sem mindennapi riportalany. El is csodálkozom, ahogy nézem, hogy figyelnek, hogy hallgatnak rá az emberek, s hogy irányítja őket, s azon ls ugyancsak, hogy micsoda lelkes, de komoly, megfontolt, a nagy felelősség súlya alatt szinte megélemedett ember ez a Viktor. Nem az első ilyen esetem ez; legutóbb a gombaszögi kőtörőkné! találkoztam két ilyen fiatal munkavezetővel, Ipolyságon meg a Készül a Latorcát zabolázó töltés. A háttérben a folyó. városi nfemzeti bizottság huszonhárom éves alelnökével, s ha mindezeket a tapasztalatokat öszszeadom, jóleső érzés melengeti a szivemet: íme a jövő, a mi nemzedékünk! Azt mondják sokan, az idősebbek: „A mai fiatalság!" — s legyintenek egyet, hogy kár a szóért, elveszett nemzedék, s gondolják, is talán, hogyha mi elmegyünk, mi marad Itt hátra. Itt meg * figyelem ezt a fekete legényt s csak arra tudok gondolni, hogy talán nem ls olyan semmirekellő ez a mai fiatalság. IV. Az emberek, akik a vízszabályozási csinálják. Meg a gépek: teherautók, kotrógépek, dömperek, talajgyaluk. Mert ezek még inkább hozzátartoznak az egészhez, mint az ember. — Képzelje csak el — mondja egy munkás a kisgéresi részlegnél —, mit kezdene itt az ember ezek nélkül a jószágok nélkül. Nézem a mélyülő, terebélyesedő csatornát, hétszáz méter készült el idáig, ami a gyakorlatban 37 ezer köbméter kihányt földet jelent. Két kotrógéppel, két buldozérral s a hozzájuk tartozó nyolc gépésszel, tíz-tizenkét földmunkással. Micsoda teljesítmény! Csinálunk egy hirtelen számítást s kiókumláljuk, hogy egy kotrógép kihány naponta körülbelül hétszáz köbméter földet. Egy ember viszont legfeljebb 6—7 köbmétert, de csak úgy, hogy egy-két napig, mert soká aligha bírná ezt az iramot. Vagyis a különbség százszoros.. A hídépítők viszont egészen másfajta munkát végeznek. A készülő két csatornán tizenkét hidat építenek, mindenütt ott, ahol valami út (mezei vagy országút) keresztezi. Megnézünk vagy öt-hat ilyen hidászcsoportot, s csak elcsodálkozom, ahogy figyelem, hogy erőlködnek ezek az emberek a baromi nagyságú, legalább húsz tonnás, tizenhat-tizenhét méter hosszú, egy méter vastag kőoszlopokkal, a jövendőbeli hidak tartópilléreivel. Mi a szösznek elhagyatott, istenhátamögötti mezei utakon ezök az óriási teherbírású hidak? Hisz itt legfeljebb, ha szénásszekerek közlekednek, különben csak gyalogos nénikék, bácsikik (a fiatalokra nem is gondolck, mert azok már úgysem járnak mezei utakon, s ha igen, legfeljebb motorral). — Hohó — azt mondja az én Viktor barátom. — Hol élsz te, a múlt században? Ne feledd el, hogy ezeken a hidakon már nem ökrös szekerek fognak cammogni, hanem traktorok, kombájnok, talajgyaluk. Ezért hát az erős hidak! Dehát a munkások! A gépészek, a műszakiak többnyire szlovákok. Kassáról, Kassa vidékről valók, vagy Innen északról, Homonna, Nagymihály tájékáról. A kétkezi munkát végzők viszont itteniek. Ki honnan tud szökni. Már a földtől, tudniillik. Mert ez is valami: a vlzszabályozás. Nehéz munka, kegyetlen erőt, izmokat-követelő munka? Mindegy, de nem paraszti munka, mindegy, de nem földművelés. Valami érthetetlen, mindeddig kikutatlan erő taszítja ezeket a falusi embereket, még a legföldhözkötöttebbet is el, el a földtől, a falutői, a mezei világtól. Inkább hányják a földet napszámban, csak a főidtől meneküljenek. Bodrogköz jövője. Milyen lesz? Vizek, íolyők, patakok, mocsarak, nádasok, ticcék; terméketlen földek, határtalan leg elő-világ. Ez volt a múlt. A jelen: a hatalmas, mindeneket átfogó, mindeneket keresztül-kasul szabdaló vizszabályozó munkák. A jövendő pedig: az eltűnt mocsarak, a szabályozott vizek s a megtermékenyített, teherbeejtett földek végtelenje. S mindezen túl: az emberek megváltozott életmódja, szebbé, jobbá tétele, a világ állásának átformálása, megreformálása, a kommunizmus beláthatatlan perspektivájú paradicsoma. Csáder László jelvételei Jövendő Jelen