A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-08 / 19. szám

1960 9 HMBfi —Tiiffl •• MBi m

m Í0000S3 Dénes György; TjeSiixkú íizóaal S mozdult a kunyhók hallgatag népe, elözönlötte mind a hegyet. Lángolt a bosszú s meglobogtatott, meglobogtatott, minden szivet. Zengett a hegyhát, vérözön áradt, omlott tovább, zúgott az erdő, szabadság ékes csillaga fénylett, elhullajtotta szép sugarát. Ágyúk tüzében kélt a szabadság, fegyver tüzében ébredezett. S áradt, előre élni vagy halni csillaggal ékes bátor sereg. Napkeletről meg testvéri szóval indült immár a sztyeppék fia, űzte az ellent, messzire űzte százezer ágyú harsány szava. S mint ki az éjből napfényre lépett s mosdatta benne boldog szívét, úgy ujjongott fel immár a nép is, köszöntve ősi szent örökét. Fenyvesek ölén jajdult a bánat, jegyvesek ölén kín üszke gyúlt. Nyögött az erdő, felsírt a szélben, verte sötéten, verte a múlt. Süppedt a kunyhó szegényen, árván, eresze alján fészkelt a gond. Nézte bús tükrét, nézte a Vágnak, hogy siet messze rajta a lomb. Nézte a fodros habokat egyre, mily büszkén zúgnak, mily szabadon, mintha csak lelke volna a víznek s törné a láncát tajtékosan. Nézte a kunyhó, nézte, a Vágót, hallgatta forró szabad dalát. S nehéz álmából hajh, felocsúdott, kihúzta fájó bús derekát. Bércek fölébe nyújtózott bátran, hangja, mint orkán, harangozott. Felriasztotta fenyvesek népét, amely rabláncon darvadozott. Folyót és bércet, susogó erdötr szelek zúgását, ég dörejét, napfényben fürdő hajnali rétet, csillagos esték pásztortüzét. Búvó kis falvak fényteli álmát, gabonatáblák új kenyerét, folyókkal szegett, hegyekkel áldott szabad hazája dús tenyerét. S ott, hol a Vágnak habjai sírnak, új élet sarjadt, gyökerezett, s beforrtak lassan, mind behegedtek azok a régi fájó sebek. A hegyek népe felszabadultan a vad folyóra gátat emelt, s kit hontalanná tett a múlt átka, jövőt dajkáló hazára lelt. Jönnek az évek, mennek az évek s egyre szebb dalt zúg fent a fenyő. Zöld koronáját égre emelve, rólad mesél már: boldog Jövő'.