A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-22 / 47. szám

TT a Kazinczy Forencről születésének TT 200. évfordulóján megemlékezünk mint nyelvújítóról, aki az írásművészet éltető közegének, vagy ha úgy tetszik, bgton alapjának fejlesztésén fáradozott, ne feledjük el pillanatra sem, hogy a nyelvújítással, tehát a szókincs és a frazeológia gazdagításával ugyanazokat az elveket szolgálta, amelyek őt 1794-ben a magyar jakobinusok körébe vezették. Ezek az elvek: a feudális önkényuralom helyett köztársaságot teremteni s a rendi kiváltságokat leépíteni. Mikor e demokratikus célokért nem lehetett harcolni, irodalmi téren magas színvonalú nyelvi és ízlésbeli demokrácia érdekében fáradozott, s egyfelől a köznemesi bárdolatlanságot és szögletességet akarta lecsiszolni, másrészt a dolgozó parasztság nyelvének bizonyos fokú szűkkörűségén és megrekedtségén szeretett volna segíteni. Kazinczy forradalmi demokrata volt, sorsa bizonyos tekintetben hasonló Csernyisevszkij sorsához: az utóbbinak Szibériába való deportálása felért fogsággal, Kazinczynak súlyos fogházbüntetését pedig külföldre való deportálás tetézte. Abban a városban, ahol most felidézzük Kazinczy emlékezetét, ő több ízben megfordult, sőt ismerte a várost, még mielőtt ide került volna. Tizenhat esztendős korában, 1775-ben édesanyja ösztnözésére és költségén megjelent Kazinczytó! egy 71 oldal terjedelmű könyvecske, az akkori hazai földrajzról szóló munka, tartalmilag lexikális átlagú összefoglalás, de pedagógiai jelentőségét kölcsönzött neki az a körülmény, hogy prózában volt megírva, míg addig a földrajzot úgy tanították, ahogy a Hármas kis tükör: tudniillik nem nagyon költői, de az iskolás gyermekek által könnyen betanulható versekben. Pozsonynyal ez a művecske figyelemre méltóan foglalkozik, közli róla, hogy a diéták városa, azután itt hivataloskodik a helytartótanács, majd sor kerül a különböző rendházak és kolostorok megemlítésére, egyhangú felsorolásuk nem árul el irántuk rokonszenvet, ellenben befejezésül megtudja az 'olvasó, hogy az evangélikusoknak hírneves iskolájuk már akkor is megvolt, és templomaik sorában nemcsak a magyar és a német hívek temploma, hanem a szlovák evangélikus templom is meg van említve. Egyébként Kazinczy tudott szlovákul, fogságáról szóló naplójában idézi, amint a cellájánál álló őr értesítette 1795. május 20-án arról, hogy Martinovicsot és négy társát kivégezték: „Uz sú prec." TTonnan ered Kazinczy szlovák nyelv" tudása? Édesapja 1767-ben felvett mellé egy késmárki luteránus diákot, aki németre és latinra oktatta az apai házban a fiút. Ez a tanító szlovák volt, s Kazinczy önéletrajzában mint kézsmárki „tót deákot" emlegeti, ő kísérte el az 1768/69-es tanévre Késmárkra. Arról az apáról, aki szlovák preceptort tartott Kazinczy Ferenc mellett, az utóbbi feljegyezte, hogy négy nyelvet bírt, ezek: magyar, deák, német, tót. Kazinczy a szlovák beszédet preceptorán kívül édesapja ajkáról is hallotta. 