A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-06 / 36. szám

Mihail Solohov RÉSZLET A KIVÁLÓ SZOVJET IRÖ ÚJ, KÉSZÜLŐ REGÉNYÉBŐL A domb tetején a napégette ugar olyan kérvény volt, mint a kovakő. Az ásó nehezen hatolt be néhány centiméterre, és csak apró porladozó darabkákat tördelt ki belőle. Sima. fényes nyom maradt utána. A katonák lázas sietséggel ásták be magukat. Nemrég repült el fölöttük egy repülőgép. Kört írt le a domb fölött, de nem ereszkedett lejjebb, csak. a magasból adott le két rövid sorozatot, és továbbrepült kelet felé. — Most már hamarosan várhatjuk a vendégeket — mondogatták a katonák. Nyikolaj térdig érő árkot ásott, csak akkor egyenesedett fel először, hogy kifújja magét. A közelében Zvjagincev ásott. Zubbonyának háta nedvesen sötétlett, arcán verejték gyöngyözött. — Nem föld ez. hanem istenverés — mondta lihegve, miközben zubbonyéval rákvörös arcét törölgette. — Robbantani kell ezt, nem ásóval kapirgálni. Kész szerencse, hogy még békén hagy a német, mert tüz alatt nem tudom, hogy ásnánk be magunkat az Ilyen földbe. Nyikolaj a távolban elcsendesedő ágyúdörgést figyelte, majd rövid pihenő után ismét kezébe vette az ásót. Csípős por szállt szemébe, orréba. A szíve zakatolt, nehezen kapkodta a levegőt. Mér szinte derekáig ért a gödör, amikor hirtelen ügy érezte, képtelen az árok fenekéről kilapátoln! a földet, ha nem pihen egy keveset. A fogai közt csikorgó homokot dühösen köpködve, kiült, az árok szélére, — Kiadós munka, mi? — kérdezte Zvjagincev. — Az hízony. — Látod Mikola, milyen a háború! Mennyi földet túrunk fel ásóval — se szeri, se száma. Azt hiszem, a fronton egymagam annyi földet forgattam meg. mint egy kerekes traktor egy egész szezonban. Ki az, aki a mi munkanapjainkat ki tudná számítani? — Elég a beszélgetésből! - kiáltott rá szigorúan Goloscsekov hadnagy, és Zvjagincev szokatlanul fürgén beugrott a gödörbe. Délután három órára már teljesen beásták magukat. Nyikolaj egy nyaláb kékesszürke ürömfüvet szedett, gondosan álcázta vele a gödrét, az elülső falba vájt mélyedésbe berakta tárait és gránátjait, lábához helyezte nyitott zsákját, amelyben az egyszerű katonaholmi között szétszóródva hevertek a töltények. Csak azután nézett körül alaposabban. A domb nyugati lejtője enyhén ereszkedett be egy fiatal, gyér tölgyfákkal benőtt szárazérbe. A lejtön Itt-ott kökény- és fagyalbökrok zöldelltek. A domb két oldalán húzódó mély szakadékok a szárazérbe torkolltak. Nyikolaj megnyugodva látta, hogy a szárnyakon harckocsik nem törhetnek át. A hőség még nem enyhült. A nap továbbra is kegyetlenül perzselte a földet. A fonnyadó üröm kesernyés szaga megfoghatatlan bánatot árasztott. Nyikolaj fáradtan nekivetette hátát a gödör falának, és nézte a vakondtúrásokkal sürün borított, barna, kiégett sztyeppét, a síkos kalászú érvalényhajat, s az éppoly szürkésfehér pusztai kányát. Az üröm szárat közötti réseken a belfithatatlanul mély kék égbolt darabkái látszottak. Egy távoli dombon fátyolosan rajzolódtak kl egy kis erdő körvonalai. Innen úgy tűnt, hogy az erdő világoskék és a föld felett lebeg. Nyikolajt szomjúság kínozta, de csak egy kortyot húzott kulacséból, mert tapasztalatból tudta, milyen drága kincs harc közben minden csepp víz. órájára pillantott. Háromnegyed négy volt. Nyomasztó várakozásban telt el még egy félóra. Nyikolaj mohón