A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-09 / 41. szám

zabályos hegykoszorú kellős közepén ereszkedik le gépünk a Rodope és a Balkán-hegység közé beékelődött, szófiai medencében elterülő repülőtérre. Valahol jobbra, alig egy macskaugrásra van innen Szófia. Vitosa, a bolgár fővárosnak e hü testőre rendületlenül áll örök őrhelyén. Köszönteném is e régi ismerőst, ám a szeptemberi meleg, őszi napon felhőpalástba burkolja üstökét. Tizenkét év után ismét Szófiában, azaz csak a főváros repülőterén vagyok. Prospektusunkban az áll, hogy a várost technikai okokból nem nézhetjük meg. Sajnálom is ezt az elszalasztott alkalmat, mert Szófia ma is úgy él még emlékezetemben, mint egy elragadó, bájos hely, parkokkal és sok műemlékkel, tele rokonszenves emberekkel, férfiakkal és nőkkel... Pedig az úgynevezett technikai okokat — ha a Cedok is úgy akarja — igen könynyen legyőzhettük volna, mivel a bolgár vámszolgálat a világon a legudvariasabb. A városnézés azonban elmarad, és máris bent ülök a szófia—várnai vonal egyik gépében. A felhők felett aztán a Vitosa mégiscsak rámköszönt. iMintha cinkos fejbólintássalsúgná: „öreg fiú, emlékszel még arra a tizenkét év előtti forró júliusi napra, amikor kellemetlen belgrádi kalandod után megérkeztél hozzánk?" Aztán a gép tovasuhan. Hegyek és völgyek felett szállunk; majd hirtelen, lenn a mélyben a kék ég végtelen tükörképe döbbentett rá, hogy a tenger felett lebegünk, s alig telt bele néhány perc, máris földet értünk. Majd egy végnélkülinek tetsző rázős út következett, és a Balkánturist muzeális értékű autóbuszában Izleltetőt kaptam a tlz egyiptomi csapás egyikéből. Ám egyszer ez is véget ért. Csinos kis szoba az elegáns Rodina szállóban, lett átmeneti otthonom. Ami'kor megálltam a tengerre nyíló erkélyen, önkéntelenül is egy Ady-vers soréi jutottak eszembe: „Tengerpart, alkony, kis hotelszoba ..." Közben besötétedett. Az üres strandon tarka madárijesztőként gubbasztottak az elárvult napernyők és a kihűlt homokszőnyegen sirályok Idttl az Aranystrandon ' Í:V sétáltak párosával-begyeskedve. A tenger hangtalan, sötét tömeggé egyesült az éji égbolttal. A'lig hittem szememnek, hogy ez a tenger valójában Ajvazovszkij Feketetengere, féhértajtékos, bősz hullámokkal, ficánkoló, vidám delfinekkel,' pálmákkal és bambuszerdőkkel. Én inkább a Holt-tengernek véltem. Ám egyszeriben vörös fény támadt a távolban, és igen szokatlan, rendkívüli fürdőző emelkedett ki a ténger bús, fekete vlzözönéből. Pucéran és mégis szűzi szeméremmel mászott fél egy láthatatlan létrán a mennyboltra, mesebeli mandarinok nagy, vörös lampionja — a Hold. * » * Aranystrand vagy Zlaté Piesky a neve ennek a fürdővárosnak, amelyben jelenleg lakom. Harminc vagy negyven szálló, üdülő és étterem - több semmi. Ha jől tudort, öt évvel ezelőtt mindennek még nyoma sem volt! öslakó település Itt nincsen; s talán éppen a déli tengertájak sajátos architektúrájának teljes hiánya vált ki belőlem bizonyos elégedetlenséget. A szállók és éttermek, gyümölcs- #s dohányárus, vala-VirnatUrdöf strand A várnai helyi népi tanács épülete A várnai tengerészkaszinó (részlet) Egy ókori római (Urdó maradványai Várnában