A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-29 / 22. szám

Sellyei József: Szavazók Tavaszi este volt. A földes szobában ott volt a család. A legény azokon a napokon jött haza a veszprémi huszároktól, mert éppen leszolgálta a három évet a császárnak. Mostanában ismerkedett újból rokonságával és a faluval. A bátyja kisgyereke már elszokott tőle, hát az ölébe ültette és játékos kedvvel édesgette magához. Ugatott a kutya az udvaron, a szomszédház gazdája jött be a házba. Nagy darab, tekintélyes ember volt a szomszéd. A falu közéletében is tekintély volt. A választások idején az egyik párt kortese. Ilyenkor nála volt csapra verve a hordó. A hordóban bor volt, amin a lelkeket vásárolták a képviselőjelöltek. Szólt most a szomszédjának: — Kortes vagyok én, szomszéd. Aki a mi emberünk, az biztos, hogy a tavalyi adóját elengedik neki, ha mostanáig meg nem fizette az adóhivatalban. Szólt a legény apja: — De én megfizettem. — Hát milyen szorítása van a hivataloktól? Semmi. De van egy kívánságom? — Csak mondja ki. Aki ránk szavaz, annak a kívánsága teljesítve lesz. — Hát kimondom én. A pap szájában aranyfogat láttam. — No és ? — Azt akarom én is. Megvakarta a tarkóját a kortes. — Ezt nem tudom ígérni... Ilyet még senki se kért. Későbben azt mondta: — Gyere át hozzám. Többen is leszünk. Egy akónyi bor is van ott, hát majd megbeszélhessük. Akkor a legény apja nekiszedelőzködött. A kortes kezet fogott a család minden tagjával. A legénynek mondta: — Lehet, hogy aranyfoga lesz az apádnak. De a legény elgondolta akkor. — A katonaságtól hazajöttem már. Ideje volna, hogy engem is emberszámba vegyenek. Ha az apámat áthívta ivásra, áthívhatott volna engemet is. Lázongás ült benne. Fölvette a kabátját és elment az estébe. 2. Apja a szomszédban ivott, a legény pedig elment a kocsmába. A másik párt hadiszállása volt a kocsmában. Mondták ott a legénynek a kortesek. — Neked még nincsen szavazati jogod, mert nem vagy telkesgazda. Mondta akkor a legény: — De rám hallgat az apám. Mondta akkor a főkortes: — Holnap jön meg a szeretett képviselőjelöltünk. Bandérium köllene, lovasbandérium, amelyik elejbe menjen a szomszéd faluig. Jobbról-balról mondták a boros fejek: — Megy is! Elejbe megy a bandérium. Fölpántlikázol t lovakon megyünk a szeretett ember elébe. Akkor mondta a főkortes a legénynek: — Te most jcttél haza a huszároktól. Jól meg tudod cilni a lovat, hát vezethetnéd a bandériumot. Mondta akkor a legény: — Éhes az én lovam. Értelmetlenül nézett rá akkor a főkortes. — Abrak köllene neki. Ezt megértette a fókortes. — Ha abrakot kapsz, akkor elvezeted a bandériumot a szeretett ember elébe? — Vezetem. — Kezet rá. Leparoláztak. Akkor a főkortes odahívta a kocsmárost. — Icig, milyen takarmányod van ló részére? — Széna. " — Más. — Vörösliszt. Vagy árpasrót. — Akkor adsz itt a Ferkónak egy zsák lisztet. Abrakolja ki a lovát reggelig. A zsidó odaadta a lisztet, a legény meg hazacipelte az éjszakába. 3. Apjának másnap aranyfogat csinált a városi orvos, hogy ha kinyitja a száját, megakadjanak az emberek az ilyen látnivalón és beszéljenek róla. A fia vezette a bandériumot. Szeretett jelöltünk szóba állt minden lovassal, leparolázott velük. A legénytől megkérdezte: — Derekasan ülöd meg te a lovat. Látni azt, hogy huszár voltál. Hol szolgáltál? — Veszprémben én. — felelt a legény dagadó érzéssel. — No derék legény vagy. Még jobban megdagadt a legény a dicsérettől, mert azt hitte, hogy az úriember most azért van a világon, hogy ő neki dicséretet mondjon. Azt nem gondolta hozzá, hogy ő viszont azért van, hogy talajt fundamentumozzon a szeretett ember képviselősége alá. Kérdezte az úriember: — Hát az apád ide szavazott rám? — Rávettem én, hogy szeretett képviselőjelöltünkre szavazzon. Aztán szónoklatot tartott az úriember a falu közepén. Hosszú létániában mondta el a programját. Hogy majd ő harcolni fog a képviselőházban, hogy az ő választóinak ne kelljen adót fizetniök. Hidat fog ' építtetni a folyó fölé. Be fogja hozni azt, hogy minden vasárnap délután tánc legyen a kocsmában, ahol ingyen mérjék az italt. Legyen boldog az ő népe. Mert megérdemlik a boldogságot, az olyan derék emberek, akik ő rá szavaznak. Megérdemlik az olyan derék legények, mint amilyen a bandérium vezetője is, aki a becsületesség megtestesítője. Akinek az apját ő még nem ismeri, de az is csak olyan tisztaszívü ember lehet, mint a legényfia. Az ellenpárt kortesei minduntalan belekurjongattak a szónok beszédjébe. De amikor a legény apját is belekeverte a szavaiba, akkor hahotázni kezdett a szomszéd, a tekintélyes főkortes az ö nyerítő hangján azt mondta: — Ennek a legénynek az apja pedig a mi emberünk. Aranyfogat csináltattunk a szájába. Ott állott a főkortes mellett az aranyfogas ember, mindenki látta a csillogását. Nevetett az egész gyűlés. A szónok idegesen kapkodott a szavak után. Keserűség ült a legénybe, hogy ime, a szeretett ember előtt bebizonyul, hogy hazus1 ember ö, mint a tolvaj cigány. Bácskái Béla rajza Eloldalgott az emberek háta mögé, hogy ne is lássák. 4. Akkor a szónok még tovább beszélt de az ellenpárt kortesei végleg leterítették, mert minden szavára odamondtak valamit, amire új választ kellett adnia. Mondta neki a főkortes, a tekintélyes: — Nem adsz senkinek aranyfogat, hát nem is lesz voksa. Akkor a szónok elkékült és hanyat vágódott a hordóról. Gyenge gutaütés érte. Nevették. A tömeg szélén elborult a szégyenkező legény. — Miattam hal meg az az űriember, aki megdicsért. Nagyon dühös volt a szomszédra, az ellenpárt tekintélyes főkortesére. Előfurakodott az emberek között egészen odáig, ahol a tekintélyes az embereivel nevetgélt a diadalán. Ugrott a legény, mint a hiúz, és a tekintélyes hátába szúrta a bicskáját. 5. Öt évet ült. — Szamár voltam, hogy úr miatt parasztot szúrtam meg. Mert csak úr volt, görbeeszű, ártani akaró, haszonleső — mondta a volt legény ötvenévesen. — No, de ez akkor volt. Máma minden parasztember mást gondol az urakról — mondta nekem, amikor arról beszélgettünk, hogy az új választásokon parasztra szavazzunk, aki szólni tud az ország élén a parasztok bajai miatt. 11