A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-08 / 45. szám

Ízé városka napilapjához, melyet bizonyos Lukics szerkesztett, beérkezett egy vers, elme: Imádtak, Ludmilla! A leányt, aki a levelezési rovatban a „Ludmilla" verset iktat- —1 ^ ta, ugyancsak Ludmillának hív- I :ák, s ezért gondosan felje- I gyezte a kartotékra a vers I i szerzőjének nevét és elmét: I * .Vaszilij Ivanovics Pulin. Pro- f у omnaja 19." Ezekután kézje- / \ ЗУ ével látta el a kéziratot. iobb felső sarkára ráírta: ,,Nem íivatásos" - s az irodalmi rovatbffTegyeíesen Arkasa Szarafanov rovatvezetőhelyetteshez küldte át. Arkasa fogta a kéziratot és hangosan üvasta a szöveget: versekről csak így tulott véleményt formálni. A Ludmilla-vers íatározottan tetszett neki. — Ide tudsz figyelni, Szenya? — kérlezte munkatársát, aki a szomszéd Irőisztalnál dolgozott. Bejött egy vers. Nem íivatásos írta, de le kéne közölni. Hallgass de! — Ne olvasd! Verset csak ebéd után tulok emgemészteni. — Ebéd után Lukics azonnal elmegy, 5 előbb veled kell megbeszélnem a verset. Hőse egy ifjú kőműves. Mit szólsz hozzá? Lakóházat épít, s ugyanakkor szereti Ludmillát. Na, mit szólsz hozzá? Szerintem ragyogó! — Csak úgy tudom megítélni, ha elolvasom ... — Szóval házat épít, és ugyanakkor Ludmilla iránti hő szerelméről dalol. S ezt Jlyan szenvedéllyel teszi, tudod, olyan rotonszenves építő erővel... — Milyen erővel ? — Hallgasd csak: „Engem az élet árja visz, a gátakat mind-mind lebírja, s a házfalon téglákkal is kirakom: Imádlak, Ludmilla!" Arkasa letette a kéziratot, s csak ennyit :ett hozzá: - Ragyogó, mi? A kor levejője árad ezekből a sorokbői. Ugye szép? Eredeti. Oj. Le kell közölni. Rohanok is i szerkesztőhöz. A Ludmilla-vers a szerkesztőnek is tetszett. S amikor nyomdába küldte, nem szalasztotta el az alkalmat, hogy megjejyezze: — Itatja, Szafranov elvtárs, mennyire igyelmesen kell bánni ezekkel a műked'elő -tehetségekkel. íróink és költőink bizonyára nem egyszer haladtak el, helye-Ж^ВДи^ ^ sebben mentek el, még helyesebben utaztak • el a legkülönfélébb közlekedési eszközökkel e ház mellett, és senkinek sem ötlött eszébe, hogy ott haladnak el, helyesebben mennek el, még helyesebben utaznak el e fenséges, mondhatni filozofikus téma mellett. Viszont Nulin ... - Pulin, Lukics elvtárs! - Viszont az ismeretlen Kulin felfogta a dolog minden, mondhatnám, mélységét. És mondhatnám, megformálta. Miről tanúskodik ez a tény, Szarafanov elvtárs? Miután még arra sem adott időt, hogy Arkasa kinyissa száját, Így válaszolt saját kérdésére: - Ez a tény, Szafranov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az újat, az élenjárót mindenütt fel lehet lelni, csak figyelmesen körül kell nézni, minden irányban. Lukicsnak tökéletesen igaza volt, Szarafanov tehát helyeselt, és megígérte, hogy a jövőben körülnéz minden irányban. Az „Imádlak, Ludmilla" Izé városka napilapjának vasárnapi számában jelent meg. Szerdán két fiatal lány állított be az irodalmi rovatba, a levelezés Ludmillájának kíséretében, aki Arkasa Szafranovhoz vezette őket, majd eltávozott. - A lakőház-építkezésröl jöttünk. Vakotok vagyunk. Engem Luszjának