A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-01 / 18. szám

Pesold Ferenc: CÁ aS&inag, kaLdia rz a nap is olyan, mint a másik — gondolta a fűszeres, és a mérleg tányérja alatt kicserélte valamivel vastagabbra a papírt. Mert élni kell. Azután kiállt az ajtóba ásítozni. Hajnalban eshetett... S talán valahol a város túlsó végében, a kertekben kipattant az orgona. Itt azonban hiába illatosította magát a frissen mosott levegő: az öntöde nehéz szaga korlátlan úr. A fűszeres tekintete kényelmesen sétált végig a szemben levő gyár évek óta látott kőfalán, a tövében erőlködő csenevész füveken, gazon, s a valahonnan idekerült ecetfa sápadt levelén. — No csak ... — eresztette orrára a szemüveget és olvasta. „Éljen május elseje!" Egy pillanatig azon töprengett, hogy nagy vagy kis betűvel kell-e írni a májust, de megzavarták. Három ember jött az úton. Ismerte őket, itt vásárol az egész gyár. Köszöntek, s átballagtak a nagykapuhoz. Ez eddig rendben van, de hol a csomag? A szokásos csomag, újságpapírba takarva? Ügy hozzátartozik ezen a környéken az öltözékhez, akár máshol a díszzsebkendő. Most nincs. És a többieknél sincs, akik egyesével, csoportosan érkeztek. De ott — ott jön valaki csomaggal. Az egyik kiválik a csoportból és eléje megy: — Ma nem dolgozunk, szaki — állítja meg a csomagost. — Tudom — bólint a másik. — Akkor minek fárasztja magát — bök a csomagra. — Az asszony erőszakolta ... — feleli zavartan, s a közelállók mosolyogva adják tovább a hallottakat. Már sokan vannak, s a fűszeres gyomrát — nem tudja, miért — az idegesség rángatja. De nem tud elszakadni a látványtól: ünnepélyes és félelmetes. Egy pillantra felvillan előtte a kerítés fölött az igazgatósági épület teteje, de a szem makacsul visszatér a kapu előtti tömeghez. Azokat nézi, de nem egyedül: az irodából is néznek. Majd a várost összekötöző huzalokon szalad a hír. A rendőrtiszt bólint, s leteszi a telefonkagylót. Észre sem veszi, hogy rágja a szája szélét. Törölni kellene a május elsejét a naptárakból. Szünet nélkül jönnek a hírek a város más-más pontjáról, s a hangok egyre idegesebbek. A rendörök is idegesen rángatják a derékszíjukat az udvaron, mielőtt lóra szállnak, autóba ülnek. A fűszeres erről mit sem tud. Azt hiszi, csak 8 ideges. A füle zúg vagy a tömeg? ... Most meg énekelnek, rendeződnek a sorok, indulnak. Azután megtorpannak. Az utca végében a rendőrök sorakoznak. A fűszeres lábujjhegyre áll az üzlet lépcsőjén. Valami tiszféle beszél, vékony fejhangon. — Felszólítunk mindenkit, hogy oszoljanak! A tömeg mozdulatlan és félelmetes. A rendőrök is érzik. — Mi lesz?! — sikít a fejhang. S a tömeg egyszerre nyitja ki a száját: — Éljen május elseje! — Munkát, kenyeret! — Titkos választást! — És szabadságot! — kiáltja egy mély hang. A rendőrtiszt valamit mond, mert a gallér fölött kidagadnak az erek. Azután fekete folt került az arca, és a csákó meginog. A májusi eső puhította termőföldből repült a fejek felett egy darabka. A rendőrlovak megindulnak, kényesen, idegesen táncolva. A rendőrtiszt köpi a sarat. Valahol felröppen egy vörös zászló, és hullámzik a fejek felett. A rendőrök arra tartanak. A lábak és a paták dübörgése összekeveredik. A dalt káromkodás váltja. A ló hátán egy rendőr furcsán billeg, majd eltűnik. A tömeg, akár a hullám, összecsap