A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-20 / 12. szám

/ Győry Dezső 60 éves Győry Dezső 1900. március 18-án született Rimaszombatban. Az első köztársaságbeli csehszlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb lírikusa volt. Üj hangot, acélos nyelvet, acélos formákat hozott. Verseinek varázsa: az átérzett igazság, tüzes dac, harcos szenvedély. Győry Dezső túlnőtt a csehszlovákiai magyar irodalom akkori szűk határain. Versei a középeurópai ember egyetemes problémáitól terhesek. „Nem láttam még Szlovenszkóból olyan költőt, aki ennyire a mai modern kultúréiet harsonája volna" - írja Móricz Zsigmond a Nyugat 1928. márciusi számában, az Ojarcú Magyarok megjelenésekor. Győry Dezső ma Budapesten él és a felszabadulás után nagysikerű történelmi tárgyú regényeivel (Viharvirág, Vérehulló szerelem, Sorsvirág) tűnt fel. Hatvanadik születésnapjára további sikereket kívánunk. Én minden népet féltek attól Es végre egyszer úgy szeretni Átok átoknak hegyén-hátán, S a sors? A sors sosem segít, a Duna, mint egy hosszú sóhaj, fogja össze kis népeit. A szélben s a történelemben új rend tüzes szikrája ég, s ők hajbakapnak polgármódra, hogy leves, hús és főzelék. Az én fájdalmam erre nézvést már nem egyéni, nem magán, sok szenvedés formált munkálva igaz szándékom motorán: Mindnek kívánok, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, és minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém. Mit szeretnék? kérdi az őszöm, most, hogy henyén a nyárra dűlt, Élni? Halni? Maradni? Menni? Talán csak különb ember lenni, mint amilyennek sikerült. S szeretnék egy nőt, azt az egyet, ki nincs, ki kell s kit nem szabad, s aki állandó szomjra gyújtja s ennen kéjével oltja újra ős férfi-életszomjamat; s mámort, amely nem részeg íjt le, eszmebort, melynek nincs doha; nem aratni, csak vetni, vetHi... S tán végre egyszer úgy szeretni, hogy másnak ne fájjon soha. 1949 Közép-euiujjal ember (A pozsonyi várdombon) A mentém egyik ujja hímes, érzelgős, fprró, ez Kelet; az ész szaván agyafúrt, hűvös Nyugat varrta a más felet. S míg itt virrasztok két kultúrát osztó Kiskorpát Idombokon. ezüst Dunám a mentém csatja, s a kettőt összegombolom. a tiszteket. Befejezzük a mai instruktázst. * * * Az ügyeletes tiszt jelentést tett, hogy a tisztek egybegyűltek. Az ezredes kezében a névjegyzékkel végigment a folyosón. Sötét volt már. A helyiség megtelt a rá várakozó tisztekkel. Mikor Vatagin belépett, mindnyájan tisztelegve felálltak. Miután újra elfoglalták helyüket, az ezredes nekifogott, hogy előkészítse őket legközelebbi feladatukra. Vatagin ezredes híres volt arról, hogy minden ilyen instruktázs a szó szoros értelmében katonai és politikai iskola volt a beosztott tisztek számára. így volt ez otthon, hazájukban is és így volt itt a fronton is. A tisztek szerették komoly fejtegetéseit, bármilyen hosszúra nyúltak is. Csakhogy Vatagin kezében most óra volt, s szokásától eltérően rövidre fogta mondanivalóját. — Elvtársak! Tizennégy felszabadított városba küldöm önöket. Mindenütt van katonai parancsnokságunk, s önök mindenütt szabályszerűen jelelentkezni fognak, mihelyt a kijelölt városba érnek. De ugyanúgy jelentkezzenek a jogerős népi szerveknél. Tudni fognak önökről és számolhatnak az ő segítségükkel is. Az ellenség alattomos és veszedelmes akcióba kezdett. Rejtjeles távirataiban és rádióüzeneteiben Az ötödik patkó fedőnév alatt emlegeti. A takonykór épp azokból a városokból terjedt el országszerte, ahová most önöket küldöm. En meg vagyok győződve róla, hogy nem a takonykór a legfontosabb