A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 5. szám

rcooooc <>o<>c><><>o<><><>ci SZEMLÉR FERENC Dosztojevszkij karosszékében .. . Aztán e kedves múzeumi őr • magamra hagyott. És én álmodozva, hosszan figyeltem, mint zsong messziről a sűrű alkony lengerében Moszkva, s a tél elől már papírszalagok pályái közé font ablakszemekre mint fröccsent néha egy kis hang-habot az óceánként zúgó őszi este. A négy teremben csend volt és derű. A fényes padlón álmatag megálltam, mint a hajós, ki édes szenderú szigetre bukkan forgó tengerárban, hogy mielőtt az út tovább vezet, elheverjen a békés néma parton, melynek legeben lanyha csáb rezeg, — s átjár, ha szívem kissé visszatartom. De csend volt. Csend. Az ósdi bútorok mintegy tanúkként gyűltek mind körében, e tájra hogy rfiár más is eljutott, ó vert le zászlót partfokára régen! Innét tovább kell jutnom, más vidék nagy tengerén, mely messze elragadna ... S indultam is már tétován a kék bársony-sötétet lengető szabadba. De visszaléptem. S hol a durva tél egy szárnyas tollat hűlt kézből kivert itt: székébe ülem — mint ki útra kél, s orosz szokásként még egy röpke percig a kedves helyen üldögél, magát hogy képzelődés lágy ölébe ejtse, s léptét, mely majd nem ismert tájra hág, kísérje jósors, jóhír, jószerencse! Gyógyulás Mióta csak ismerem, mindig ilyen volt; gyérülő hajú, kicsit rigolyás és megrögzött agglegény. Mindehhez még hozzá tartozott önön gyomrának határtalan imádata, melynek oltárán már számos párolgó csülök, fokhagymás-paprikás tokaszalonna és egyéb földi jóságok estek áldozatul. Ezt a csendes harmóniát mostanában egy kellemetlen új jövevény alaposan megzavarta: a gyomorbaj és természetesen a diéta. Mert hisz ez volt az egészben a legkellemetlenebb — lemondani a sok ínycsikladozó falatról. Nem is lett volna Korecz a neve, ha ebbe csak úgy egykönnyen belenyugodott volna. Ám becsületére legyen. mondva, vitézül küzdött a kísértés ellen és a lehetőséghez képest be is tartotta a diétát, — persze csak a bécsiszelet erejéig. Most is mohó szemmel és táguló orcimpákkal itta magába a még sistergő hús illatát, nyelt egyet, majd az asztalra vágott: — Nem hagyom magam tovább az orromnál fogva vezetni ezektől a mai tejfelesszájú doktoroktól — tajtékzott. — Szitává injekcióznak, telegyömöszölnek tablettákkal, aztán diéta, diéta... és semmi eredmény. Na, persze, majd attól gyógyulok meg, hogy, nem eszem! De most már vége, — ezentúl máskép lesz. Megfogadom Máli néni tanácsát és elmegyek a füvészhez. Az meglett, komoly ember, ő biztosan kigyógyít. Korecz keményfejű munkásember volt, és amit egyszer a fejébe vett, azt onnan nem verte ki senki. Most is szavának állt és jelkereste a füvészt, Mikor Susztov átvette Ordincevtől az albumot, már Vatagin visszanyerte tréfás kedvét. — Tudod mit ajánlok? Csukd be magánnyomozó irodá'dat, mert más szárnysegédet kell keresnem. — Parancsára becsukom az irodát — felelt hangosan Susztov alhadnagy. A város végén egy borbély hirdető táblájáról csaknem leütötte a lefityegő tányérokat, oly élesen fordult rá a Szófia felé vezető országútra. -— Csak nem ment el a jókedved ? — kérdezte Vatagin, mikor eihagyták Kazanlik fasorokkal díszített utcáit. Susztov nem felelt s Vatagin tovább főzte gondolatait. — Egyébként is itt kérdezted, mint lehetésges, hogy Kotjelkov őrnagy nem jött rá, ki volt a legfontosabb személyiség a bolgár hatáv állomáson, vajon a német nagykövet, vagy Pálffy gróf. Félek, hogy sem te, sem az őrnagy nem tudjátok: a legfontosabb személyiség az az öreg bolgár paraszt volt, aki* szétszedte kerítését, és anyagával eltorlaszolta a síneket, hogy a fasiszták meg ne szökjenek. NYIKOLAJ ATAROY (17. folytatás) Halló! Halló! Ralle, Ralle. Hier Rinne'... (szünet) A kabát készen van. A félszemű megdagadt.. . — Macska rúgja meg a májad! — átkozódott magában Babin. Éjszaka "volt. Megint kihallgatta a titokzatos üzenetváltást. Megint új mondat volt a felelet: Sechs Art... Az adás végetért. Levette a fejhallgatót. Feljegyezte a vétel idejét és a rejtjelzett szöveget. Aztán nyújtózott egyet és megtörölte gyulladásos szemét. Odakünn Susztov bajmolódott az ezredes kocsijával. Hangosan szitkozódott. Babin kibújt a rádiókocsiból. Hideg szeptemberi éjszaka volt. Ám a fák még nem hullatták le lombjukat. Vatagin dolgozószobájának ablakából villanyfény áradt, s ott, ahol megvilágította a fák koronáját, még a nyárra emlékeztették az embert. Babinnak nem akaródzott még lefeküdnie. Visszatért a rádiókocsiba. Megpróbálta Moszkvát fogni, de Moszkva már hallgatott. Megpróbált levelet írni, de az se ment. Leült az asztalhoz s várta, míg megnyugszik ide-oda csapongó képzelete. Susztov sem tudott elaludni. Megtisztította, kijavította a kocsit, aztán odaült a kormánykerékhez, s szundítani akart. Ám fejében ezer gondolat kavargott. Egy kis keserűséget is érzett. Legyen hát ahogy akar! Szép kézírása van, fegyelmezetlen és forrófejű, s igazán semmi nem indokolja, hogy komolv megbízatást kapjon. Csakhogy az átkozott ügy minden bogát ő tapintotta ki. Most pedig Kotjelkov őrnagy vagy Cagolov fogja kibogozni őket? Mit gondoljon erről? Az ezredes szinte örült, hogy a vén Ordincev nem találta meg Leontovics képét az albumban, Miért? Talán tisztességes eljárás ez? Ott van például az a dolog az öt patkóval. Hát rendben van: Susztovnak nincs meg a kellő körültekintése, türelmetlen is, mégis számolni kellene bizonyítékaival. Ő meg van győződve, hógy a Sipka szorosban sok mindenre fény derülne, csakhogy Vatagin egyszerűen ráförmedt és kész. Még mindig volna egy két megjegyzése a dologhoz. Az ezredesnek ' elfelejtette megmondani, mit beszéltek az istállószolgák és a trénerek Pálffyról s az Ezüsthajúról. A nőt valóságos boszorkánynak tartották. Ahol csak megfordult, romlást, járványt és pestist hagyott maga után. Ez mégis csak tény. Ám Iván Kirilovics azt mondja, hogy a tényeket önkényesen magyarázza és kiforgatja. Hát rendben van. De ha az albumban nincs benne Leontovics képe, az azt jelenti, hogy az Ezüsthajú tudta, mit csinál. Ez azt jelenti, hogy utazásaikkal el akartak leplezni valamit. Ám ha Leontovics csak kulissza, ki a tulajdonképpeni főkolompos. Pálffy gróf, vagy maga Oröincevova ? 12