A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-28 / 35. szám

Huszár István: A harminchatodik CSONTOS VILMOS Betegen Hangra törsz akaratlan, Nyelvemre szökött jajban: Fájdalom, Testemnek kapzsi őre, S nem lelek pihenőre Ágyamon. S nem bánod: künn a nyárban Napsütést, fényt kívántam; Parancsod: Magammal itt az ágyban Folytassam örök lázban A harcot! ZALA JÓZSEF: Hajnali búcsúzás Már itt a perc, mely gyors búcsúra szólít. Az éjnek üdve emlékké fakul. Cina suhan a kávészin ajtóig, lenge ruhája libben s oldva hull. Pietro indul, majd bűvölten torpan. Két hófehér kar öleli nyakát, asszonya ajka társat keres nyomban, barna teste öltönyén izzik át. fis zúg a vér, s a szív mintha dobolna. Csábít a perc, mely újra üdvöt hozna, — sziréna jelzi az új műszakot. — „Pietro!"... — „Gina, és ha munkám nem kell?"... s bár asszonyára bíbort ád a reggel, epedve várja az alkonyatot. A gyár udvara tele van a tavasszal. Máyer kint dolgozott félórányit az udvaron s esküdözik, hogy lebarnult a füle. Birtalan gondosan összehajtott zsebkendőt emel ki szivarzsebéből s három zsenge fűszálat szed ki belőle. A szaktársak elégedettek az eredménnyel: — Elég szabályos próbapéldányok — állapítják meg. Rövid időközökben nagy dübörgés hallatszik az épülő gyárrészleg irányából. Jankó, a kis székelyföldi inas kiszalad. — Bogároznak a traktorok — jön vissza a hírrel. Minden ajtónyitás újabb hír. Épp ebédelni telepszenek a lakatosok, amikor újra nyílik az ajtó. Hámozott virslihez hasonló, hússzínű csupasz fej tűnik elő mögüle. A Székely Zsiga bácsi feje. Máyer veszi észre először. — Csiga! Fiúk, itt van Csiga! Szervusz öreg! Visszajöttél? Nem tévedtél el abban a fertelmes nagy városban? Beszélj már, Csiga! Mindenki otthagyja az ételt, paroláznak az öreggel, faggatják. — Menj el, te szélhámos, ne is lássalak. — Apró gyulladásos szemével harciasan pislog, de végül is elneveti magát. — Micsoda szégyent hoztál a fejemre! Máyer nem érti, széttárt karral jön közelebb. — Miféle szégyenről beszélsz, Csiga? — Még tempózik is. Kibabrál velem s még tempózik. — Mi történt, Csiga bácsi? - izgul Jankó. Ünneplőben van az öreg, álla alatt akkora nyakkendő díszeleg, mint egy berbécsfej. — Szombaton este beállít hozzám a titkárotok — magyarázza a többieknek. — Egyenesen azt hittem, megint megfeledkeztem a szemináriumról s jött, hogy kapjon le a tíz körmömről. Mondom: „Ne légy nacionalista, Máyer, inkább csinálj önkritikát, hogy nem mozgósítottál idejében". Akkor böki ki, hogy Bukarestbe kell mennem. De hogy kiért, miért, arról nem szólt egy szót sem. Majd meglátod, mondta. Máyer nevet s előszedi az elemózsiát. — Milyen a német; ha nincs egyéb dolga, lebontja a házát s újra építi. Gondoltam: biztosan elromlott a központi fűtés a minisztériumban, azért küld Máyer. Ráérek, úgyis hamar szájbacsapom a munkát, legalább szívjak egy kis fővárosi ájert, ha már itt vagyok. — Tán csak nem késtél el? — kérdi vésztjóslóan Máyer. — Hát szinte-szinte, mert nem kaptam meg a szobát, ahol jelentkeztem. Azzal volt szerencsém', hogy