ebben az ügyben. Itt van, kérem ez a kartonlap. — Vatagin Kraft egy kartotékját mutatta a tiszteknek. — Egy ló, értem versenyló adatait találják rajta. Ezeket nem kell figyelembe venni. Ez csak a lovakat illeti, s a szamarak számára vezették ide. Ami pedig a férfi nevet illeti, itt van a foglalkozása és pontos címe. Csakhogy ez édes-kevés. Alapos jellemrajzra is szükségünk van. Továbbá azt is tudni akarom, hogy az utolsó két-három hétben vagy akár hónapban mit müveit ez a férfi, s mi minden történt vele. Nem tudok semmit, s mindent tudni akarok ... A helyi szervek, mint említettem, segítségükre lesznek. Am figyelmeztetek mindenkit: a békés lakosság soraiból senkinek egy haja szála sem görbülhet meg. Vatagin befejezte mondanivalóját, s a tisztek kiönzöltöttek a sötét udvarra. Az éjszakai csendben csakhamar feldörögtek a nehéz katonai autók motorjai. * * * Kotjelkov helyesen feltételezte, hogy a fronton semmilyen fogda nincs. Az ezredtörzs közben Magyarországra tette át székhelyét. Susztov alhadnagy már az ötödik napot töltötte házifogságban. Ez annyit jelentett, hogy fel-alá járt a magyar szabómester műhelyében — olykor a varrógép mechanizmusát próbálta megérteni vagy az ablakhoz ült egy rozoga székre és kegyetlenül unatkozott. — Bár jobban találta volna el az a golyó — folyvást fölötlöttek emlékezetében az ezredes szavai, s folyvást nyugtalanították. Minden nap borotválkozott. Csizmáját oly dühösen fényesítette, hogy a kefe gyakran messzire elrepült kezéből. Csak most sajnálta igazán, hogy elhagyta a harmonikáját. S újra és újra odatelepedett az ablakhoz, s figyelte magyar falu ázott súlyos utcáját, a mély keréknyomokat az úton, s a pocsolyákat. Olykor, olykor mégeredt az eső. Inkább hallotta, mint látta. Az ablakból csak egyetlen fát látott. Annak is lassan huilni kezdett a lombja. Most egyetlen egy levél ereszkedett alá — most egy egész kosárra való. Nem baj. A fán még sok-sok levél van. Hadd huljon. Hirtelen mintha megint Vatagin hangját hallotta volna::

Bárcsak jobban találta volna el az a golyó. Mintha újra a Sipka szorosban járna. A ködből váratlanul két lövés dördül. És megint csak Vatagin szavait hallja. Nem — Nem! Egy senkiházi, takonykór terjesztő Blagov miatt az ezredes nem ejtette volna ki e szigorú szavakat. Vatagin tudja, hogy sokkal komolyabb, veszedelmesebb ügyről van szó. Vajon mire kellett Kraftnak az a kartotékgyüjtemény ? S miért volt veszedelmes az a Blagov. S mi, ha nem is a szovjetek, hanem a bolgárok ellen mesterkedett? Van-e valami köze a bánáti német kartotékjainak Ordincevova albumjához? Az ezredes már bizonnyal rájött valamire, de ő Susztov csak a takonykór bacilusát látta. Vatagin csak mosolyog magában az ő elképzelésein. Vannak szerencsés emberek, akik a magányt arra használják fel, hogy gondolkodnak, de neki semmi okos dolog nem jutott az eszébe. A nyugtalan álom, mely végre befogta szemét, az sem feledtett vele semmit az őt körülvevő valóságból. Ez is harchoz és csatatérhez hasonlított - csakhogy itt önmagával vívta a harcot. Azt álmodta, hogy két markos szibériai — s lehet, hogy nem is szibériaiak voltak, hanem burjátok vagy jakutok -egymásnak rontott, öklelődzött - ügyetlenül gáncsot vetett egymásnak, s újra feltápászkodott s aztán megint előröl kezdte ezt a nevetséges kakasviadalt. Valaki folyvást ott futkosott köröttük, s ebben a valakiben végül Vatagin ezredest ismerte fel. Három ujját szájában tartotta akár egy mérkőzést vezető bíró. A két küzdő alak hirtelen elterült a földön, s helyettük egyetlen emelkedett fel onnan. (Folytatjuk) 13