szívta második cigarettáját, amikor távoli motorzúgást .hallott. Növekedett, terjedt, mind hallhatóbbé, félelmetesebbé vált a föld felett alacsonyan száguldó dübörgés. A szárazár mentén kanyargó dűlőúton hosszú szürke szalagként húzódott a por. Tankok közeledtek. Nyikolaj tizennégyet számolt meg. Szétváltak, támadás előtt kiinduló állást foglaltak, s eltűntek a szárazérben. A motorzúgés nem csendesedett. Most a gyalogság autói robogtak a dűlőúton. Utolsónak alacsony páncélos tartálykocsi kúszott át és tűnt el a szárazár lejtőjén. — És bekövetkeztek a harcot megelőző, hatalmas belső feszültség rövid percei, amikor a katonák szive szaporábban, tompán dobog, és akárhány társuk veszi is körül őket, egy pillanatra mindegyiküket elfogja a magány jeges hidegs' és valami szlvbemarkoló nagy bánat. Nyikolaj ismerte ezt az érzést és a forrást is, amelybűi eredt. Egyszer beszélt ls erről Lopahinnak, aki tőle szokatlan komolysággal azt válaszolta: „Együtt harcolunk, de különkülön halunk meg. A halál éppen úgy az ember saját tulajdona, mint a hátizsák, amelyre tintaceruzével rajzolta rá nevének kezdőbetűit ... Aztán, Kolja, a halállal találkozni nem tréfadolog. Lesz-e találkozás vagy nem, azt nem tudhatja, de a szive úgy ver, mint a szerelmesé, és még tanuk előtt ls úgy érzJ, csak ketten vannak a kerek világon: ő és a halál... Aki él, mást nem érezhet - ne csodálkozz hát!" Nyikolaj tudta: mihelyt megkezdődik a csata, ezt az érzést mások váltják fel: rövid ideig tartó, fel-feltörö, az értelemnek nem mindig alárendelt érzések ... Szaggatottan lélegzett, és élesen figyélte azt a vékony zöld sávot, amely a domb lejtőjéről a szárazeret elválasztotta. Ott, a zöld sáv mögött még mindig tompán és egyenletesen dübörögtek a motorok. Nyikolajnak a feszültségtől kőnnybelábadt a szeme, és minthogy már nem volt egészen ura testének, sok fölöslegesen apró mozdulatot tett: megtapogatta a mélyedésben heverő tárakat, mintha ezek a súlyos, naptól átmelegedett tárak eltűnhetnének valahová, aztán eligazította zubbonyának ráncait, és szemét még mindig a szárazeren tartva, kissé arrébb tolta a golyőszórólát: amikor ped'q a mellvédről száraz agyagrögöcskék szóródtak le, csizmája orrával kitapogatta és eltaposta őket: széthajtotta az Urömfü-szárakat, pedig amúgy is Jól látott, meg-megvonogatta vállát. . rüsn fogadni a díszszemlét," gondolta Nyikolaj észre sem vette őket. Feszülten figyelve, kitartóan nézett nyugat felé. Nem felelt Zvjagincev halk szólongatására. A szárazérben felbőgtek a motorok, kibukkantak a harckocsik. Mögöttük le sem hajolva, teljes magasságban gyalogosok meneteltek. „Hogy elszemtelenedtek, a pimaszok! Mintha parádéra Indulnának... No, mindjárt megkapjátok az fllö fogadtatást! Csak az a kár, hogy nincs tüzérségünk, s nem tudjuk szabályszerűen fogadni a díszszemlét", gondolta Nyikolaj és mélységes lélegzetelállító gyűlölettel nézte a messziről még kicsinynek tünő ellenséges katonákat. A tankok lassan közéledtek, nem szakadtak el a gyalogságtól, óvatosan kerülgették a vakondtúrásokat, géppuskasorozatokkal tapogatták ki a gyanús helyeket. Nyikolaj látta, hogy . a kétszáz méternyire levő fagyaibokor megdől, mint szélrohamban, és golyó roncsolta ágak, levelek hullanak la róla. A tankok ágyúi is tüzeltek menet közben. A lövedékek negy része nem érte el a magaslatot, a bokrok