sikerem van. a nőknél. A folyosón megláttam egy kis elvtársriót s mondtam neki: csókolom az összes kisztihandjait, gyönyörűm ... — A fene a fejedet, vén bolondja! Remélem, nem mondtad meg, hogy melyik üzemből vagy ? — Meg én. Megmondtam, hogy a Szódagyárból vagyok, meg, hogy Máyer küldött. A párttitkár dühösen szívja a jogát. — És? — És! Két percen belül jó helyen voltam. Egyből elvitt oda, ahova mennem kellett. Lásd be, hogy te nem értesz ehhez, ez magasabb stratégia. — Beszélj tovább, Csiga — sürgetik a munkatársak. — Miért hívtak Bukarestbe? — Hát csak úgy — feleli egykedvűen s kigombolja nagykabátját, mintha melege lenne. Vár. Aztán leül egy ládára. Az arcokat figyeli., Semmi hatás, egy darabig, végül félrelibben a nagykabát ja szárnya s kivillan mögüle az aranyosan csillogó fényes kitüntetés. — Hü, nézzetek oda! — Munkaérdemrend! — Mégpedig első osztályú! Az öreg úgy tesz, mintha zavarban lenne s eldugja a kitüntetést. — Mesélj, Csiga, ä mindenségedet! — Hát mit me-' séljek. — Hogy volt! — Hát bevittek egy terembe. Az teli volt emberekkel. Fogalmam sem volt róla, hogy kik azok. Megszólítottam a mellettem álló atyafit: kik azok ott az emel>ényen kollega? Azt mondja: a kormány tagjai. Persze, persze, hát az várható is volt — mondom s körülnézek, hogy hogy lehetne innen kislisszolni. Mert biztos voltam benne, hogy az a nőcske rossz helyre hozott. Egyszercsak hallom: Székely Szigiszmund ... Csend. Aztán ismét: továris Székely Szigismund. Még nagyobb csend. Aztán hallom, hogy lépések koppannak. — Két Székely Zsiga volt a teremben? — ütközik meg Máyer. — Á, jenét. — Hát? Kinek a lépése koppant? — Az enyém... De erre csak később jöttem rá. A lakatosokból kitört a nevetés. Birtalannak a nyakát ütik, hogy meg ne fulladjon. — De hát akkor milyen szégyenről beszéltél az imént, Csiga? — kérdezte Máyer. — Várj csak, jó fiú. Aztán jött a terített asztal, kérlekszépen. Hej, mert azt sohasem bocsátom meg neked. — Nacsak! — Véletlenül a mi miniszterünk mellé ültettek. Feszt biztatott, hogy egyék Zsiga bátyám, igyék Székely elvtárs. Köszönöm alásan — mondom — de nem bírok egy falatot se enni. Faggat, hogy miért? Én meg szégyenkezem, hogy ki tudja miket gondol magában. Egyszer még a félreeső helyet is emlegette... És micsoda kajesz volt ott... — Miért nem ettél, te szerencsétlen? —' dühöngött Máyer. — Miért, miért? Honnan tudhattam, hogy enni küldesz Bukarestbe. — Nem értelek. — Tudod, hogy én a munkát nem sze* retem a gyomrom miatt félbeszakítani. Kl van számítva a munkaidőm, mint egy kis újítási tervezet. Reggel eszem, meg dél* ben, amikor hazamegyek. — Na és? — És megálltam a minisztérium elóti. és elkezdtem spekulálni, bizonyosan dol-gozni hívnak. Tehát mielőtt bementem volna, a sarki korcsmában megettem egy negyed lengyelt mustrárral s egy fél vek nivel. A fiúk gurultak a nevetéstől. Csak Zsi-< ga bácsi mosolygott keserűen. Máyer lépett hozzá s kezet nyújtott. — Gratulálok, Csiga. Ezt jól kitervezted. Ez Vb't a harminchatodik újításod. (Várakozó Ottó rajza)' 11