A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-01 / 18. szám

fi a 3 I 3 I I i I a I I e I B g s 1 I 8 B I FRANO KRÄE 1945 Május Léptünk ma mär kemény. Friss, lelkes ütemét Ágyúdörgés szilaj zenéje szabja meg. Keletről testvérünk nyújtja jelénk kezét. A világ fekélyét tűzzel-vassal irtja. Pusztul a fasizmus, virrad éltünk napja. Többé meg ne álljunk, csak előre, rajta! Hajnalpír űzte el kínjaink vak éjét. Rettentő tél után új tavasz mosolyog. Béklyóbavert lelkünk széttörte bilincsét S újult lendülettel szárnyal a magasba. Eloszlik a sötét, napunk újra ragyog. Többé meg nem állunk, csak előre, rajta! Fordította: Tóth Tibor DÉNES GYÖRGY Emlékszem régi májusokra Emlékszem régi májusokra, mikor derengő hajnalon kigyúlt bíbor szíve a proletárnak, mikor a fényben harsogva szálltak hatalmas, örök, mély igék, mikor szívünkre visszahullt, amit elorzott a múlt: a szabadsággal terhes ég. Súlyos lábunk alatt a bűn vonaglott mint a kínok átka, fény zuhogott az éjszakára és fénybe mártottuk szemünk. Nagy szívünk riadót dübörgött, zászlónk alatt a nép haragja ömlött, hogy elsöpörjön minden rongy tivornyát, víg paloták vérrel emelt tornyát. Voltunk a tenger hullámverése, a tengertajték robaja, voltunk a lázadók jaja, tűzhányók roppant sistergése, élet ujjongó harsonája; és menetelünk félelmet tiporva szívünknek szegzett szuronyok során a vérpadokon elhulltak nyomán. Hát volt-e nálunk igazabb élet, volt-e sodróbb, nagyszerűbb erö? Mint felviharzó hajnali ének, mit visszafojtottak az évek: szívünkből a szó úgy buggyant elő. Zászlók repdestek, úsztak a magasban vörös folyamként a nagy áradatban és messze fönt, a nap csillaga égett. Megszépült akkor minden proletár, arcát a hajnal beragyogta és elcsitult az úri dáridó: üröm csordult a drága borba. Akasztófák árnyékában nőttünk a viharban is magasodva s miénk, miénk a végső győzelem. Emlékszem régi májusokra. K áo s % ß p it 2 s 2 A festőt megszállta az ihlet! Lelki szemei elölt mar minden részletében kirajzolódott a hatalmas vászon, amely előtt majd nyugati csodálói térdreborulnak, s hódolatuk újabb jeleivel és megfelelő összeggel halmozzák el érte. Gyerünk beszerezni a kellékeket . . . Gyorsan, gyorsan, ne veszítsünk egy percet sem . . . Ilyen ötlet, amióta a világ, világ, emberfia agyában nem született! És a festő legott többrendbeli bevásárlást eszközölt. Először egy divatcsarnokot hívott fel és meghatározott időre egy manekent „rendelt" . . . Ezután egy sertéshizlaldába telefonált, hogy azonnal szállítsanak két süldőt a műtermébe . . . Majd sürgősen egy garázshoz hajtatott s néhány órára bérbevett egy motorkerékpárt . . . Hazatérte után házvezetőnőjét a halasüzletbe riasztotta, hogy vásároljon néhány élő pontyot, továbbá megállapodott egy kisfiúval, hogy perceken belül szállítson neki egy doboz kukacot ... Időközben megérkezett a házvezetőnő a halakkal, de máris trappolnia kellett a szomszédos csemegekereskedésbe pár kanna tejszínhabért és csokoládé szirupért . . . A festő mindezt pokoli türel-A rádiós meglepetésében alig jutott szóhoz. Végű! nagynehezen kinyögte: — Ezredes elvtárs nagyon megszokta már a tréfát. Babin a világért sem árulta volna el, hogy mégis szinte gyermekes örömet érez. A beszélgetés után egyhangúan'múlt az idő. A németek nem jelentkeztek. Vatagin íróasztala mellett ült, egy piros ceruzával játszadozott, s önkéntelenül a maga előtt heverő papirosra firkált bizonyos számokat - 570 — 15 — 6 — ugyanis 570 kartotékot talált Kraft gyűjteményében — tizenöt városban megfigyeltette az illetékes személyeket, s hatról kiderült, hogy megrázkódtatáson estek át. A három szám fölé középre odaírt egy egyest - ez lesz az, akit ma elfognak Babin jeladására. Vatagin hirtelen a telefonkagyló után nyúlt, s megállapította, hol van elszállásolva az aknakereső altiszt, nehogy akkor kelljen majd kutatni utána, mikor sürgősen szükség lesz rá. NYIKOLAJ ATAROV (50. folytatás) Cagolov százados géppisztolyosaival autójában volt. Susztov alhadnagy csakhamar ráakadt az évszázados fák árnyékában, s kézilámpájával arcába világított. A kimerült Cagolov ráförmedt. — Mit művelsz, te... ! — Babin őrmester csakhamar megadja a címet és útirányt. Találkára megyünk. Susztov bensejét türelmetlenség emésztette. Folyvást az járt az eszében, hogy a németek ezen az éjszakán meg se szólalnak, vagy Babinnak nem sikerül elfogni a híradást, s minden tervük füstbe megy, pont most, mikor már mindenre csaknem fény derült. Egész éjszakán át ilyen gondolatok aggasztották, s aggodalmában egy kis bíztatást remélve megkérdezte: — s ha semmit se találunk? Hátha az egész kartotékgyűjtemény értéktelen adathalmazt tartalmaz? — Nézd csak! Mendelejev bizonyosan hitt periodikus rendszerében — mondta neki szemrehányásképpen Cagolov. — Gyere csak. Adok valami falni valót... — Ugyan mit adhatnál? Megint mézet . . . ! Attól fájdult meg a fogam. Susztovnak a kocsiban volt egy jó adag konzerv szalámija, sajtja, kétszersültje. Türelmetlenségében egyik autótól a másikhoz ment, s boldog boldogtalant kínálgatott. Olykor odavezetett valamely géppisztolyost autójához, s már csaknem mindenét elosztotta, hogy valahogy megnyugodjon az emberek társaságában. Őszintén szólva aggódott, hogy az ezredes az utolsó pillanatban meggondolja a dolgot és itthon marasztja a telefont őrizni. Mielőtt megvirradt volna, mégis beült kocsijába. Köpenyét feje alá tette, sapkáját szemébe húzta és elaludt, Hajnalban valaki hangos szóval keltette: — Az ezredes hivat! Cagolov volt, aki csaknem a fülébe kiabált. Susztov futó lépésben rohant az ezredes ajtajáig. Csak ott állt meg egy pillanatra és fontoskodva megigazította magán a blúzt. Egyenes testtartással, előírás szerint ment be parancsnoka dolgozószobájába. s jelentkezett. Ott találta Vatagin asztalánál Kotjelkov ezredest is. Egy térképet tanulmányoztak, s Vatagin fejét sem emelte fel úgy szólt oda Susztovnak: — Fontos feladatot akarok magára bízni, Susztov alhadnagy. — Csak aztán tekintett a fiatal emberre, s elmosolyodott. A németek éppen most adták meg az útirányt. Babin elfogta rejtjeles táviratukat: *- Säget Holz - Vágjatok fát! -Csakhogy most tudjuk már: az Holz szó csak arra jó, hogy megzavarja az embert. 12 •