A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-25 / 51 - 52. szám

MIHAIL ISZAKOVSZKÜ Egy vőröskatona sírjánál Vándor! mindegy, hová sietsz, pár percig állj meg itt: hős nyugszik itt, hullasd reá a hála , könnyeit. Mindegy, mi vagy: bányász, halász, földmíves, vagy művész: ^ legjobb barátod nyugszik itt, így gondolj rá, míg élsz. Teérted s értem adta 5 életét, mindenét: meghalt, hogy élhessen tovább a haza és a nép. С\г első csők ötéves gyermek voltam. Ak­kor, tizenöt évvel ezelőtt kap­tam az első csőkot, olyasvala­kitől, aki nem volt se ismerő­söm, se rokonom. így történt. ösz volt. november - 1944. Egy hónapja községünk határá­ban folyt a harc. Falunk német katonasággal volt "tele. Mi, az egész család, már egy hónapja a pincében éltünk. November 20-án erős ágyúzás után fej­vesztetten menekültek a német katonák. Mindezt apám újságol­ta, aki olykor ki-kinézett a pincéből. Körülbelül egy ne­gyedórái csend után motorzú­gást hallottunk, aztán kiabálást; - Magyari! Magyari! Félénken előbújtunk a pincé­ből. Anyám a karján tartott. Házunk előtt orosz tank álL Tetején egy fiatal, bőrkabátos katona kiabál, miközben kezével integetett felénk, hogy men­jünk oda. Odamentünk. <5 leugrott э tankról, engem karjára vett és két oldalról megcsókolta arco­mat. Eközben több katona jött ki a tankbői. Apámtól azt kér­dezték, van-e a faluban német katonaság. - Nincs — fplelte apám. — Erre menekültek — mutatta az irányt. Kezet fogtak. Ehgem még egyszer megölelt, megcsó­kolt ugyanaz, aki először és megindultak az apám mutatta irányban. Apám este elmondta, hogy a németek az első tankot, mely házunk előtt állt meg, kilőtték a kertek alatt, s a tank a benne ülőkkel együtt megégett. Ezekre emlékszem most vissza. Nem tudom a neved, fia­tal katona. Ivan, Szása, Nyiko­laj voltál-e? Feláldoztad élete­det azért, hogy szebb, szaba­dabb életet élhessünk. Én pedig valahányszor elme­gyek sírotok mellett, vörös hadsereg hős katonái, vissza­adom nektek életem első csók­ját. KONDÁS MARIA Pihenő Falatozás Tornaiján egy nagykendő nyo­mában járok. A nagykendőt egy csöppnyi lány kapta 15 évvel ezelőtt, a kis Serki Kató, a szovjet katonák kedves Katyus­kája. Az idő múlik, A tárgyak megkopnak, elkallódnak. Az élő, eleven élet megnövekedik, sza­porodik. Se nagykendő, se kis Kati. Katalin áll itt helyette, kicsit türelmetlenül, mert a CSISZ gyűlésére iparkodnak barátnő­jével együtt, a nem kisebb Rási Arankával. A múltat az édesanyja mond­ja, a jövőt- mind a ketten. Az emlék ennyi: Pici volt a gyermek, hideg volt a tél és a mama tolmács volt a harcok idején. Hogy ne fázzon a kis Katica, kendőt kapott takaróul. Nevettek a katonák, hogy most már két Katyusájuk van. De mind a kettőre nagyon kell vi­gyázni, mert a nagy Katyusa védi meg a kis Katyusa életét. Az élet pedig nagyon szép. Nagyon szép az élet. A történet folytatása egy régóta húzódó vita, mi legyen a lányból, a megnőtt Katalin­bői? Egészségügy, zene, peda­gógia érdekli a lányt. A leg­kedvesebb tantárgya a biológia. Délután, a Malinovszkij utcá­ban a Beitler házat keresem, ahol a nagy tábornok főhadi­szállása volt, s még egyszer megpillantom a két kislányt; énekkari próbára sietnek. Ekkor jut eszembe újra, hogy a két leány a gömör vidék legszebb iskolájába siet, abba az iskolá­ba, ahol ma, tizenöt év elmúltá­val azon tűnődnek, hogyan hoz­zák létre a közös szlovák-ma­gyar népművészeti tömegmoz­galmat. Az iskola mögött már szövet­kezeti lakások épülnek és nem­sokára csicseri gyermeksereg gomboz, vagy a bújj, bújj zöld­ágat járja а beton járdán... Épül a város ..kis Kati -nagy Kati... киоткл A második ukrán front sere­gei december 20-án felszaba­dították Tornaiját, 21-én Rima­szombatot s még 30 falut a város környékén, december 24-én Lé­vát és környékét. A második ukrán front seregeinek egy ré­sze az Ipoly vonalán haladt elő­re. December 13-án elfoglalták Ipolyságot, 27-én Ipolybalogot, s a hónap végéig az Ipoly és Ga-

Next

/
Thumbnails
Contents