A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-19 / 29 - 30. szám

Akiknek szívügyük a szív „Június 27-én este hét órai kezdettel a vöröskereszt rendezésében nyilvános orvosi előadást tartunk. Az előadáson — vetített képekkel szemléltetve — dr. Borsky István, a központi nemzeti bizottság szakorvosa a szívbetegségek, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, az angind pectoris és a szív infarct okairól és sajátságairól beszél" — böngészgetem a plakát betűit, és elhatározom, már csak azért is benézek este az előadásra, hogy a rendezőkön kívül legalább magam képviseljem a nagy nyilvánosságot! Megérkezésemkor a tágas előadóteremben már alig férnek. Még a folyosóra is padokat kellett kirakni, annyi az érdeklődő, annyian sereglettek össze. Es az igen érdekes orvosi előadás után olyan élénk beszélgetés indült meg az orvos és a hallgatóság között, hogy az ember szinte alig akart hinni fülének, szemének! Előadás után három kérdést tettem fel három jelenlevőnek. Szabó Istvánné, egy három gyermekes anya elmondta, hogy azért jár el ezekre az egészségügyi előadásokra, mert sok olyan dolgot tanul, ami hasznos számára nemcsak az egyszerűbb betegségek leküzdésénél, de különböző betegségek megelőzésénél is. Tomková Ilona, az első kerület harmadik orvosi körzetének vöröskeresztes csoportvezetője azzal dicsekedett, hogy minden hónapban rendeznek üyen orvosi előadásokat, melyeken megkedveltetik a legegyszerűbb emberekkel is az egészségügyi munkát. Legszebben azonban Borsky István doktor jellemezte a valóban hasznos előadások látogatottságának okát. Nem mondott sokat, csupán ennyit: kult úr fo r-r-á dalom ... — nj — - Észrevettem, hogy a ruhám kissé megrendítette, meg aztán manapság a katonafeleségek unatkoznak a legtöbbet. - Honnan tudja, hogy unatkozom? - Különben miért állt volna szóba azzal az öreggel ott? Helyzetem természeténél fogva könynyen elméskedem. — Ki ez az aranyfogú igazgatóféle alak? - A főnököm. , - Maga legfeljebb húszéves, 6 pedig legkevesebb negyven! — De jó pofa és nagyon kedves ember. — Negyven éves, ráncos a nyaka, csúnya. - Jó pofa - makacskodik és hozzáteszi —, autója van, — Nekem is autóm van. Sofőr vagyok a hadseregnél, nekem mégsem engedi, hogy a nyakát csókoljam. így csak asszony tud nézni, ahogy erre rám néz. Lehet, hogy csak játszik, de lehet, hogy megelégelte az igazgatót. Azt mondja, egészen halkan: - Magától függ ... Erre nem számítottam. Mi tud még manapság nőkön kívül igazi meglepetéseket okozni? De habozásra, filozófiai elmélkedésre nincs idő. Hasonló helyzetben a válasz gyorsasága és természetes biztossága fontosabb, mint a tartalma. — Ha a zene pihen, szökjön meg a társaságától! Várom a bejárat előtt. Tíz perc múlva kilépett az ajtón, karján a balonkabátja, magátólértetődően belémkarolt, és a kezemet kereste. Az igazgatóról alig esett sző. — Igaz, autója van meg pénze, de valóban idős hozzám — mondotta Vera. 0 volt intézve, jobban, mintha eltemettük volna. Éjfél után már kihalt az utca, néha csörömpöl végig rajta magányos, félig üres villamoskocsi, vagy bődül el egyegy autótülök. Érdekes, majdnem megható érzés, amikor az ember nehéz katonacsizmák dobogásához van szokva és akkor egyszer csak, mintha álmai országba került volna váratlanul, apró női cipők magas sarka kopog kecsesen az oldalán. Szurokfekete éjszakában, szemergö őszi esőben, őrségen ábrándoztam ilyen csodákról, vagy januárban, ámikor a metsző szél éles porhavat vág az arcba. Nem áiom-e igazán? Nem, valóság ez, a Vera hozzámsimuló meleg teste is bizonyítja. - Na itt lakom! - Egyedül? - A nővéremmel, de ő ma reggel elutazott haza, falura a szüleinkhez. Nagyon közel állunk egymáshoz, érzem a leheletét, és látom, nagy várakozó fényben csillogó szemét. Átkarolom, karja a nyakamra kulcsolódik, hosszú csók ez, árulásra, becstelenségre csábító. Milyen forró asszony, milyen ingerlő. Nem találkoztam hasonló nővel, mióta katona vagyok. Nagyon szép asszony, csókra, kalandra vágyó asszony, magára hagyott, gyötrődve unatkozó asszony, de a bajtársam felesége, Nyolc nap múlva a férje szemébe kell néznem, és elmesélem, hogyan éreztem magam otthon. - Kitűnően — fogom mondani —, elbájoló ismeretséget kötöttem. Micsoda nő, istenem! De hiszen ismered is, Ferikém, a feleséged, együtt irtunk neked levelet, és a haját csókoltam, mialatt írta, mennyire vágyódik utánad. Hát nem. Nem. Megszólalok, azt hiszem erősen rekedt a hangom. - Ezt a csókot a férje küldi. Most pedig menjen szépen fel a szobájába, és feküdjön le! Megvárom, amíg eloltja a villanyt. Hitetlenkedve néz, mint aki nem jól hall. - Nem érti? — mondom nyersen, komiszul - na menjen! Kinyitom előtte a nagy sárga, utcai kaput. - És te ... ? A hangja, ez az elcsukló tegezés egyenlő az odaadással. — Menjen... menjen! Nem gondolja, hogy túl csinos és ingerlő ilyen játékokhoz? Erre sírvafakadt. — ö — hüppögte — 0, istenem, miért tette velem ... én olyan szerencsétlen és elhagyatott vagyok! Tanácstalanul álldogált ott, -szemét törülgette, nagyon megsajnáltam. Aztán Feri jutott eszembe, öt sajnáltam. Végül magamat szidtam, hogy gyengelelkü vagyok és idealista, az élet kemény harcaira alkalmatlan. Megvártam, amíg az emeleten kigyulladt a fény, megrebbent a függöny, elsuhant előtte egy kibontott hajű női árnyék, és újra sötét lett. Gondterhes, komor éjszaka ez. A szabadságom napjai hamar elmúltak. — Na, hogyan érezted magad otthon? - fogadott Feri. — Kitűnően. Üdvözöltem a feleségedet, és átadtafti a csókot, melyet küldtél, Vidáman nevetett. — Nagyszerű. Mit csinált az asszony? — Éppen meg akart csalni, de rábeszéltem, hogy inkább ne tegye. Bizony komám, meggyőztem őt, milyen csúnya dolog ilyen pompás £iút megcsalni, mint te vagy! — Köszönöm — rázta a kezemet vigyorogva —, mókás fickó vagy. ö nem ismeri azt a Verát, amelyikkel én találkoztam, számára a leveleket író és csomagokat küldó Vera, a hű Vera létezik csupán. Az a nő, akinek arca közelében az igazgató harapásra kész aranyfogai csillogtak - neki idegen. Hiszen ők, a köztük levő távolság ellenére is, nagyon szeretik egymást. DUBA GYULA