A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-06 / 49. szám

Asziget mélyén néhány palatető. Felettük az evangélikus templom keskeny háromszöge és egyenes, fekete keresztje rajzolódik a komor égre. A sziklapart néptelennek, a tenger száz mérföldekre elhagyatottnak látszik, de ez csak látszat. Időnként hadihajók és naszádok halvány körvonala tűnik fel kint a tengeren, és abban a percben, zajtalanul és könnyedén, mint az álomban vagy mesében, kettényllik egy gránittömb a parton: barlang sötétlik mögötte. A barlang mélyéről sirtlátl felszalad három messzehordó ágyú. A tenger színe fölé emelkedik, megáll, és a három csodálatosan hosszú cső önmüködöen fordul, követi az ellenséges hadihajót, mint valami mágnest. Az öblös ágyútorok vájataiban, sürü, zöldes olaj csillog. Az erőd kis helyörségét mindenestül a szikla mélyébe vájt betonfedezékbe helyezték el. A parancsnok és komisszárja egy furnirlemez-fallal elkülönített, szűk fülkében lakik. Most' ott ülnek a falba mélyesztett prlccseken. Egy asztalka áll köztük, az asztalkán kicsi villanylámpa, fénye villogva verődik vissza a ventilátor lapátjairól. Száraz szél zörgeti a kimutatásokat. Egy ceruza gurul ide-oda a négyze- \/at TrjWTVTM tekre osztott térképen. VALhiN 1 YIN Tengeri térkép. Éppen most jelentik a parancsnokságnak, hogy a 8-as számú négyszögben ellenséges torpedórombolót észleitek. A parancsnok rábólint. Az ágyúból vakító, narancsszínű tüzek röppennek ki. Három sortűz rázza meg a vizet és a sziklákat. A levegő keményen Ütődik a fülhöz, a lövedékek egyik a másik után, mint márványalapon guruló ércgolyók száguldanak a messzeségbe. Pár perc múlva a vízen szálló visszhang hirdeti robbanásukat. A parancsnok és a komisszár összenéz. Sző nélkül is megértik egymást: a sziget körül van zárva, a közlekedési utakat elvágták. Egy maréknyi hős csapat több, mint egy hónapja védi az ostromlott erődöt a tengeren és a levegőből szüntelenül megújuló támadások ellen. A bombák veszett állhatatossággal zúdulnak a sziklákra. Torpedónaszádok és partraszállító bárkák cirkálnak köröskörül. A? ellenség újra meg újra rohammal akarja megvívni a szigetet, de a gránitsziklák rendületlenül állnak, és az ellenség visszavonul, messze, kint a tengeren összeszedi és átcsoportosítja erejét, új rohamot indít, gyenge helyet, rést keres — és nem talál. De az idő múlt, a lőszer- és élelemkészlet egyre fogyott. A pincék kiürültek. A parancsnok és a komisszár órákig ültek a kimutatások fölé hajolva, számolgattak, csökkentették az adagokat. Igyekeztek kitolni a szörnyű percet. De a döntés közeledett, és most ütött az óra. - Nos? — szólalt meg végre a komiszszár. - Hát igen. Nincs tovább. - Akkor Írj! A parancsnok sietség nélkül kinyitotta a szolgálati naplót, órájára nézett és tiszté, szabatos betűkkel beleírta: „Október 20. Reggel óta az összes ágyúk tüzeltek. 17.45-kor leadtuk az utolsó sortüzet. Nincs több lövedékünk. Az élelem egy napra elég." Becsukta a vastag, üzleti könyvhöz hasonló, zsinórral átfűzött, pecsétviasszal megerősített naplót. Tenyerén tartotta egy percig, mintha mérlegelné, aztán feltette a polcra. - Így vagyunk, komisszár elvtárs — mondta mosoiytalan arccal. Kopogtattak, - Szabad! Az ügyeletes csillogó esőköpenyéről KATAJEV Azásdá csurgott a víz. Belépett a szobácskába, és az asztalra tett egy kis alumtniumhüvelyt. - Most dobták le? - Igenis. - Kicsoda? - Egy német vadászgép. A parancsnok lecsavarta a kis henger kupakját, és ujjával benyúlva, kiemelte a csőfcrmára göngyölített papirost. Olvasta és elszomorodott. A