hívnak. - Engem Milának — szólt a másik. Szarafanov leültette őket. - Megjelent a lapjukban egy vers — kezdte Luszja -, az „Imádlak, Ludmilla!" Aláírás: Pulin. J61 ismerjük ezt a fickót, nálunk dolgozik az építkezésen. Most pedig arra kérjük magukat, adjanak ki erre a versre egy helyreigazítást. - A vers, kedves lányok, az vers, irodalom. Hogyan lehet azt helyreigazítani? - kérdezte Arkasa. - Nem is a verset kell helyreigazítaniuk. Adjanak néhány sort arról, hogy a Ludmillával kapcsolatban közöltek nem felelnek meg a tényállásnak, Érezve, hogy valami nincs rendjén, Arkasa részletes magyarázatot kért. — Nincs szükség hosszú magyarázkodásra! - mondta Luszja. - Engem Ludmillának hívnak, s a barátnőmet is, csak épphogy őt Milának szólítják, engem pedig Luszjának, Pulin egyik vasárnap például velem sétálgat és esküszik rá, hogy imád. Azt mondja: „Olvasd el, mit raktam ki az ötödik emeleten, csak neked szól." Egyszóval belegázol a lelkivilágomba. — Aztán másik- vasárnap velem jön el sétálni — vette át a szőt Mila —, s nekem esküszik szerelmet. És akkor az én lelkivilágomba gázol a tégláival. Ezekután még képes arra vetemedni, hogy gyalázatos magatartását meg is verseli a maguk lapjában. Szarafanov megtörölte izzadó homlokát.' A két Ludmilla folytatta a támadást: — Holnap gyűlés lesz nálunk, amelyen beolvasunk ennek a fickónak. Jöjjön el, hallgassa meg! Ilyen egy huligán! Hogy jön ő ahhoz, hogy teleirkáljon egy házat a privát dolgaival? Hisz ebben az épületben mások is fognak lakni, nemcsak Ludmillák. Különben is hallottuk, hogy más építkezéseken is így csinálta. Szolovinában a negyedik emeleten kirakta, hogy „Imádtak, Kláva", a hatodikon meg azt, hogy „Imádlak, Vera!" Elhatároztuk, hogy megkérjük a vezetőséget, helyezzék át az előre gyártott elemekből épülő házakhoz. Szarafanov hiába akarta megpuhítani a lányok szívét — hajthatatlanok maradtak. El kellett mennie velük a szerkesztőhöz. Lukics végighallgatta a rovatvezető-helyettes jelentését, dühében elsárgult, és megígérte, hogy „gondolkodik majd a dolgon". Midőn a Ludmillák elhagyták a szobát, a szerkesztő megsemmisítő pillantással mérte végig beosztottját, és szigorú hangon megkérdezte: — ÉS vajon miről tanúskodik ez az elszomorító tény, Szarafanov elvtárs?! Kis szünet után így válaszolt saját kérdésére: — Ez a tény, Szarafanov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az életben a régi gyakran az új köntösben jelentkezik. Figyelmesen körül kell nézni, Szarafanov elvtárs, hogy úgy mondjam, minden irányban, nehogy furcsa, helyesebben, nehogy kellemetlen, még helyesebben, nehogy kínos helyzetbe kerüljön az ember. Nemde? És Lukicsnak ebben is igaza volt. Arkasa teljes egyetértése jeléül lehajtotta fejét e mélyen szántó, bölcs gondolat előtt, s megígérte szerkesztőjének, hogy a jövőben figyelmesen körül fog nézni, méghozzá minden irányban. (Pető Miklós fordítása) DÉNES GYÖRGY Ilyen az ember élete Az indulat vak mérlegén 6, hányszor összetörtem én. A földre vert Q kábulat, s az árnyék-élet rámzuhant. De föltámadtam újra, lám, virág nyílt lelkem holt-falár a szemem könnyel lett tele Ilyen az ember élete.