felette. A zászló áll. Valaki sikít... A rendőrök egyre gyakrabban fordulnak hátrafelé. A tiszt sápadt és néma. A kardok lapja villan, tágul a tömeg, de újból öszszecsap, s a kardok száma kevesebb lesz. Hát ott mi gurul? Valakinek a feje? Nem. Fekete csákó menekül a földön, komikusan ugrálva a köves úton, és félve bújik a gyár kerítésének tövébe, a fű árnyékába. És a gazdája? Az egyik csákó nélkül, a másik ka-d nélkül hátrál. A tömeg utánuk, dalolva, kiabálva, kipirosodva, izzadtan. A zászló még egyenesebben emelkedik. Harsog az utca. S a fűszeres úgy érzi, az egész város kiabál. Ő is. A lépcsőn áll, lábujjhegyen és kiabál. Nem akar kiabálni, de muszáj. Csak akkor csukja száját, amikor meglát egy embert feléje tántorogni, vörös zsebkendőt szorítva homlokához. Elkapja a karját és behúzza a fűszerszagú boltba. — Majd én ... — mondja sietve és a polcról leemel egy denaturált szeszes üveget. Kibontja és a zsebkendőjével óvatosan mossa a sebet. — Fáj? — kérdi részvéttel, de a másik csak nevet. A csomagos ember volt. Ki tudja, hol hullt el a csomag? — „Szóval elegendő? — mondja a másik — „Alázatosan jelentem, elegendő". Alázatosan jelentem — üti szíven a saját hangja. „Fújják fel magukat" — hepciáskodik a Tóni hangja szinte vidáman. Most egér szaladt végig a kultúrtermen. Tóni is észreveszi. Ügy érzi, jó ha hasznosítja magát. Fölkap egy széndarabot a kályha mellől és odahajítja. Az egér ellapul. A csattanásra végre Orbok is felrezzen, Tőnira mered, de mintha most János bácsit látná helyette, amint leemelt kalappal áll. „Alázatosan jelentem" suttog a szája szélén, őszbecsavarodott hajszálai szelíden legnek ráncos arca körül. — Hát — köhint egyet Orbok, de érzi, hogy a hangja elérzékenyül. — Egyszóval hallottuk mindnyájan, hogy a Tóni fiú hibát követett el. — Méghozzá igen súlyosat — tódítja rá Balázs Anti. — Éppen azért — folytatja nyugodtan Sanyi bácsi — a Tóni fiú nem maradhat tovább a személykocsi sofőrje. — Ez természetes — helyesel Kovács Gazsi. — De azért elbocsájtani sem fogjuk Tónit, mert az ökrökhöz kell fuvaros. — Az ám — kap a szón Kovács Árpi. — Helyeslem — mordul Takács Péter és most a kalapja sem mozdul — legalább tanul egy kis türelmet. Tóni nem szól semmit. Néz mogorván maga elé, a döglött egér irányába. Balázs Anti felháborodottan tiltakozik. De leszavazzák. — Csak én követtem volna ezt el — robban ki belőle az indulat. — Téged is megbüntettünk volna — mondja Orbok. — Meg, de másként. Orbok Sanyi bácsi nagy fehér bajuszát simogatja, gondolkozik, köhint egyet, aztán kivágja. — Az is lehet. — Na ugye — diadalmaskodik Balázs Anti. Hanem az elnök válaszát Kovács Gazsi is megsokallja. — Azt akarja talán mondani, hogy nálunk kétféle igazság van? Orbok most megint öreg János bácsira gondol, ott áll előtte vigyázz állásban, mint a cövek, hallja is a hangját, amint azt mondja alázatosan jelentem, béres voltam negyven évig". Sanyi bácsi is szeretne mellé állni, megvakarja hát az üstökét és nagysokára válaszol: — Hát egyelőre igen ... de ti Gazsi —'• teszi még hozzá békülékenyen - majd csináltok egyet. Kint a művelődési otthon előtt az ágakról suppanva hull a dér, ahogy Tóni nagy mérgesen nekiindul. Takács Péternek is mozdul a kalapja, de a szava is velemozdul. — Aztán el ne gázolj valakit az ökrökkel, öcsém! 11