A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-06 / 36. szám

Nyikolaj még egyet kortyolt a vízből és •cjnálkozva vette el kiszáradt ajkától a kulacsot. Óvatosan kinézett az érőkből. A perzselt íü kesernyés Illata égatt vas és benzin nehéz szagéval keveredett. A legközelebbi tank mallttt klégatt a fű, az érvalányhaj tetején a nappali fényben alig látható, apró lángnyelvek lobogtak, a lejtőn a mozdulatlan tankok aütét, alazeneaedett vázai füstölögtek, s most mintha megszaporodtak volna a halmocskák a vakondtúráeok között, csakhogy nem volt mind oly egyhangúan barna, a innen a magasból jó néhány laposabbnak, szürkészöldnek látszott. Csak figyelmesebb szemlélődés után jött ri Nyikolaj, hogy ezek az elesett németek hullái, és szívből sajnálta, hogy a szürkészöld halmokból még nincs annyi, amennyit ő szeretne látni ... A szárazárból golyószóró-kattogős hallatszott. Nyikolaj a mellvéd mögé húzta be fejét. Pihent; Izzadt hátát a gödör falának támasztotta, és nézett felfelé. Csak ott, abban a minden Iránt közömbös, hideg kékségben nem változott semmi. Ugyanolyan magasan és simán körözött a pusztai sas, néha-néha meglebbantetta széles szárnyát; egy Illa szélű, halvány gyöngyház-színben játsző fehér felhőcske még mindig az égbolt közepén élit, s úgy tünt, nem ls mozog; valahonnan a magasból pacsirták egyszerű, de mindig szívhez szóló trillái szálltak alá, csak a ködfátyol váit egy kicsit áttetszőbbé a távoli dombon, és körülötte a kis erdő már nem látszott oly súlytalanul lebegőnek, sötétebb kék lett, és szemlátomást érzékelhetővé vált tömege. Nyikolaj azt hitte, hogy a németek második támadása a tankok és golyószórósok bekerítő mozdulatával fog indulni. De a németéit nyilván gyorsan akartak áttörni a keresztúthoz, hogy elérjék a magaslat mögött húzódó műutat. A tankök. a gyalogság kíséretében, ugyanúgy, mint először, ostoba, csökönyösséggel egyenesen nekivágtak a hullákkal teleszórt kapaszkodónak. És a tankoktól tűzzel leválasztott gyalogság lámát lefeküdt a kopár domboldalra, .az előretörő tankok Ismét teljes sebességgel gördültek a védélml vonal felé. A jobbszárnyon kettőnek sikerült 'elérnie a lövészárkokat. Mind a kettőt gránáttalálat érte, de az egyik mégis letaposott néhány tüzálláit. Már égett és még mindig előrejutni próbált. Erőtlenül, dühödten csörömpölt az egyik épen maradt hernyótalpával, forgatta tornyát, tüzelt, de átizzott páncélján már kákessárga lángocskák futkostak, s az oldalán a baljósan sötét festék hámlanl kezdett s forróságtól. Rézsútos napsugarak hatoltak a sisak alá, zavarták a látást, megnehezítették a célzást a napfénytől néha fedezett átfutó alakokra. Nyikolaj, hogy takarékoskodjon töltényelvei, rövid sorozatokat adott le, csak biztos célpontra lőtt, de szeme mégis nagyon kifáradt a vakító napfényben. Mikor a második támadást Is vlszszaverték, felsóhajtott és boldogan hunyta le szemét egy pillanatra. - Megint elsepertük őket... - hallatszott oldalról Zvjagincev rekedt, ezúttal már mér•ékeltebb hangja. - Élsz, Mlkola? Élsz? Na. akkor Jó. KI tudja, lesz-e elég lőszerünk ahhoz, hogy végleg elseperjük őket, ez a nagy baj . .. pusztftjuk Őket, de ók csak másznak, mint a svábbogár a kenyérre ... Fojtott hangon még morgott valamit, néhány ki nem vehető szót. Nyikolaj azoh&an már nem hallgatott oda. Átvonuld német repülőgépek mély, szaggatott, basszusHangú zúgása kötötte le a figyelmét. „Még csak ez hiányzott...", gondolta, miközben hiába kutatta az égboltot, s lelke mélyén átkozta a létászavaró napfényt. Tizenkét Junkers szállt át magasan, északnyugat felöl Jöttek, nyilván a Don felé Igyekeztek. Miután megállapította a gépek