A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

Kovácsistván: Az utolsó bakter 10 Iánosdeák Józsi bácsi még azok közé a „régi vágású" éjjeliőrök közé tartozott, akik minden órában megfújták a kopott szaru-kürtöt, és utána dallamosan el is kiáltották: „Tízet ütött már az óra ..." Minden órának megvolt a maga külön rigmusa, amelyet akkortájt ismertek az egész faluban. Persze, Józsi bácsit is ismerte mindenki: nemcsak a gömöriek, hanem az egész környék. Világéletében tréfacsináló, jó pálinkanyelő volt szegény, amíg a lélek ki nem szakadt belőle, de még akkor is a bolondját járta, amikor csak néhány óra volt az élete. Titokban nem egy özvegyasszonynak szépítette meg szolgálata közben az éjszakáit, és amikor az egyszuszra kihörpintett méregerős félliter pálinka után a halál mögéje állt, egy ilyen menyecske akarta még egyszer meglátni a huncut „baktert", de az nem engedte magához. — Mondjátok meg neki, hogy ne fájdítsa szívem, mert már úgysem tudnám megcsókolni. Egy óra múlva aztán meg is halt. Hát erről a Józsi bácsiról jegyeztem fel egy-két igaz történetet. Történt egyszer (úgy 1924 körül, amikor Sz. Zs. néni megunta a kenyeret, és kivitték a Szent Mihály lován), hogy a szokottnál több itókát vittek ki Józsi bácsinak a temetőbe, ahol szokás szerint ő ásta a sírt. Iszogatott, ásogatott, dudorászott halkan, és szépen haladt a munka. A kisüsti meg a nap tűző sugarai bizony délfelé levették a lábáról a derék sírásót. Le is pihent egy kicsinykét a gödör fenekén, hogy egyúttal kipróbálja azt is, milyen fekvés esik a másvilágon. Szundikált is becsületesen. Olyannyira, hogy amikor a felesége, a jóban-rosszban mellette álló, hú Erzsa néni a déli harangszó ügyében lekiabált hozzá a mélybe, még csak a fülét se mozdította. Nem is csoda. Éjjel szolgálat, nappal harangozás, sírásás, paiiíiKaivas — ezt egyszer illik jól kialudni. Igy hát Erzsi néni fogja magát, és férje becsületének érdekében vállalta a toronybamászást, a haranqozást. Felbotorkált a hosszú falépcsőkön, és elharangozta a delet. Talán két óra lehetett, amikor Józsi bácsi újra megemberelti magát és érezte, hogy ismét szomjas. Megnézte a napot, kicsit hümmögött — és hogy csorba ш essék a becsületen, kikecmergett a holtak házából, megtörölte a szilvóriumos üveg száját, s elindult. Egyenesen, toronyirányt S kicsit megkésve bár — de annál nagyobb igyekezettel anna! rendje és módja szerint elhúzta a delet. A másik történetnek Erzsi néni itta meg a levét. Azzal kezdem, hogy a gömöri lányok már kiskorukban megszokták a pia.colást, s amiből csak lehetett pénzt csináltak. Árultak gombát, palántát, pattogatott kukoricát, gyümölcsöt. tojást, sülttököt, baromfit — sőt — késő ősszel még görhőt is hordtak á tornaijai piacra. (A görhő kukoricalisztbői tejjel-vajjal-cukorral készült, s olyan nagy volt, mint egy tenyérnyi pogácsa. Ma is sütik, de ma már csak egy-két öregasszony árulgatjat. Ezért neveznek bennünket tréfából, de „nagyigazán" nég ma is gömöri görhősöknek.) Na, de Erzsi néni esetéről akarok most beszélni... е9У gyönyörű, kilenc kiló körüli hízott libával készült a piacra. Október volt s nagyobb volt a liba iránti kereslet mint máscor. Ám Józsi bácsi is szívesebben szagolta volna a zsírban ser:egö libamáj illatát, mint azt az átkozott pénzt, amit érte )dnak, ezért elhatározta, hogy megmenti a lepedővel átkötött vékás kosárban pihegő libát. Amíg Erzsi néni felkötötte a fekete karton kötényt, a féltre őrzött delin kendőt, térült-fordult az öreg a kosár körül, ; mire kijött a kedves, pénzcsináló asszony, minden rendben volt. Azaz dehogy. A nagy kosarat felsegítette felesége hátára, még tartotta is iddig neki, amíg elol két csombókra meg nem kötötte a lepedő iarkát. Aztán a félcipőt is kezébe adta élettársának, aki meg s indult terhével a poros őszi úton. A mezítlábos asszony igyre nehezebben szedegette lábát. A teher súlyos volt és első ikart lenni a piacon. Sietett. Fehér batyuja naint egy feketelasú óriás bogár, ide-oda billent a harmatosszélű gyalogúton. A város közelébe ért, amikor megtörölgette lábát, s felhúzta ápőjét. Kiért a köves országútra. — Jaj istenkém, csak nem fúlt meg ez a liba? - nyilait >elé a rémület. Egész úton meg se néztem. De már nem akarta a nagy forqalom közepén kibontani, így iát türelmetlenül, idegesen beszélt a cédula szedővel is, aki jyanúsnak találta viselkedését. — Mit hoz? — Egy hízott libát. — Csak egyet? - s megbillentette a súlyos batyut. — Nem. Tegye le a kosarat. — Egyet hát — talán nem hiszi? Igy hát leemelték a kapkodó Erzsi néni hátáról a hatalmas osarat, s mire kibontották, már többen is összetorlódtak köü lőtte. Hát igen. Csalás volt a dologban. A kosarat érdemes volt kibontani, lert ha a hasukat fogó, nevető vásárosok nem is, de a lia, az bizony kővé változott a kosárban. Szakasztott lyan kővé, mint amilyen az Erzsi néni kisebbik káposztás ;öve.