A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-07 / 6. szám

Aprágai; vár lovardájában négy éves szü­net után ismét megrendezték sorrend­ben immár a negyedik országos képző­művészeti kiállítást. Míg az ötvenes évek első felében megtartott három országos térlatot bizonyos — a realiz­mus vulgarizált és leegyszerűsített, tán úgy ls mondhatnók, hogy uniformált értelmezéséből eredő szürkeség tette egyhangúvá, addig 8 jelenlegit éppen a színek és a zsánerek gaz­dagsága jellemzi. Igaz, a rendezés ezúttal sem hibátlan. Hi­szen helyszűke miatt számos festőcsoport tag­ja, főleg a fiatalok közül, nincsen képviselve és jé egynéhány nagyszerű, nagytehetségű mű­vészünk alkotásából ls csupán kiragadott ré­szecskéket láthatunk. Ez pedig igazán elégte­len egy életmű jellegzetességének megismeré­hez. Azt hiszem, ezúttal az Illetékesek ls meggyő­ződtek arröl, hogy a lovarda az ilyen nagysza­bású kiállítások megrendezésére már nem felel meg és remélnünk kell, hogy az ötödik orszá­gos tárlatot már a kongresszusi palota (sjazdd­vy palác) termeiben rendezik meg. Meg kell azonban állapítanunk, hogy min­den hiányossága dacára, az eddigi országos képzőművészeti szemlék közül éppen a jelen­leginek (negyediknek) a színvonala ért el a legmágasabb fokot és minden határozatlanság, tapogatödzás és keresés ellenére — vagy ta­lán éppen ezért. Jövőbe mutató és mint ilyen bizonyos előrehaladást jelent képzőművésze­tünkben. És erre — főleg a festészetben meg a plasztikában igen nagy szükség volt. Végre megtörtént az a régenvárt „egy lépés előre" amely egy új, modern és szocialista festészet megteremtésének kezdetét jelentheti, s nem bizonyít többet sem kevesebbet, mint azt, hogy igen is, minden nagyobb kilengés és extrémum elkerülésével meg lehet teremteni a modern, szocialista művészetet. Egyúttal pedig Igazolta azokat is, akik a szocialista realizmust nem fikciónak, hanem a mai valóságát — adekvát módon ábrázoló, egyedüli alkotómódszernek te­kintik. Különböző meglátások, egymástól eltérő ki­fejezési módszerek és irányzatok képviselőinek majd mindegyikét fellelhetjük a prágai lon/arda képrengetegében, csupán az absztrakt művé­szet bajnokai hiányoznak, azaz nem ls hiányoz­nak, mivel kulturális életünk perifériáján is csak peremjelenségek. Távollétüket csupán az Lőrincz Gyula: Neoieskosút 1931. BARSI IMRE Egy lépés elére Vojtéch Tittelbach: V. 2alud portréja abszurditások ritkaságszámba menő kedvelői hiányolták. A kiállításnak van néhány kellemes megle­petése; részben új nevek, részben régi nevek új fényben ... És meglepetésnek számítható az olyan, egyhelyben topogó festők nagyszerű gra­fikai debütje, mint a szlovákiai P Matejkáé és Frant. Klimoé. Am a grafikusokról máskor lesz sző. Bennünket csehszlovákiai magyarokat ezen az országos tárlaton különösen kellemes meglepe­tés ért. Lőrincz Gyula, az első csehszlovák köztár­saságbell proletár „dornakapellt" madonnák te­hetséges festője, ez az lzzlg-vérig modem és szocialista művész, több mint két évtizedes elnémulás után ismét porondra lépett. S ta­lán úgy ls mondhatnék, hogy teljes fegyver­zetben, — ragyogó vértezetben. Oj müvének témáját a szlovákiai munkásosztály harcos múltjából vette. A kosúti sortűz áldozatainak emelt megrázó erejű, sajátos koloritú festmé­nyével valóban maradandó emléket. Lőrincz Gyula ezzel az alkotásival, melynek fészletét mellékelve közöljük, egyszeriben felsorakozott a modern csehszlovákiai festők legkiválóbbja\ A. Pelcz, V. Tittelbach, L. Fulla, J. Liesler, Sychra­vz, Souéek és mások mellé. (Folytatjuk) (J. Hamol felvételei) 17 Josef Uesler: Az aranyticánokkal álmodé kék bacsó

Next

/
Thumbnails
Contents