A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 5. szám

A szpirin Jankó barátom, a medikus, /m toprongyos figura volt és ritkán mondhatott tulajdonának nagyobb mennyiségű koronákat. Annál jobban meglepett, amikor néhány hónapig nem találkozván, elegáns gigerliként toppant elém, kivette a pénztárcáját és kissé gyűrött, de szép világosbarna százasokat mutatott. — Az enyém, sajátom - nyugtatott meg — kórszertárat nyitottam! Lehet, hogy kissé együgyüen mosolyogtam rá, mert megismételte. — Kórszertárat. Kell a betegség az embereknek. — Kell — bólogattam - kell... — Manapság óriási mennyiségű orvosi bizonyítványra van szükségünk, hogy kellemesebbé tegyük életünket, beszerzésük viszont gyakran nehézségekbe ütközik. - Mi tehát a megoldás? Adunk a népnek betegség szimptómákat, bizony fiam. Ügy néz ki, mintha beteg lenne, pedig dehogy. Betegségkollekcióink abszolút veszélytelenek, de a diagnózist megállapító orvosnak elegendő jogi alapul szolgálnak egy bizonylat kiállításához. Persze vannak eredeti, komoly készítményeink is. Néha szükség van rájuk. Lesz idő — mondta álmodozva — amikor a legeldugottabb jaluban is lesz kór szertár, és az emberek akkor mennek dolgozni, amikor akarnak. Látogasd meg az üzletet — biztatott — Rákfene utca 8. Lent a szuterénban. A Rákfene utca 8-as számú házán impozáns halálfejes cégtábla lengett fehér email éjjeliedénnyel: „Körszertár a Náthás tüdöbacilushoz". Aláereszkedtem a falépcsőn. Az alacsony, sötétes üzlethelyiség meglepően forgalmas volt. Kisdiákok, főiskolások, legkülönbözőbb korú asszonyok és munkaruhás férfiak alkották a vásárlóközönséget. — Náthát 38 fokos lázzal? - kérdezte éppen barátom Aszpirin Jankó, a medikus üzleti hangsúllyal — sajnos, csak 39 fokossal szolgálhatok. Van ellenben prima, enyhelefolyású mandula gyulladásom láz nélkül, talán inkább azt tessék! A gimnazista habozott, aztán megvette a mandulagyulladást. — Ettől azért még sízhetek — nyugtatta meg mintegy önmagát — ha bekötöm a torkomat. Mindenesetre, iskolába nem kell mennem. Idősebb feketekalapos férfi másféltonnás DC&iíSzattáit Duba Gyula valódi gutaütést kért. Szokatlan vásárlás, a szavai nyomán beállt csend is mutatta. Kérése nagyvonalúságát érezhette, mert szükségesnek tartotta megmagyarázni: - Hivatali kartársaim megbízásából vásárolom a főkönyvelőnknek születésnapi ajándékul. - így igen — bólogattak az emberek - így már más. Érthető. Mert fene drága dolog az, de legalább hatásos. - Borba adagolják az öregnek - magyarázta Aszpirin Jankó előzékenyen - és közben abárolt szalonnával etessék! Csinos, bundás fiatalasszony szamárköhögést vásárolt a férjének, akit nem akar elvinni a szilveszteri mulatságra. Sokáig válogatott, először az olcsóbb „Kehes ló tüsszögése" nevü készítményt vélte megfelelőnek, de barátom az erösebb és hatásosabb „Sakál üvöltés a pusztában"-t ajánlotta. Győzött az üzleti rábeszélöképesség s a fiatalasszony, biztos ami biztos, a Sakálüvöltést vette meg. — Inkább üvöltsön az emberem Szilveszter estéjén, mint tüsszögjön, gondolhatta. Szép sorban álltak a polcokon az üvegfiolák. Láz 37 fokos, Láz 38 fokos, Láz 39 fokos, Köhögés (enyhe), Köhögés (erős), Torokgyulladás (láz nélkül), Tüdőbaj (egy hónapos), vagyis egy hónapig tartó, de voltak több hónaposak; sőt félévesek is. Valószínűleg azon üzemi dolgozók részére, akik szanatóriumba akarnak kerülni, pihenés céljából. Néhány prospektus is hevert a pulton, ime az egyik: „Ahol nincsen kórszertár ott pusztít a gyógyszertár!" „A nyugodt, kényelmes élet alapja a gyors lefolyású, veszélytelen népi betégségek. Rendkívüli munkaszünetre, kikapcsolódásra van szüksége? Vegyen mentolos ízű, egyhetes hörghurutot! Vegyen bélrenyheséget! Könnyebb munkabeosztást szeretne? Vegyen speciális sérvet, kicsit és elegánsát, mint egy sima babszem. Készítményeink abszolút rriegbízhatóak!" Vagy egy másik: „Vizsgáló főiskolások