A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-20 / 38. szám
PETŐFI SÄNDOR: Szeptember végen Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldéi a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifjú szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme, sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh, mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat -e majdan egy ifjú szerelme, hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, En feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könnyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Ez már az ősz... Őszi chanson Ösz húrja zsong jajong, búsong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón. S én csüggeteg, halvány, beteg, míg éjfél kong, csak sírok, s elém a sok tűnt kéj kél. Óh, múlni már, ősz! hullni már, eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél... Tóth Árpád fordítása TÖTH ÄRPÄD: Őszi kérdés Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, s nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze, s róluk a szénaillat meghalni visszatér? Es fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve, hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér, s hogy édes életednek újra egy éve veszve, mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér? S ültél-e elfáradva kemény, átmenti kőre, merőn bámulva öissza az elvakult időkbe ós feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva! S eszméltél-e fel árván az égi hidegen, mikor a késő szellő, mint kósza, idegen eb, lábadhoz simáit s bús kezeidet nyalta? APOLLINAIRE: Kikericsek Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig legelget a tehén s lassan megmérgeződik kikericsek virítnak kékek és lilák álmos szemed olyan mint itt ez a virág mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt a szemedtől életem lassan megmérgezödlk Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal letépik a virágot mely anya és leány is és színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is mint rebben a virág ha szélben térdepel A csordás csöndesen halk hangon énekel mig bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve e halnikészülö nagy rétet mindörökre Radnóti Miklós fordítása ADY £•*»* t °r/Sbo n tort 0 .uit az ösz. ... jan suhant nesztelen, ~.aoan, halk lombok alatt ZaZáZírozofí velem. Ballagfam éppen a Szajna felé s égtek lelkemben kis rőzse-daZo/r: füstösek, /urcsdfc, búsak, bíborak, arról, Ziopp meg/iaZo/c. EZérf az ősz és súpoff uaZamíf, Szent Mt/iáZp útja beleremegett, züm, züm: röpködtek végig az úton tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé s PárízsöőZ az Ösz fcacapua szaZadf. Itt járt, s Ziopy itt járt, én tudom csupdn nyögő lombok alatt. VERLAINE:
