A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-29 / 22. szám

NYIKOLAJ ATAROV (34. folytatás) Mikor Pálffy György elmenekült Hans Kraft autójából, nem félelemből tette; egyszerűen elvesztette hitét Kraft rögeszméiben. A mai naptól fogva puskával, foggal-késsel, tíz körömmel védelmezi, a mi övé: a földet, erdőségeket, legelőket, nyájakat és a vadászkastélyokat. Mozdulatlanul hevert a földön a sás és a nád között, s emlékekkel táplálta újra ébredő gyűlöletét a kommunizmus ellen. Pálffy most már tudta merre vegye útját: — a szülői ház felé, a meghitt lakosztályba, egykori gyermekszobájába, melynek ablaka alatt évszázados fák bólintgatnak. Megéhezett. Harmadnapra harangzúgást hallott — pedig csak a füle zúgott az éhségtől és a gyengeségtől. A közelben őrjáratok cirkáltak. Egy ízben mellette haladtak el az orosz katonák, s akkor olyan gyűleletet érzett irántuk, hogy alig bírta magát türtőztetni, s csaknem elárulta rejtekhelyét. Az állítólagos Eötvös Gyula elfogatása után minden ellenkezés és titkolódzás nélkül felfedte kilétét: von Bredau tábornok volt, akit a hivatalos verzió szerint összeesküvés címén kivégeztek. Hitler személyes parancsára kémkedésre képezték ki. Arra a kérdésre, hol az alattomos akció főhadiszállása, minden teketória nélkül megfelelt: — Egy erdőben álcázott repülőtéren a szerb Sumadiában. Kraft és Pálffy odaigyekeztek. A kurtára nyírt, őszülő tábornok sötét szemüveget viselt. Ebben a pillanatban egy vak ember benyomását keltette; csakhamar panaszkodni kezdett: — Fogyókúrát kellett tartanom. Hetvenhárom kilóból tizet lefogytam, hogy valamiképpen hasonlítsak majd Eötvös Gyulához. A gyakorlótéren meghajtottak mint a lovat... Agyon vagyok gyötörve, ezredes ... Vatagin papiros és ceruza nélkül hallgatta ki. — Nem kér egy kávét? — kérdezte. — Köszönöm. A magyarok nem voltak ilyen vendégszeretők. Vatagin már tudta, hogy Susztov tegnap saját testével védelmezte a tábornokot a megdühödött magyar asszonyok támadása ellen. Eötvös Gyula gyilkosa felett maguk akartak ítélkezni. — Mi kémelhárítók türelmesen nyomozzuk, akire szükségünk van. Az emberek egyszerűen kivégzik ellenségeiket... Mondja, von Bredau, mit gondol a hitleri Németország vereségéről...? — ezzel a kérdéssel fejezte be Vatagin a tábornokhoz intézett szavait. — Ez már engem semmiképpen nem érint. Vatagin hallgatott. Tapasztalatból tudta, hogy a kém elfogatása előtt sokkal inkább fél, s feszültebb idegállapotban van, mint elfogatása után. Am élt a gyanúval, hogyha a német tábornok olyan könnyen és látszólag őszintén vall, akkor bizonnyal rejteget és titkol valamit. Odakünn esett az eső. Valamelyik házból énekszó hangzott. Orosz katonák énekeltek. Vatagin, s a hitlerista tábornok hallgattak, mintha valóban az énekszóra figyeltek volna. Csak sokára szólalt meg Vatagin: — Kérdésem nagyon is összefügg további sorsának alakulásával. — Az én háborúm befejeződött. — Hazudik, még most is hazudik, tábornok! — Harcol és harcolt a végsőkig, bár magának is be kell vallania, hogy ez a harc teljesen reménytelen. Feleljen, kérem, miért határozta el, hogy éppen itt Szegeden telepedik meg? Von Bredau hallgatott. Bizonnyal a feleleten törte a fejét. Mikor végre megszólalt, hangjában vak fanatizmust érzett az ezredes. — A történelem még egyszer alkalmat nyújt nekünk — mondta — s többé nem ismételjük meg végzetes hibáinkat. Újra megszólalnak a fegyverek, újra felszabadítjuk a pusztító erőket, s mondom, nem ismétlődnek meg újra tévedéseink. — A maga helyében nem viselkednék olyan szemtelenül — figyelmeztette öt Vatagin. — Utóvégre nem negyvenegyet írunk. A háborúnak vége. — Nem. Nincs vége a háborúnak. Ez ugyan valóban végetért, de mi itt tulajdonképpen két háború között folytatjuk már eszmecserénket. Susztov csaknem elfeledkezett kötelességeiről oly figyelemmel kisérte a német minden mozdulatát és szavait. Mindent látni akart, s megakarta jegyezni ennek a beszélgetésnek minden szörnyű részletét. S minthogy jelen volt e veszedelmes állat elfogatásánál, még mindig eluralkodott rajta az az érzés, itt szemtől-szembe áll hazája egy megátalkodott ellenségével Odahaza mewnyi jóravaló ember él: dolgoznak, tanulnak, tanítanak, gyógyítanak vagy könyvet írnak. Milyen tanulságos volna számukra, ha csak egy résen át is megfigyelhetnék ezt a von Bredaut... — Nos hát, Eötvös uram, — szólt végre Vatagin a telefonkagyló után nyúlva — minden valószínűség szerint nem az lesz a sorsa, hogy rozsdás egérfogókat javítgasson. Vezesse el. alhadnagy elvtárs! Az ajtóban von Bredau megfordult: — Árulja el, hogyan sikerült megfejtenie a rejtjeleket? — Majd mi teszünk fel kérdéseket — figyelmeztette őt Susztov. Von Bredau szavai igaznak bizonyultak. Kotjelkov őrnagy csapata már útban volt Sumadia erdei felé. Motorkerékpárosok, s két teherautó géppisztolyos haladt kitűzött célja felé, ahol egy alpesi magasságban levő réten valóban megtalálták a német repülőteret. Egyetlen lövés nélkül közelítették meg. A szerb falucska közelében elhaladva néhány némettel találkoztak, s ezek fejvesztve menekültek". Am, most nem törődtek velük. A hegyekből távoli fegyverdörgés hangzott. A jugoszlávok harcoltak valahol a németekkel. Susztov alhadnagy haladt az elővéd élén. A páncélos autó előretört, s nyomban felkelepelt a gépfegyvere. A németek szétfutottak. Fél óra múlva jugoszlávokkal találkoztak. Mihelyt megpillantották a szovjet katonákat, jóformán kirángatták őket ölelésükkel az autó üléséről. Susztovot hideg, hűsítő kecsketejjel kínálgatták, s talán sosem ízlett neki még így ital, mint ez a kecsketej. — Ki akadályozza itt a menetet? — harsant hirtelen Kotjelkov őrnagy hangja. — Na fiúk, menjetek csak ki az országútra, - rikkantott - mi már befejezzük valahogy ezt a dolgot. Az őrnagy tovább ment. Am a jugoszlávok még sokáig ott álltak, s bámultak a tovatűnő menet után. Mikor az alhadnagy elérte Kotjelkovot, tapintatosan figyelmeztette, őt Vatagin ezredes tanácsaira. Am Kotjelkov csak ráförmedt: — Hagyja ezt Susztov. Magának csak az aktamásolásban vannak tapasztalatai. Most az a fontos, hogy megtanuljon vezényelni. Vigye előbbre az elővédet. (Folytatjuk) Kulturális hírek • A MOSZFILM és a DEFA közös produkcióban filmre viszi a drezdai képtár megmentésének történetét. A forgatókönyv írója és rendezője L. Arnstam, játékfilm keretébe helyezi a megtörtént eseményeket. Düledezik a pisai ferdetorony. A torony, amelyet 1174-ben építettek, 1959-ben sokkal jobban megdőlt, mint erre számítottak. A városi tanács nagy jutalmat és díszpolgárságot ígért annak, aki valamilyen műszaki ötlettel megmenti a tornyot. • Hogyan gyújtották fel Beethoven szülőházát. Botho von Steegen 60 éves bonni lakos nemrégiben felgyújtotta a bonni Beethoven-ház egyik szobáját. A tettes később önként jelentkezett a rendörségen, azonban a kihallgatás során eddig nem tudták kideríteni, mi indíthatta a gyújtogatásra. A tűz következtében teljesen tönkrement az ún. bonni szoba, amelyben a Beethoven-család értékes bútorai és a nagy zeneszerző több kézirata volt. Steegen mint egyszerű múzeumlátogató a reggeli órákban érkezett az épületbe és azzal utasított el minden kíséretet, hogy már ismeri a kiállítást. Amikor a bonni szobába érkezett, a magával vitt plasztiktömiőből benzint öntött a padlóra és azt meggyújtotta. • Gyermekirodalmi müveket rendelt meg Anglia a Szovjetuniótól. Az első szállítmány, mintegy 70 ezer kötete a Moszkvai Idegennyelvű Kiadó rendezésében megjelent. angol nyelvre fordított gyermekirodalom. • Megkövesedett őshal hét méter hoszszú és fél méter széles maradványait találták meg Porcino mészhegyeiben, a pádui egyetem hallgatói. • Tudományos jellegű hanglemezeket is készít a bukaresti Electrecord hanglemezgyár. Lemezre veszik például a szívzörejeket. ami megkönnyíti az orvosok kutató munkáját 12