figyelem! Nem készültetek el kellőképpen és kellő időben a vizsgákra, el akarjátok halasztani? Ne bízzátok sorsotokat az orvosokra, akik csak emberek és sokszor ott sem találják meg a bajt, ahol van. Vegyetek himlőt, epidémiát, vegyetek bacilusokat és elefánt csuklóst, vegyetek kénköves idegösszeroppanást szódabikarbónával! Vegyetek hisztériás kukorékolást!" Az ötlet nagyvonalúságától elragadtatva estem neki Aszpirin Jankó barátomnak, a medikusnak, aki pillanatnyi szünethez jutott, mert elfogytak a vevői. Bizakodó hangulatban beszélgettünk a jövőről, a kilátásokról, világmegváltó tervek merültek fel és Aszpirin Jankó Pasteurhoz hasonlította önmagát. Elmenőben vettem tőle 5,80-ért veszélytelen bubópestist, láz nélkül, hogy másnap ne kelljen bemennem a hivatalba és a kellemetlen látogatók is elkerüljenek. Ügy látszik, elvétette a fiolát, és a valódiból adott, mert harmadnapra elhunytam. ni? Vaddisznókat hajtunk, nem egereket! Stefke védelmébe vett: — Nono! Még nem vagyunk hajtás után! A fővadász véleménye szerint a garázdálkodók a nyári melegben valószínűleg a Poklocska dagonyáiban hüsülnek, oda vonultunk mi is. Mialatt a puskások állásaikra mentek, négy fürge diákkal leereszkedtünk a katlan aljára. Ott a sűrűség szegélyén felsorakoztunk: Stefke a jobb szárnyra állt vezetőnek, a fiúk rajvonalban a középre kerültek, én pedig a bal szárny szélére húzódtam, nehogy kurtályom valakiben -kárt tegyen, öreg kocavadász tanácsa szerint mindkét csőbe a rendesnél több lőport és erős futókat vertem. Megszólalt Betyár mély hangja. Stefke is, a fiúk is biztatták. A vad a katlanban lassan jobbra indult, ott Stefke köhögött. Innen a középre fordult, ahol a fiúk fütyültek, mire a lejtő bal szárnyába kanyarodott. Betyár kongó ugatása közeledett ... Ügy éreztem, hogy a szivem a torkomban dobog, mint fojtogató marok lejjebb nyomul. Verése a mellemben egyszerre elállt: a vadösvény végén megjelent egy acélszürke óriás. Kúpfejét oldalt az ugató kutya irányába fordította és nagyot fújt feléje. Lassan térdre ereszkedtem: a célgömböt a szörny szügyére irányítottam és egyszerre meghúztam mindkét ravaszt. A lövés rúgása óriási dörrenéssel hátravágott... elestem, szemeim előtt sárga karikák keringtek, a fülem csengett ... a fejem zúgott... a puskapor nagy füstjétől nem láttam semmit magam körül., Betyár hangja a futó vad nyomán a gerinc felé távolodott. Egy lövés dördült ott, utána néhány ugatás, majd csend és lefúvás. A vad terítéken fekszik! Föltápászkodtam és a hajtó diákokkal a vadászléniára léptem: ott feküdt az acélszürke óriás. Az erdőör mellett tőrt ki a sűrűségből, közelről fültövön lőtte, nyomban összebicsaklott. A vadászok gyülekeztek és megcsodálták a hatalmas zsákmányt. A jegyző érdeklődött: — Ki lőtt a sűrűségben? — Én! — jelentkeztem. — A levegőbe? — Nem: erre a nagy állatra! Szembejött a keskeny ösvényen, megállt, egyszerre mindkét csőből beledurrantottam! Mosolyogva puskámra mutatott: — Meglátszik a furulyán is! Öriási hűhó, kacaj fakadt az összesek torkából: a kurtály bal csöve végighasítva, csősine pedig fölkunkorodva igazolta, hogy egyszer s mindenkorra lemondott a vadászat élvezéséről. A kacagok gyűrűjébe tartottam és néztem felrobbant első vadászfölszerelésemet: a megcsonkított kurtályt. Színes karikák, fölzűgás, hanyattesés mind a robbanás következménye volt. — Szerencse, hogy nem szakította le a kézfejedet! —i vigasztalt egy öreg vadász. Stefke ezalatt a zsákmányhoz hajolt, annak szügyét tapogatta, majd büszkén nyújtotta felém véres tenyerét: — Belepörkölt. Itt a véres jele! Vadász lesz magából, én mondom! A vadászok odasereglettek, vizsgálódtak és helybenhagyták: a pósták belevágódtak a szügyébe. Nem mélyen, csak a bőr alá a húsba. Ez a megállapítás kiengesztelt a szenvedett veszteségért: a célt eltaláltam! Levágott csövű elültöltő kurtályból csinálja utánam más jobban, há tudja! 11