1777 óta Kazinczy többször járt Bécsben, s ilyenkor rendszerint útba ejtette Pozsonyt. Igy tett 1789 novemberében is. Akkor még iskolafelügyelő volt, aki azonban túlemelkedett minden felekezetességen, s pozsonyi tartózkodása alatt szívesen fogadta a várban lévő papnevelő intézet fiatal hallgatóinak meghívását Kazinczy igen kedvelte a fiatal teológusok egyikét, Döme Károlyt, aki verselt. Meg is jelentetett a versei közül egyet a Kassán 1790-ben megindított Orpheus című lapjának első füzetében. Kazinczy Ferenc a diéták városában TYömén kívül a régi Pozsonnyal való TJ kapcsolatot jelent egy antológia megjelentetése Weber Simon Péter pozsonyi nyomdásznál. Ennek az antológiának a címe Helikoni virágok. Dömének hat versét vette fel bele Kazinczy, s azt remélte, hogy Dömét, pap létére is, a felvilágosodás mellé állítja a köztük szövődő baráti kapcsolat. Webert Kazinczy dicséri leveleiben, amikor 1791-ben megjelent a Helikoni virágok. A következő évre is összeállította Kazinczy az antalógia folytatását, azonban Weber visszalépett a kiadástól. Weber Simon versekét is írt. 1796-ban Csokonai fordítja magyarra egy indulójának szövegét. Csokonai lapja, a Diétái Magyar Musa Webernél jelent meg. 1803-ban Kazinczy levélben fordul Weberhez, a jövő évber, műveiből három részletben hat kötetet szeretne megjelentetni nála. Honoráriumként 200—200 példányt kér minden kötetből. Kazinczy olyan bizalommal van Döméhez, hogy mikor 1791 júliusában állásából való elbcsátása miatt felmegy Bécsbe, ennek onnan július 15-én megírja: „Engem nem-pápistaságom ezen a világon hivatalomtól fosztott meg, a másikon — amint Szaitz páter mondja — a mennyországtól fog megfosztani." Ez a Szaitz szervita szerzetes a felvilágosodott íróknak közismert ellensége volt. Sajnos, 1792-ben kiderült, hogy Döme nem Kazinczy Ferenc világnézetéhez, hanem a Szaitz Leo által terjesztett sötétséghez szegődik. Megjelent ugyanis Dömétől 1792-ben Nagyszombatban egy elképesztően reakciós röpirat, „Világ nagyjai! Veszedelem" címmel németből fordítva és ebből kitűnt Döme gondolkodása, mert a bevezetésben azt írta: inkább maradjon sötétségben a nemzet, semhogy a felvilágosodás anarchiát teremtsen. A szabadgondolkodó Kazinczy megír^ ja a fiatal papnak: „Döme, Te püspök leszel." Ha püspök nem is lett Döméből, mint pozsonyi kanonok végezte be életét. Útjaik azonban már 1793 után elváltak, Kazinczy sajnálkozva vesz tőle búcsút ezekkel a szavakkal: „...Te is azok közé állasz fegyvereddel, akiktől én iszonyodom." 1789-ben látogatása alkalmával Kazinczy a déli pozsonyi városfal és a Duna között lévő Rózsa utcai Aranyrózsa fogadóban szállt meg. Ugyanide tért be 1795. október 1-én Pestről jövet, ahonnan szeptember 24-én indult el, azonban nem egyedül, hanem egy katonatiszt, Pietz százados társaságában. A százados Kazinczyt mint államfoglyot kísérte, akinek halálbüntetését bizonytalan ideig tartó fogságra változtatták. Az utazás ilyen körülmények között is fellélegzést hozott az elítéltnek, mert több mint egy esztendős fogság után szabad ég alá kerülni fizikai és lelki tekintetben jótétemény volt. Szerencsére a kísérő, Pietz kapitány jóravaló ember, s viselkedésében bizonyára kifejezésre jutott az elítélt magyar jakobinusok pártján álló szervezetlen és hallgatag közvélemény. Ez a százados már útközben levétette Kazinczyról a bilincset. Pozsonyba érve együtt indultak el a várost megnézni. JlTaradhatott-e Kazinczy inkognitóban •"T Pozsonyban? Az itt megjelenő, nagy olvasótáborral bíró német újság, a Pressburger Zeitung már júniusban hozta egy budai tudósításban Kazinczy Ferenc