A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-22 / 21. szám

müvei ilia la Cllitriv CS UctUlclK, hatásuk és népszerűségük az író halála óta nem csökkent, sőt azt mondhatjuk, hogy évről évre fokozódott. Amit a századforduló liberális szellemben nevelt nemzedéke alig vett észre műveiben, erős társadalombírálatát, kora társadalma hibáinak és gyengéinek feltárását, az a világban végbement minden irányú nagy változások után csak halála után fett valójában ismertté és erős ható erővé. A maga korában Mikszáthban olvasóközönsége és bírálóinak, ismertetőinek nagy része is csak a vonzó, kedélyes, ragyogó stílusú, érzelmes humorú nagy írót látta. Ezt nem is lehet csodálni. Annyira gyönyörködtek műveiben, olyan jól mulattak humorán, hogy nem vették észre a bennük kifejezett bírálatot. Igaz, hogy Mikszáth szatírájának különösen korábbi műveiben volt valami elnéző, családias színezete. Mint egyik kortársa írja róla: „Ügy beszélt kortársainak bűneiről, hibáiról, ahogy az összetartó család szokott az egyes félrelépegető családtagok csínyeiről. Ha elmondott egy történetet valami panamáról vagy a hatalommal való visszaélésről, az anekdotává szelídült a tollán." - Ezt sem lehet csodálni vagy elítélni. Végre is Mikszáth a maga korának neveltje volt. Gyermekkora az abszolutizmus, az elnyomatás idejére esik, ifjúkora pedig a<^ 1867-es kiegyezés utáni évtizedre. Ennek a kornak nemzedéke építette fel tulajdonképpen a feudális rend visszaszorításával azt az új polgári társadalmi rendet, amelyben a rendi országgyűlést felváltotta a parlament, amelyben kifejlődött a városok értelmiségi rétege, és lehetővé vált az átmenet egy modernebb gazdaságba, és amelyben kialakult a fejlődő iparral együtt a munkásosztály. E kétségtelenül haladást, fejlődést jelentő események megélésén kívül bizonyára az is fékezte és tompította kezdetben Mikszáth kritikáját, hogy személyes és családi kapcsolatok fűzték őt korának vezető társadalmi rétegéhez. Ezenkívül veleszületett volt egy bizonyos fokú mindent megértő és elnéző hajlandóság, ami a világirodalom legtöbb humoristájában is megvolt. Ezért sokszor űgy festenek az uralkodó állapotokról adott rajzai, mintha természetesnek taruioisu evLizeueiot'ii irt novellái es nagy regényei egytöl-egyig igen határozott kritikai szellemet mutatnak. Ezt igazolja témaválasztása, valamint a műveiből való következő mondatok idézése. „Ne forgassuk a történelmet" című karcolatában ez a mondat olvasható: „A nagy oligarchák Mátyás előtt és Mátyás alatt annyit loptak, hogy a népnek nem maradt semmije, de ez mind titokban maradt." Hozzáteszi még, hogy igen sok hazaárulónak utódai a főrendiházban ülnek. A parlamentről azt írja, hogy ott „kétháromszáz munkabíró, erős férfi lebzsel egész nap, üres semmiségekről beszélgetve s trágár anekdotákon mulatva". Az „Üj Zrínyiász"-ban a klerikális uralom terpeszkedésének jellemzésére ezt írja: „Ha a tömeggel el tudják hitetni (a papok), hogy van . másvilág, akkor nekik hagyja az egyiket és őnekik ez is elég." Mágnásalakjait is szitirikusan szerepelteti, legtöbbjük keményszívű, rideg. De a polgári szűkkeblűség és kapzsiság képei is szerepelnek munkáiban. írói művészete azonban éppen abban a legnagyobb, hogy mindezen keserű vonások ellenére művei nem sötét hangulatúak. Pedig egész írói munkássága már kezdettől fogva erős haladást jelent a realizmus felé. A képzelet szabad játéka helyett ő maga követeli a megfigyelést és tudást az írótól, és művei ehhez az elvhez mértek. Jól emeli ki Schöpflin Aladár kritikai méltatásában, hogy Mikszáth az első, aki müveiben a kapitalista világ mozgató erejének, a pénznek megfelelő szerepet juttat. Legtöbb regényében a cselekmény valarai pénzösszeg vagy vagyon körül forog, amelyet valaki hatalmába akar keríteni. Előadásmódja közvetlen, élénk, meleg; közel áll az élő szóhoz. Valósággal személyes kapcsolatot teremt az olvasóval. Sehol nem érezzük mesterkéltnek, és ezért alig vehető benne észre a célzatosság. Minden művének tartalma élményszerű. Általános vélemény róla, hogy ötletességével a magyar anekdotázást emelte művészi színvonalra. Máig is a legszórakoztatóbb magyar író és mégsem csupán mulattató: vele jött be irodalmunkba a modern társadalmi kritika. MAYER /MRE LI TAJ-PO (698-762) A háború nyomorúsága Ott dúlt a harc tavaly Száng-kán forrása mellett, Idén a Cung-folyónál Csatáznak már a küzdők. Megmossák véres kardjukat A Tjau-csi tó vizében, S a hótakarta Tjen hegyén kivert lovak legelnek. Ezer mérföldre zúg, dühöng a harc, S már összeomlott három hadsereg. Csak vért és üszköt vetnek el a Hszjung-nu hordák földjeinken. Fehér csontvázak porladoznak ott a sárga pusztaság homokján. A Cin-család a hunok ellen emelte volt a Nagy Falat, S a Han-család gyújtotta meg a bástyák őrtüzét. Még áll a harc, a tűz még most se húnyt ki, Öh, hány leszúrt, megcsonkított vitéz Esett el egymást öldöklő tusában! Az ég felé üvölt a sok halálra sebzett harci mén. A hullák húsát hollók tépdesik S a csőrük bélfoszlányokat csavar kihalt gallyakra ... A hősök mind a szik gyepen feküsznek, Had nélkül áll a híres hadvezér! Öh, jaj! mindezt a kínt, nyomort a fegyver hozta ránk! Ezért a bölcs csak akkor nyúl a kardhoz, ha más kiútja nincs. Franyó Zoltán fordítása Nikolausz Manousszisz (Görögország). Linóleummetszet az „Anya" ciklusból 9