A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-10-11 / 41. szám
Mit főzzünk HABOS ALMÁSLEPÉNY Omlóstésztát készítünk 15 dkg margarinból, 25 dkg lisztből, 10 dkg porcukorból, két tojás sárgájából és kávéskanál ecetből vagy citromléből. Tepsibe téve, félkészre sütjük. Mikor kissé kihűlt megkenjük savanykás lekvárral, megszórjuk darált dióbéllel és vékonyra szeletelt almával. Végül rákenjük a két tojás fehérjéből keményre vert habot, (ha több fehérjénk van tegyük azt is hozzá), amit ízlés szerint cukorral keverünk el. A sütőbe visszatéve a tésztát, márcsak annyi ideig sütjük kis lángnál, amíg a hab meg -szárad. TESFÜLÖS METÉLT, SÜLVE Rendes metélt tésztát készítünk. Főzzük ki a szokott módon. A vizet a tésztáról jól lecsurgatva a következő krémbe szedjük: Keverjünk ki 8—10 dkg vajat vagy margarint három-négy tojás sárgájával habosra. Tegyünk hozzá kéthárom dl. tejfölt — ha édesen akarjuk, ízlés szerint porcukrot, vaníliás cukrot — végül adjuk hozzá a tojások keményrevert habját. Kizsírozott formában, közepes meleg sütőben addig sütjük, míg a teteje pirulni kezd. Meleg tweed-kosztüm, övvel és öv nélkül ls viselhető Horgolt kabátka hűvösebb napokra m Gondozzuk kezünket A háztartási munkát végzők keze sok szenynyeződésnek van kitéve, gyakran kell megmosniok. Ügyeljünk, hogy mindig szárazra töröljük, nehogy kiszáradjon, megrepedezzen a bőr. Ha 3 kéz durvataplntású, kirepedezett és fájdalmas érzést okoz, puhltésra szorul. Fürösszlik naponta meleg olívaolajban 4-5 percen ét, és kenjük be glicerines krémmel. Körömkefét használjunk és ne fémből készült körömtisztitót, mert ez a körmöt eltávolítja a körömágytól és Így a köröm alatt egyre több hely marad a szennynek. Akinek a karja vörös és durva bőrű, kefélje erősen naponta meleg szappanos vízzel, majd hideg öblítés és szárazratörlés után krémezze be. Aki fehéríteni akarja karját, vegyen egyenlő mennyiségben glicerint és vizet, hozzá egy kevés boraxot és ezzel a keverékkel kenje naponta a bőrét. VIRÁGTARTÓK ® © A © / v \ ® © Aj szobanövények; lakásunk tényleges díszei, ha gondot fordltunk arra, hogy virágtartóink is szép formájúak legyenek. Néhány olyan elterjedt hazai és külföldi formát mutatunk be, amelyek tetszetős kivitelűek, de egyszerű eszközökkel, akár házilag is elkészíthetők. A falra futó borostyán, a pletyka vagy asparagus nagyon szereti, ha az ablak közelébe akasztják cserepét. Falra erősítésüket legegyszerűbben gömbvasból hajlított és élénk színűre festett tartóhoroggal oldhatjuk meg. (1. ábra.) Ha az ablak közelében nem volna elég hely, a falra akasztás helyett mennyezetről is lógathatjuk le a cserepeket. Ilyenkor a mennyezetbe erősítsünk horgot s erre nylon huzallal (horgász-zsinór) köthetjük fel a virágtartót. (2. ábra) Színes virágcsokor alakítható ha gömbvaskarikákból összehegesztett tartót akasztunk fel, amelynek minden egyes cserepébe más-más virágfajtát ültetünk. (3. ábra) Olyan növényeinknek, amelyek sok vizet kívánnak (például: vlzipálma) olyan tartót készítünk amelynek cserepe aiatt üvegtáblákban vizet tarthatunk, hogy a növény állandóan megfelelő nedvességet kapjon. Ha a víztartóba kis darabka faszenet dobunk, ez meggátolja a víz poshadását. (4. ábra) Hasonló célt szolgál nagyobb méreteiben a következő virágtartó is, lába és pereme gömbvas, ernyője színezett fémlemez. (5. ábra) Nagyobb méretű szobanövénynek tetszetősebb formájú a tartója, ha készen kapható fonott kast állítunk gömbvas állványra, s ebbe helyezzük el cserepestül a virágokat. (6. ábra). Végül egy gömbva3-fémíemez kombinációból készített virágbölcsőt mutatunk be, amely különösen a kis vizigényü szobanövényeink — elsősorban a kaktuszok — számára aikalmas. (7. ábra) PBRCEL DÉNES