mellé fúródtak, aztán a robbanások szökőárjai helyet változtattak, közeledték a lövészárkok felé. -Nyikolaj mellét a gödör falának vetette, készen állt arra, hogy bármely pillanatban villámgyorsan lehajoljon. Amikor a harckocsik megtették az út felét, és elérték a bokrokat, fokozták a sebességet, Nyikolaj elnyújtott vezényszavakat hallott, Szinte egyidejűleg nyitottak tüzst a tankelhárltósok és a golyószórósok, majd a gépfegyverek mormogó doboláséba belevegyült • puskák sajátosan száraz ropogása la. A tankokról lemaradt német gyalogság veszteségeket szenvedett, de azért egy ideig még előre nyomult, később a fegyvartúz földre kényszerítene, s lefeküdt. A páncéltörök lövései gyorsultak. Az első harckocsi nem jutott el a kökénybokrokig. Elakadt, a másik lángbaborult és visszafordulőban állt meg, szurokfekete, imbolygó füstfáklyát küldve az ég felé. A szárnyakon még két tank gyulladt kl. A katonák fokozták a tüzet, és a rohamozni próbálkozó német gyalogságot, a tankok lőréseit, az égő gépekből menekülő tankosokat vették célba. Az ötödik harckocsinak sikerült vagy százhúsz méternyire megközelíteni a védelmi vonalat. Felhasználta azt a körülményt, hogy Bozih tüzér páncéltörő ágyúja, amely a középet fedezte, elhallgatott. De Kocsetigov tizedes máris kúszott a tank felé. Az aprócska, fürge Kocsetigov gyorsan mászott a vakondtúrások között, s csak a könnyedén hullámzó árvalányhaj jelezte alig észrevehetően a mozgását, Nyikolaj látta, hogy a tizedes hirtelen megáll, majd meglóbálja -kinyújtott karját és nyomban visszabukik a földre, a lánctalpával csörömpölő Irdatlan acéltömb felé pedig súlyos ívben repül a tankelhárító gránát. A tank baloldalán, mint különös óriási madár hirtelen megrebbenő fekete szárnya, halvény ferde lángtól átszelt, vastag földoszlop tört fel. A tank megrándult, megperdült egyik hernyótalpán, és horogkereszttel jelölt oldalét a tűznek fordítva, megtorpant. Bozih péncéltörös néhány percig hallgató ágyúja újra megszólalt. Most mér közvetlen közelből lőtte a megrongált, .tehetetlenül oldalára billent gépet. Már az első lövésre füst szivárgott kl a réseken. A tank golyószórója hosszú meg-megszakadó sorozatot adott le, aztán elhallgatott. A tankosok nem akarták, vagy már nem tudták elhagyni a gépet; néhány perc múlva robban! kezdett a lőszer és a kiszabaduló füst sűrű, tajtékos gomolyagokban tódult ki a golyóverte nyílásokon meg az elnémult páncéltoronyból. Az ellenséges gyalogság, amelyet a földnek szegezett a golyószórók tüze, néhányszor megpróbált felemelkedni, de újra, és újra visszafeküdt. Végül mégis felemelkedett, és_ rövid nekifutásokkal közeledett, de ugyanakkor a tankok - hat kiégett, szétlőtt gépet hátrahagyva - éles kanyarban fordulva megkezdték a visszavonulást. Valahonnan, mintha a föld alól Jönne, Nyikolaj meghallotta Zvjagincev rekedt, ujjongó hangját: - Mikola! Elsepertük őket... I Az első neklrohanásból akartak végezni velünk, de ml elsepertük őket! Jól elsepertük! Csak jöjjenek még egyszer - megint megkapják a magukét. Nyikolaj megtöltötte az üres tárakat, Ivott egy korty undorltőan langyos vizet a kulacséból, majd megnézte óráját. Ügy érezte, a csata alig néhány percig tartott, padig a támadás kezdete óta több mint egy félóra telt el. Már szemlátomást nyugatra hajlott a nap, sugarai nem tűztek oly kegyetlenül, mint eddig. 18