A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-11 / 37. szám

JlftrWOlKER Élt egyszer egy dúsgazdag milliomos, aki a világ minden kincsét összeharácsolta, s éppen ezért nem létezett olyasvalami, amit meg ne engedhetett volna magának. A legpompásabb kastélyban lakott, s a földkerekség valamennyi lakója szolgálatában állott. E szerencsétlen milliomos azonban beteg volt. Betegsége nem is volt annyira veszélyes, mint inkább utálatos. Testét undorító, sárga fekélyek borították, melyek nappal nedveztek, éjjel meg pokolian égették. Valóban csúnya „egy nyavalya volt — olyan csúnya, hogy a milliomos saját maga előtt is szégyellte és ezért nappal drága szövetekkel, éjjel pedig selyem vánkosokkal takargatta. Ahogyan mérhetetlen vagyona nőtt, úgy betegsége is egyre inkább súlyosbodott. Fennállott a veszély, hogy a kiütések szemét is elborítják. És a milliomos ettől félt legjobban, mivelhogy testének minden részét jól betakarhatta, szemét azonban — ha élni és uralkodni akart — nem. Ezért a beteg milliomos elhatározta, hogy orvost hívat. Eddig senkitől sem kért tanácsot, senkit sem engedett maga közelébe, mivel nem akarta, ho bárki is tudomást szerezzen szörnyű bajáról. Félt, hogy az emberek, — akik eddig irigyelték óriási szerencséjét — megörülnek majd betegségének és ezáltal szerencsésebbeknek fogják érezni magukat nála. Azt tartotta, ha ő a leggazdagabb, kell, hogy ő legyen a legszerencsésebb is. Az emberek szintén úgy gondolták — látván pompás ruháit, autóit, jó módját. Magához hivatta hát a legkiválóbb orvost és így szólt hozzá: — Doktor úr, vizsgáljon meg engem tüzetesen és adjon tanácsot, mit tegyek, hogy mielőbb meggyógyuljak. Betegségem olyan utálatos, hogy senkinek sem szabad tudomást szereznie róla. Ezért, bizonyára megbocsát nekem, ha az orvosi vizsgálat után kivégeztetem önt. Nem hiszek egyetlen embernek sem — még kevésbé az emberek nyelvének. Midász király esetéből okulva, én következetesebb leszek nála. Különben özvegyének magas nyugdíjat biztosítok és gyermekei iskoláztatásáról is gondoskodni fogok. Az orvos jól tudta, hogy ütött az utolsó órája, mivel e férfi gyilkoló ereje igen hatalmas volt. — Életerőm rohamosan fogy — folytatta a milliomos — azért cselekedjen gyorsan! Levetkőzött és meztelenül ele állt. Förtelmes teste félig egy széttaposott hernyóhoz, félig egy odvas foghoz hasonlított. Az orvos megborzadt láttára. Hogy jö,vök én hozzá - gondolta magában hogy engem, makkegészséges embert megöljenek az ő undok fekélyei miatt. Minden embernek van ereje elpusztítani a másikat. S ha neki van, lesz nekem is. Rendelek én neki olyan orvosságot, hogy bizisten belegebed. — Nagyságos uram — felelte —, tudok egy orvosságot a betegségére. Azonban azt csakis ön szerezheti be. Önnek napra van szüksége. De nem csak egy kevésre — amennyit alamizsnaként minden halandó megkaphat —, önnek az egész nap kell. Mérhetetlen vagyona van, s érte — gondolom — a napot is lehozzák magának az égről. És ha majd lent lesz, zárja palotájába, fürödjék meg éltető sugaraiban — de csakis egyes-egyedül, — meglátja, egyszeriben visszanyeri egészségét s ráadásul még láthatatlan is lesz tőle. Ez az egyetlen orvosság, amit önnek ajánlhatok, mivel a világ valamennyi betegsége fellelhető magán, a nap pedig az egész világ egészségét jelenti. A milliomos hitt az orvosnak. Miért ne hitt volna egy olyan embernek, akit a haláltól már csupán csak egy lépés választott el. Egyet azonban még megkérdezett: .- Nem tudja, mibe kerülhet a nap? — A nap drága minden embernek. Lehet azonban, hogy egynek olcsóbb lesz. Amint az orvos befejezte mondanivalóját, elvezették és kivégezték. Özvegye egy csinos összegre szóló csekket, árvái pedig egypár alig használt tankönyvet, két egészen jó állapotban levő vonalzót — a milliomos irodájából — és egy tolltartót kaptak a következő felírással: Tanulj, fiam, hogy okos légy! A milliomos közben azon törte a fejét, hogyan lehetne a napot a legolcsóbban lehozatni. Öriási állványokat építtetett. Szází mérnök egy hatalmas darut konstruált. Az építészek" a nap számára építendő palota tervén dolgoztak. Ide zárják majd a milliomost fekélyeivel együtt. A földgolyó minden táján a munkások milliói szorgoskodtak; de nem azért, hogy a napot lehozzák, hanem csupán azért, hogy eltarthassák feleségüket és gyermekeiket. Egy éjjelen, mely sötétebb volt, mint a leggonoszabb szív — lehozták az emberek a milliomos számára a napot az égről és egy hatalmas épületbe eresztették, melyet vasbeton falakkal és acéllemezekkel zártak el. Egyetlen sugár sem szökhetett meg. A világon sötétség uralkodott és a milliomos örült, hogy a terve ilyen jól sikerült. Ebben a sötétben még az isten se veszi eszre — gondolta —, hogy a nap eltűnt az égről. És én közben halhatatlan leszek — akkor azután ki árthat már nekem! Ha ez sikerült, hogy kincseimet gyarapítsam, a csillagokat is lehozatom. Ugyanúgy tulajdonomat fogják képezni, akárcsak az „Ego" bankban elhelyezett értékpapírjaim. Rövidesen nem lesz semmi a világon, ami ne lenne az enyém. Megveszem az úristent is és titkárommá te-10