nevét azok között, akiket ugyan halálra ítéltek, de kegyelmet kaptak. Szinte fel kell tételezni, hogy az Aranyrózsa fogadóban a pincér tudta, kicsoda Kazinczy és hova érdemes őt irányítani. Közölte ugyanis Abaffy Ferenc lakásának címét, aki Kazinczyval egyidőben ugyancsak vizsgálati fogoly volt, de felmentették. Kazinczy felkereste Abaffyt, járkált a városban s este mind ő, mind társa, aki még azt is megegengedte magának, hogy elmept a pozsonyi német színház előadására, rendben hazatértek, pedig volt náluk pénz s a megszökés lehetősége nyitva állt. Még mielőtt szabad sétájukra elváltak volna a jóindulatú kapitánytól, a Franciskánusok terén a kapitányt megszólította egy régi ismerőse s megkérdezte tőle: Mit csinálsz itt? „Viszem ezeket az államfoglyokat Brünnbe" — hangzott a felelet. A megszólító nem vette komolyan a választ s azt mondta a tisztnek: „Te most is a régi vagy. Ogylátszik, eleven még a tréfálkozó kedved." — Kazinczy erre odalépett az idegenhez, s így szólt hozzá: „Bizony, mi államfoglyok vagyunk." A német meresztette rájuk a szemét. A kapitány pedig ezek után a rábízott két foglyot elengedte estig azzal a megjegyzéssel: „Minek zavarjuk egymást, de este legyetek a vacsoránál a Rózsában." Kazinczy elvitte társát, Szlávy György volt bihari szolgabírót a várba, megmutatta neki a Pálffy-kertet (a mai Rádióépület helyén) és könyvárushoz is bevitte. Könyvárus volt több is Pozsonyban, de a foglyokat talán jobban érdekelte a Pressburger Zeitung akkor megjelent legfrisebb számának az a híre, hogy bécsi értesülés szerint a francia csapatok átkeltek a Rajnán, megverték az osztrákokat és negyven ágyút zsákmányoltak. Ilyesmi csak reményt ébreszthetett a foglyokban. Ha az ö tömlöctartójuk, Ausztria elveszti a háborút, abból csak szabadulás születhet. 1795. október 2-án délben a tiszt és a két fogoly tovább indultak Brünn felé. IZ azinczy 1801 júniusában történt kiszabadulása után 1808-ban látogata meg Pozsonyt, Bécsen át ért oda. Egy erdélyi barátjához intézett levelében azt mondja, hogy Bécs most üres, minden dísze átjött Pozsonyba. Ausztria szorongatott helyzetben volt a Napoleon ellen folyó háborúban, s a magyar nemesség, amely a háborús konjunktúrát szívesen látta, három esztendőre megszavazta a nemesi felkelést. Kazinczy elmegy meghallgatni a Mihálykapu utcában lévő országházban a kerületi ülések és az alsó tábla összes üléseinek tárgyalását. Azt a megfigyelést teszi, hogy egy-két évtizeddel azelőtt nem nyüzsögtek úgy a főurak a városban, most mindenütt feltűnnek rendjeleikkel, „a nagycsillagosok száma szaporodott"' és míg azelőtt nagykereszttel alig lehetett látni urakat, most jócskán mutatkoznak. 'T'alán az is reményt ébresztett benne, •*• nogy ide utaztában látta, amint Komáromban hatalmas sáncmunkákon dolgoztak, úgylátszik a bécsiek menekülését készítik elő. Feljegyzésre érdemesnek tartja 1808-ban azt is, hogy Trencsén követe a magával hozott megyei utasítás értelmében ellene volt akár tartós, akár átmeneti felkelés, inszurrekció megszavazásának. Az alsó táblán elnöklő személynök nem akarta elhinni a trencséni követnek, hogy ilyen utasítása van, de az igazolta magát, s Kazinczy erről a háborúellenes magatartásról azért ír egy ismerősének, mert rokonszenvesnek tartotta. Dr. SAS ANDOR 16