A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-18 / 38. szám

kön szokott. Sok volt az eső az idén, s e2 tudvalévően nemigen használ a dinnyének. Negyvenöt hektár terület., alig győzöd belátni az egészet, a amerre nézel, mást se látsz, csak dinnyét. Hatalmas kupacokba rakva várják az óriásira érett görögdinnyék a kocsikat. autókat, hogy elszállítsák őket az állomásra. s onnan aztán a szélrózsa minden irányába: Komáromba, Újvárba, Nyítrára, Bratislavába — s a szomszédos falvak, városkák gyümölcskereskedéseibe. A dinnyés-brigád — vagy huszonöt-harminc asszony és férfi — sürögve forgolódik a dinynyék körül, igygkeznl kell, most van a szezonja. Mutatnak egy hatalmas zöld görögöt: — Találja 'el, hány kilós lehet! Nézem a dinnyét, óriási jószág, én még' ilyen nagy dinnyét soha nem láttám, ilyen dinnye' 'talán nincs is a világon, csak tréfálnak ezek itt velem, hát honnan tudj8m én ezt, hány kilós ' lehet? — Fogalmam sincs. — Húsz. Így ám! Tizenöt-tizenhat, tizennyolc-húsz kilós görögdinnyék a szempéteri határban, a vérosi ember csak a szemét meresztgeti, s mégcsak az sem igaz, hogy az idén nem olyan Ízletesek, mint máskor, mert kostolóba felvágunk néhányat, s mind finom, Ízletes bizony ez egytől-egyik, nem győzi enni az ember, hiába súgja a gyakorlatias esze, hogy itt az alkalom, most edd tele magad, mert ki bírja ezt szusszal. Úgy lenne ez csak jó, hogy mindennap egy odahaza, vagy mindennap eljónnl dinnye-riportra. No dehát ez csak a dinnye meg a szedői: Molnár Lajos, Zsoldos Vilmos, Kackó Mihály, Dóczi Sándor, Fister néni. Molnár Mária; hát meg a többi! A szóló például. Mert dinnye ide, dinnye Beérett az őszibarack oda, az is valami, dehát a szőlő, vagyis a leve, az való a férfiembernek. S Szentpéteren van ebbői is, amabból is elegendő, állítólag még a nevét is úgy kapta a falu, merthogy az égiek — Péter bácsi meg a társai — ugyancsak az idevalósi bort szerették.. Meg is van örökítve az öreg egy, még a Singemé idejéből való címkén, ami a ázenpéteri borospalackokat ékesttette, ahogy kulcsaival nyitja a mennyország kapuját, körülötte meg jobbra-balra hatalmas boroshordók, jelezvén, hogy a mennyországba is ezeken által vezet az út. Vagyis: aki a bort szereti, rossz ember nem lehet. Szőlőjük egyébként hetvenöt hektár van s hetven-nyolcvan munkás dolgozza állandóan kora tavasztól késő őszig szakadatlan. Élükön Molnár Gyula bácsival meg Németh Andrással; a gyümölcsfák és szőlőtőkék nagymestereivel. Hogyne volnának nagymesterek! Azt csinálják gyerekkoruk óta! Itteni sors, szentpéteri lehetőség. A szőlő valaha, még az első világháború előtt, a Zichy grófoké volt, mint ahogyan övék volt ez a roskadozó nagy kastély is emitt a falu szélén, jelenleg, talán jobb híján, a szövetkezet székhelye, s ahogy övék volt a falu is, a határ is, minden, ami itt létható és fogható, de még a nemlátható s nemfogható dolgok is, az emberi lelkek, emberi gondolatok példának okáért. A grófoké vo!t Itt minden, a Zichyké meg a Lónyayaké, legutóbb a Zichy Miklósé, aztán a Vásárhelyié, aki Miklós gróf halála után elvette a grófnőt, azután a Slngernéé, azután egy malomtuladonosé, a László Lajosé, s végül, Immár a felszabadulás után, egyedüli jogos tulajdonosáé, a népé, a szövetkezeté. Mondják, hogy Vásárhelyi még személyesen gyújtotta át a birtokot a szövetkezeteseknek, s hogy most szó esik róla, düllesztik a mellüket: — Igy bizony, örökösök vagyunk mi. Grófi örökösök! A gazda hát sok volt, váltották egymást, egyszer ez, másszor az, de a munkás mindig ugyanaz maradt. Németh András, Molnár Gyula, Molnár Sándor, Molnár Gábor, Pöcs Flórián, Szegi János, Hajabécs Imre. Itt dolgozik valamennyi gyerekkora óta, ebbe a világba. a szólók, gyümölcsösök világába születtek bele egyenesen, de nem az élvezésre, csak a munkára, a venyigehordásra, tehercipelésre, látástól-vakulásig tartó robotra, szenvedésre. — Aztén jött negvenöt, negyvennyolc, ötven, s övék lett a szőlő. Meg a bor, meg a pince, s az alma, körte, szilva, dinnye, az egész nagy szentpéteri határ! CSELÉNYl LÁSZLÓ Leánybrigéd Hol terem a dinnye? Szentpéteren. Hát a körte? Az is ott. Hát a szőlő? Az is ott. S azt talán már ne is említsem, hogy ott terem az alma is, a szilva is, a mogyoró ls, dió is — no és persze a bor! Nemcsak itt természetesen, megterem ez a sok finomság másutt Is, talán több ls néhol, talán jobb ls, de kötve hiszem, hogy van még egy hely szerte az országban, ahol egy helyen, egy községben, egy határban, egyetlenegy szövetkezetben ennyi finomság, ennyi gyümölcs teremne egyrakáson. Alma is, körte is, szőlő is, dinnye is — mindenfajta elképzelhető jóság. A falu — Szentpéter — Komáromtól északkeleti irányba esik, huszonkét kilométerre a várostól, valahol a Komárom-Érsekújvár—Párkány háromszögben, ögyalla, ŰJgyalla, Hetény, lzsa. Perbete szomszédságában. Négyezerkétszáz-négyezerháromszáz lakos, jó nagy község tehát, de azért nem hinné az ember, hogy a határa tizennyolc kilométeres körzetben terül el szerte a vidéken. De még ennél is nagyobb volt ptyr évvel ezelőtt, mondják, egészen a komáromi malomig nyúlott. S mindezen a rengeteg területen megterem persze a búza ls, a krumpli is, a kukorica ls. de mindenekelőtt a gyümölcs. Maga a dinnye, a szőlő után a péteriek legnevezetesebb büszkesége, negyvenöt hektáron nevelkedik, s augusztus vége lévén, most van a szezonja, most szüretelik éppen. Széles, tágas szentpéteri határ! Sehol egy domb, sehol egy bucka, legfeljebb a messziről idekéklő Vértes, meg az almási hegyek, különben síkság mindenütt, amerre nézel, rétek. szőlők, kertek, gyümölcsösök, meg ezek az éppen beérett dinnyeföldek. Böjtös Andrást kérdezzük, az agronómust: — Lesz-e bö termés? — Bőnek elég bő lesz, csak nem elég édes! Legalábbis nem annyira, mint más esztendő-Melyik a finomabb? Dinnyeszüret