pergamenlapocskára zöld vegytintával ez volt írva: „Erőd- és üteg parancsnok úr! ön körül van zárva. Muníció, élelem elfogyott. Hiábavaló vérontás elkerülésére felszólítom: kapituláljon. Feltételek: egész helyőrség, tisztekkel, parancsnokokkal, erődöt és ütegeket épségben, rendben hagyva, a temp-> lom melletti térre vonul és ott megadja magát. Pont 6.00-kor közép-európai idő szerint, a templom tornyára ki kell tűzni a fehér zászlót. Ha ezt megteszik, életüket megkímélik, ha nem, mind meghalnak. Adják meg magukat! von íjwerscharp ellentengernagy, a német partraszálló csoport parancsnoka" Az erödparancsnok átnyújtotta a levelet a komisszárnak ... - Jól van, mehet — mondta az ügyeletesnek és kiment. — Zászlót akarnak látni a templom tornyán - mondta elgondolkozva. - Igen. - Meglesz a kívánságuk. — A parancsnok köpenyébe bújt. — Jó nagy zászló kell. Mit gondolsz, komisszár elvtárs, ellátszik hozzájuk? Akkorát kell csinálni, hogy okvetlenül meglássák. De van-e elég Időnk, ml? - Van. — A komisszár a sapkájáért nyúlt. - Egy egész éjszakánk van még. Nem késünk el. Megvarrjuk. A fiúk majd dolgoznak. Hatalmas zászló lesz, ezért kezeskedem. Megölelték és szájon csókolták egymást, erős férficsókkal. Érezték szélverte bőrük kesernyés Izét. Életükben először csókolták meg egymást, a parancsnok és a komisszár. És siettek, tudták, hogy több búcsúzkodásra nem lesz idejük. A komisszár átment a legénységi fedezékbe. Kicsit megemelte Lenin mellszobrát a talapzaton, és kihúzta alóla a málnavörös pülssterltőt. Majd felállt a kis székre és levette a falról a jeligés vörös posztósávot. Az erőd helyőrsége. egész éjjel varrt. Nagy zászló lett, kiterítve el sem fért a fedezék földjén. Erős matrőz-tűvel, durva matróz cérnával varrták, százféle anyagból, ami alkalmas csak akadt a matrózládában. Pitymallatra elkészült, akkora volt, mint hat lepedő. Akkor még egyszer, utoljára megborotválkoztak a tengerészek, tiszta- inget vettek fel és géppiszotollyal a nyakukban, tölténnyel tömött zsebekkel, egymás után felkapaszkodtak a lépcsőn. Szürkületkor az őrparancsnok bekopogott van Ewerscharp ajtaján. A parancsnok felöltözve feküdt az ágyén, nem aludt. Felkelt, öltözőasztalkájához lépett, belenézett a tükörbe és kölnivízzel megdörzsölte a zacskókat a szeme alatt. Csak azután eresztette be az örparancsnokot. Izgatottan lépett be és elfulladva tisztelgett. — Nos? Kitűzték a zászlót? - kérdezte gyorsan az ellentengernagy. — Kitűzték! Megadják magukat. — Helyes. Ez már igen! Jó hírt hozott, nem fogok megfeledkezni magáról. Minden ember a fedélzetre! Egy perc múlva szétvetett lábbal, a megfigyelőfülke előtt állt. Éppen megvirradt. Késő őszi, szeles, sötét hajnal volt. Von Ewerscharp messzelátőját a szemhatáron feltűnő gránitszigetre szegezte. Szürkén, szépség nélkül övezte a sziklaerődöt a tenger. A csúcsos, egyhangú hullámok a parti sziklák alakját utánozták, mintha a tengert is gránitból" faragták volna. A kis halászfalu sziluettje felett a borús égbe emelkedett a templom keskeny háromszöge, és az egyenes, fekete kereszt. A tornyon hatalmas zászló lengett. Sötétnek, majdnem feketének tűnt a reggeli körben. — Szegények — sajnálkozott a német. Bizonyosan minden lepedőjüket feláldozták, hogy ekkora fehér zászlőt tákolhassanak össze. Ez piár így van: a kapituláció kellemetlenségekkel jár. És kiadta a parancsot. A partraszállítő flotilla és a torpedónaszádok elindultak. A sziget nőtt, közeledett. Most már szabad szemmel is látni lehetett a templomtéren álló tengerészcsapatot. Ebben a pillanatban málnavörösen fel-18