A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-19 / 29 - 30. szám

fednetek étetik Bergen - Belsen Emberek! Legyetek éberek! Nyugat-Németországban ismét uralomra jutnak a tömeggyilkosok, a/ SS-ek, u gestapósok, Hitler pribékjei . . . Soha som engedjük meg, hogy a német fasizmus, a náoik még egyszer uralomra juthassanak! Bergen-Belsen óva int bennünket. Bergen-Belsen azoknak a félelmetes koncentrációs és internáló táboroknak egyike volt, ahol a 70 ezres létszámot pontosan megtartották. Mert nbfiay embert elpusztítottak és ahány éhenhalt, annyival minden hónapban feltöltötték a létszámot. Mintha csak ma volna, olyan világosan emlékszem arra a /lapra, amikor tizenhat esztendővel ezelőtt, hatnapos leírhatatlan szenvedésekkel teli út után 127 főből álló csoportunk megérkezett Gölle vasútállomására. s a kálváriás kétkilométeres gyaloglás után elérkeztünk Bergen-Belsenbe. A főbejárat kapuja fölött ezt a felírást olvastuk: „Arbeit macht Freude" (a munka örömteli). A gyönyörű, ápolt, virágokkal parkosított udvaron az egyes épületeken viszont ez illett: Lager-A felszabadulás napján a Bergen-Belsen-i táborban angol bulldózerrel távolítják cl a szanaszét heverő holttesteket. kommando (táborparancsnokság). Apotheke (gyógyszertár), Ordination (rendelő). Ezek láttán szinte felfrissültünk, gondolván, „jó helyre" kerültünk. Reményünk azonban mihamar szertefoszlott. Mert a gondozott udvar másik végén drótsövény húzódott, melynek hét lakatra zárt kapuján keresztül vittek bennünket a náci paradicsomba: a táborba. A barakkok egész sora melletti haladtunk el. A főúton csíkos rabruhás internáltak egy nagy kocsit húztak és toltak, miközben a kísérőjük, egy SS-legény állandóan hajtotta őket: Vorwärts! Vorwärts! (Előre.) Csoportunk az 57-es barakkba került. Oj. tiszta barakk. Előttünk még senki sem lakott benne. Egy SS-legény pontosan faljegyezte személyi adatainkat, miközben ezekkel a szavakkal vigasztalt bennünket: „Szerencsés emberek, maguk nem a koncentrációs táborba kerülnek, hanem a Sonderlagerbe (elkülönített tábor). Dolgozni nem fognak, büntetésük — csak az éhezés lesz." AUg egy-két napig hagytak ott. majd elvittek a 10-es számú barakkba, de abban már 150 lengyel férfi, asszony és gyermek lakott. Amikor odakerültünk, a lengyelektet a barakk báloldali priccseire összpontosították, bennünket pedig a jobb oldaliakra. így zsúfoltak össze 287 embert egy 80 férőhelyes barakkba. Reggel hatkor apell (sorakozó) volt. majd elhoztunk a reggelit: feketére festett langyos vlz. Ebédre egy fél-A felszabadulás után 1945-ben Auschwitzban még élve talált gyermekek, akiken a hírhedt Mengele doktor borzalmas kísérleteit végezte. Az egyik krematórium előtt még a tábor felszabadulásának órájában Is emberi csonthalmok hevertek szerteszét . . . liter takarmányrépa, csalán vagy más ismeretlen növényből főzött leves. Vacsorára 5 gramm műzsírt és valami fekete löttyöt, vagy jő sós csigakonzervet kaptunk. S tényleg, dolgoznunk nem volt szabad. Télen még a rőzsét ls a koncentrációs táborban lévő asszonyok és leányok hozták az erdőből, ahová minden nap vérebek kíséretében vitték őket az. SS-pribékek. Körülöttünk voltak a koncentrációs tábor épületei. Ezrével, tíz-ezrével sínylődtek itt a szerencsétlenek. A legkisebb kihágásért a bunkerekben fejjel lefelé kötötték kl őket. Tőszomszédságában volt a máglya, amelynek lángja soha ki nem aludt, mert éjjel-nappal ott égették el a halálrakínzottak, vagy éhenhaltak csontvázzá aszott tetemeit. Máglyán kellett őket elégetni, mert egy angol légitámadás alkalmával rommá lőtték a krematórlumot. 1945 januárjában, egy zimankós téli napon 1200 főből álló transzportot hoztak Sachsenhausenből. Étlenszomjan vékony rabruhában öt napig utaztak nyitott vasúti kocsikban heringmódra összepréselve. Még az útközben meghaltakat ls magukkal kellett bozniok, mert a náci fasizmus a pontosságra nagyon ügyelt. Annyi embert kellett a kisérő SS-őrségnek Bergen-Belsenben átadni, ahányat átvettek Sachsenhausenben. Hogy az illetők élnek, vagy már meghaltak — nem számított. A barakkok azonban tömve voltak. Nem tudták őket sehová elhelyezni, ezért három napot kint töltöttek a szabad ég alátt a barakok előtt. Negyedik napon 50-50 fogoly részére hoztak 25 liter répalevest. Az éhségtől elcsigázott emberek, mint az éhes vadak, úgy rontottak a kannáknak. öszeverekedtek. S csak erre a pillanatra vártak a pribékek, az úgynevezett kápók. Egy mosókonyhába terelték, s ott a szó szoros értelmében agyonbunkózták őket. így pusztult el az eperjesi rendőri különítmény csaknem valamennyi tagja, Így pusztult el számos, általunk fölismert bratislavai, galgóci, lőcsei, valamint Szlovákia más vidékeiről származó ember. Az embertelen verés és éheztetés következtében egyre kevesebben lettek az udvaron. Mire számuk a felére csökkent, az élve maradottakat elhelyezték az amúgyis túlzsúfolt barakkokba. A kápősok hatszáz foglyot bunkőztak le. Emlékszem, éppen szolgálatos voltam, s bajtársammal kávéért mentünk a konyhába, mire berohan egy véresszemü képós, és odakiált a szakácsnak: „Adjál egy jó falat húst és kenyeret ls. Megéheztem, hiszen harminchatot ütöttem agyon." A ml csoportunk ls egyre fogyott. Alig volt nap, hogy egyik vagy másik éhen ne halt volna közülünk. Sokszor két-három napig sem jelentettük a halálesetet, nehogy csökkentsék az élelmiszer-adagot. Inkább hagytuk, hogy a halottak köztünk maradjanak . . . Egy koporsónk volt a barrakkban, abba helyeztük el a halottat. A koporsót lovaskocsival vitték a máglyához. Mi azonban csak a drótkerítésig kisérhettük el. S a kocsi mindig visszahozta az üres koporsót.. . 1945. február 20-a volt. Apellt parancsoltak. Cókmókainkkal sorakoztunk az udvaron. Elvittek a fürdőbe. Ott levetkőztettek, s egy nagy vaskapu előtt megálltunk. A kapu oldalfalain ez állott: Achtung! 2 mi-Rudolf Hoess, az auchwitzi táborok főparancsnoka és két alvezére, Hans Annumier és Fritz Buntrock. Varsóban és Krakkóban mindhármukat halálra ítélték.