A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-19 / 29 - 30. szám

„Vörös, de karcsú még a nyár" A pacsirta DIMITER POLJANOV Midőn a nap keletre léptet, s árasztja bíbor fényeit és a pászták mint hős vitézek, az elnyomó éjt kergetik; midőn rajongva, ünnepelve, a föld az izzó szeretet fényéhez indul napkeletre s megáll a rőt küszöb megett; midőn a fáradt arcú munka rabszolgaálmából riad s gonddal, ínséggel lép az útra és sír sok rossz emlék miatt, — elhallgat gyáván, szégyenülten az édeshangú csalogány, kit erdeinkben s kertjeinkben öléit a harmatos magány ... Aztán a fények özönében egy másik madár dalba fog az egek mélyén; énekében az egész világ felragyog: cikázik, csapkod a pacsirta, megittasodva énekel; nap-üdvözlő száz tiszta trilla virgonc szellőkön égre kél... A vén világ döbbent szívébe az ifjúság hő lángja csap, hogy a pacsirta szenvedélye ujjongva zengi: „Süss ki, Nap!" (Keszthelyi Zoltán fordítása) A nyárhoz VILLIAM BLAKE ö, ki virulva kelsz át völgyeinken, Nyár, zabolázd meg büszke méneid, enyhítsd a forró tüzet orrlyukukban! Gyakran veréd fel arany sátrad itt s aludtál tölgyeink között, s mi néztük rózsás tagjaid s virágzó hajad. Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta hallott, hogy tüzes kocsiján a dél elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg forrásainknál, s mohos völgyeinkben, kristályfolyók partján dobd el selyem palástod és vesd magad a habokba: a völgyek kevély pompádban szeretnek. Ezüst-lantú bárdjaink híresek, ifjaink bátrabbak, mint Dél-szülötte, és lányaink szebbek víg táncaikban: van ének itt és bűvösszavú hangszer s édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég, s a tikkadt főkön babérkoszorú. Nyár JÓZSEF ATTILA Aranyos lapály, gólyahír, áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég. Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsa száll -A mérges rózsa meghajol -vörös, de karcsú még a nyár. Am egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon. így gyorsan betelik a nyaram, ördögszekéren hord a szél — csattan a menny és megvillan kék, tünde fénnyel fönn a tél. A földeken M. ISZAKOVSZKIJ Szeretek néha erre jönni este s a kalászokat szétsimitani. Arany falak közt húzódik a mesgye: állnak a búza arany falai. A búzában a fürjek dala folyton arról zeng, amit ez az év terem, és arról, hogy a szerelmem, a sorsom a folyón túl lakik, a telepen. Egy iskolában tanultunk mi ketten, és itt szántottunk együtt valaha, s azóta még drágábban, kedvesebben száll felém kedves földünk illata. S mikor a táj fölött a messzeségbe kinyúlva lobban fel az alkonyat, mintha a föld a rét arról mesélne, mi a legjobb, amit az élet ad. Szeretek erre jönni és megállva kivárni, nézni, hogy leszáll az éj ... Susog, susog a magas búzatábla, és nem látszik, hogy egyszer végetér. A zöld víz partján FRANCIS JAMES A zöld víz partján ezer szöcske szökken, mászik, vagy árva kínban kapaszkodik, föl, föl, a gyönge répavirágra. A langyos vízben fehpr halcsapqt húz a fekete fák álján: fény s árny az esti patak remegő vize. Két szarka csörren, és indul setíes szárnyára kapva, és leszáll, messze, egy virághímes szénakazalra. Három paraszt ül, lapot olvas, őrzi teheneit, ' gereblyéjük nyelét rég lesikálták érdes tenyereik. A víz felett szúnyogok tánca száll helyben maradva: mind föl-le cikáz, ki-be, jobbra-balra, s a raj csak áll. i. Én meg a rétet vesszőzöm, tűnődve, s ki tudja: mért; és repül a pitypang pelyhe, amerre viszi a szél. (Szabó Lőrinc fordítása) (Somlyó György fordítása)