A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-28 / 9. szám

a kirakatban Űrutazások Köztudomású, hogy a szovjet úrkutatók világviszonylatban a legelsők. Most kaptuk a hírt, hogy u ostravai Hutnlk áruház dolgozói kevés híján túlszárnyalták őket Igaz, hogy egyelőre még caak áruházuk kirakatában rendeztek be űrrepüléseket, viszont mint a képek bizonyítják, eljutottak a Holdra, a Marsra, eőt a Vénusra ls. További hasonlő és Ügyes Ötletekhez sok sikert a Hutnlk áruház kirakatrendezőjének. Kása Margit, a helyi nemzeti bizottság elnöke A nagy ünnep lázában Egy csapat gyerek sürög a iadmőci új művelődési otthon előtt. Ketten-hárman nagy vesszőseprővel tisztítják a fal alját. A faluszépités úgy látszik haladó hagyománynyá válik és apáról fiúra szili, mert a múlt évben ez a község nyerte el a Csemadok központi bizottságának háromezer koronás első diját, melyet az új művelődési otthon ünnepélyes felavatásának keretében ma nyújtanak át a Csemadok helyi szervezetének. A gyerekek még nem tudnak a díjról, őket csupán az őszinte lelkesedés, segíteni akarás láza fűti. A csípős februári szél piros rözsikat fest arcukra. Türelmesen várakoznak, ugyan az Ünnepség megnyitásának időpontja csak délután lesz. A helyi nemzeti bizottságon — mely egy tömbben épült a kultúrházzal — nagy a készülődés. Egy idősebb, alacsony, élénk szemű asszonyka poharakat, tányérokat rakosgat. Pettyes köténye szinte lebeg előtte a nagy sietségben. Mint kiderül, ő a helyi nemzeti bizottság elnöke, asszonyblrő. A neve: Kása Margit. Három éve Intézi a község ügyeit, gondjait. Ladmócon az asszonyok Igazán nem panaszkodhatnak, hogy nincs meg az egyenjogúság, sőt!... A Járási képviselőjük is a „gyengébb" nemhez tartozik: Rehök Anna személyében. Azon már nem ls csodálkoztam, hogy a Csemadok elnöke szintén nő: Szalontal Irén, igazgatő tanító. — No és nem lázadtak fel még a férfiak? — kérdezem én tréfásan Hrehóknét, kl szintén edényekkel szorgoskodik a tanácsteremben. — Néha panaszkodnak, hogy az asszonyoknak nagyon felvágták a nyelvüket — mondja mosolyogva. — Az Igaz, hogy ml semmit sem állunk meg szó nélkül, de a kezünk sem pihen. — Nézze, — visz be a művelődési otthon szépen Iddfszltett nagytermébe — ezt majdnem mind az asszonyok csinálták. Kitakarítottunk, ablakot pucoltunk, meszeltünk ... Volt olyan nap, hogy huszonötén ls eljöttek. — Szóval, megy itt a munka mint a karikacsapás?... — No nem egészen — jegyzi meg őszintén — hisz a fát sem lehet egycsapásra kivágni. Volt, aki húzódott a munkától (még most is van), arra a többiek támadtak rá ilyképpen: — Te hol " élsz? A' faluban? A te érdeked la, hogy Igazi otthonunk legyen. Volt neked Ilyen sorod valaha?... A gyerekeidnek is mindene megvan ... Egyszerű agitáció, de hasznos. Már csak szégyenszemre sem maradtak otthon. Az asszonyok kiérdemelték a megbecsülést a szövetkezetben is. Kásíné, az elnök egy évig sertésgondozó volt és már vagy hat éve a szövetkezet pénztárnokt. Hrehőné a kertészetben dolgozik. Nem akartuk az asszonyokat munkájukban feltartani, az ünnepély kezdetéig elmentünk egy kis falunézésre. Sziklás, kopár domb hátán fekszik a község, az utcák párhuzamosan, terasz-szerűen húzódnak egymás fölött. Fel kellett gyalogolni egész a dombtetőre, hogy végigtekintsünk a falun. Lent a ragyogó napsütésben, mint fehér komondor lustén nyűjtozott a kacskaringói Bodrog. A tulsö felén barna színtök, a falu termő-földje. A domboldal úgy nézett ki, mintha hatalmas gránátok szaggatták volna a hátát. Igaz, a háború ítvádolt a falun, a házakon ütött sebeket még most Is látni, de ezek a gödrök már nem a háborús Időkből valók; innét hordtak a köveket az új házak alapjaihoz. Vagy talán a mészégetéshez? Mert valamikor nagyon hires volt a Iadmőci mész. Maidnem mindenki mészégetéssel foglalkozott. A 181-Ez ls hozzátartozik a vigassághoz dek nagyrésze Jóformán parlagon hevert. Az őszhajú Kocsmárlk bácsi meséli: régen szekérre pakoltak, sokszor egy hétig is úton voltak. A szeredásban pálinka, hagyma, szalonna: Ez volt az útravaló. Végig a falun sokszor hangzott az elnyújtott kiáltás: meszet vegyenek! TUskekerités, kőfal, szalmatető. Ez volt régen Ladmöc. — Ma már végigmehet bátran a falun — mondja köszönés közben egy ember és hangjában büszke öröm rejtőzik. Igaz, még akadnak szalmatetők, roskadozó házak, de • ezeknek is a napjai meg vannak számlálva. A művelődési otthonban a közönség már türelmetlenül várja az ünnepély megnyitását. Végre szétnyílik a színpad függönnyé. Ünnepi beszédek hangzanak el, melyek mind Ladmöc község áldozatkészségét dicsérik és egyben további jó munkára serkentik a falu lakosságát. A tömör, felemelő beszédre a közönség vlhtros tapssal válaszol. Erre az alkalomra a Csemadok idősebb tagjai Pracháí Igazi otthon clmü drámájával készültek. Családapák, anyák léptek a színpadra hogy példát nyújtsanak a fiataloknak. Nem kellett maszkírozni, bajuszt ragasztani, az őszbescavarodott hajú főszereplők Igaz természetességgel játszotta szerepét. Igazi otthon. A darab elme is mintha szimbolikusan példázná ezt a házat, melyet most avatnak: Igazi otthonná kell ezt ls teremteni a falu számára. A színdarab után táncmulatság volt. A tanácsteremben összecsendülnek a poharak, az új kultúrház egészségére. Az új bőrből töltenek, mely már a szövetkezet szőlőjében termett. — Szép, ugye? — fordul felém asztal társam. — A kultúrház? — Az. En ls itt dolgoztam három fiammal együtt — mondja büszkén. Szól a zene. Aztán hirtelen valami tolongás van az ajtónál. Verekednek. Két fiatal kapott össze valamin, huzigálják egymást. A többiek szétválasztják őket. Ejnye, ejnye. Hisz ez már az új kultúrházba nem való. Többen szégyenkeznek miatta. Hiába, ez még a múlt csökevénye. Nem elég felépíteni a művelődési házat, most már sokkal nagyobb feladat vár a vezetőkre: a fiatalok nevelése. Az új házhoz új köntös ls kell, új erkölcs. Es emberbecsülés. Azok a gyerekek, akik a délelőtt folyamán a művelődési otthon előtt söpörték a szemetet, már ezt a törekvést példázzák. Azokkal már nem lesz Ilyen probléma. . —d—