útirányát, Nyikolaj azonnal rájött, hogy a gépek az átkelőhelyet mennek bombázni. Megkönnyebülten fellélegzett, ás átvillant rajta: „Elmentek!" De mindjárt észrevette, hogy négy gép kiválik a rajból, eltér és egyenesen a magaslatnak tart. Nyikolaj mélyebbre húzódott a gödörbe, lövésre készült, de már csak egy sorozattal tudta fogadni a ferdén, sebesen felé zuhanó gépet. A motorbőg ésbe egy bomba rövid, erősödő süvltése vegyült. Nyikolaj nem hallotta a robbanás földet rengető, omlasztó robaját, nem látta a mellette súlyosan felrepülő nagy földtömeget. Sűrű, forró léghullám seperte be a gödörbe a mellvéd földhényását, és hátravetette Nyikolaj fejét. Sisakjának tarkórésze akkora eróvel Utödött a falnak, hogy álla alatt elpattant a szíj. Kábult volt, fuldoklóit, elvesztette eszméletét.. . Mikor magához tért, a bombázók már befejezték második fordulójukat, ledobták egész terhüket és régen eltávoztak, a német gyalogság pedig harmadik támadása során, a védelmi vonalat közvetlenül megközelítve, döntő rohamra készült. Nyikolaj körül elkeseredett harc tombolt. Ereje végső megfeszítésével küzdött az ezred maradéka; tüzelése gyengült, alig volt már harcképes katona közöttük; már a balszárnyon léptek működésbe a kézigránátok; az életben maradtak utolsó szuronydöféssel készültek fogadni a németeket. Nyikolaj pedig, télig föld alá temetve, még mindig tehetetlenül hevert a gödör mélyén, görcsös csuklással kapkodva a levegőt, arca minden kilélegzésnél a gödörbe omlott földet érintette.. . Orrán, szálán forrón bugyborékolva folyt a vér. Bizonyára régen, mert bajuszán már csomóba _3záradt és száját Is betapasztotta. Nyikolaj végigsimította az arcét és felemelkedatt, de erös hányingere Ismét leverte. Aztán az Is elmúlt. Felült, elhomályosult szemmel nézett körül, és mindent megértett - a németek közel voltak. Elgyengült kezével sokáig, kínzó lassúsággal helyezett be egy új tárat, sokéig erőlködve próbált feltérdelni. Forgott vele a világ, a kihányt étel savanyú szagától ismét rosszul lett. De leküzdötte émelygését, szédülését és undorító, egész testét bénító gyengeségét. És lőtt kábultan, minden iránt közömbösen. Két kívánság hatalmas mozgató ereje segítette; élni akart és a végsőkig harcolni. Igy teltek a számára órákkal felérő percek. Néni látta, hogy a szárazár túloldalán dél felől eay motorizált lövészbrlpád gyalogságénak kíséretében három szovjet páncélos veti rá magát a németek autóira. Ködös tudata nem fog'ta fel egykönnyen, miért gyengült a lövészároktól alig százegynéhány méterre rajvonalba fejlődött németek tüzelése, miért kúsznak "el sietve, miért állnak fel és futnak nagy zűrzavarban, de mér nem vissza a szárazérbe, hanem északnyugati irányba, a mély szakadék felé. Mint erős széltől tépett és űzött szürkészöld levelek, rézsút zúdultak le a domboldalon. Sokan közülük, mint a levelek hullottak el, és nem keltek fel többé. Csak amikor a bombatölcséreken átugrálva, djlhtől sápadt, de boldog, diadalmas arccal elrohant mellette Zvjagincev, Goloscsenkov hadnagy s még néhány más katona, csak akkor értette meg Nyikolaj a történteket. Torkából rekedt hörgés tört fel: saját hangját nem hallva, ó is kiabált valamit, ő is kl akart ugrani a gödörből, s mint máskor, futni bajtársai mellett, de keze támaszt kereső hasztalan próbálkozásban öregesen, gyengén, szánalmasan csúszkált és tapogatózott a gödör rögös szélén. Nem bírt kivergödnl... Nyikolaj a szétlőtt mellvédre "zuhant, és felnyögött, aztán elsírta magát bosszúságában, dühében saját erőtlensége miatt, és örömében, hogy lám, mégis megvédték a magaslatot, Idejében megjött a segítség, és fut az átkozott, gyűlölt ellenség! ... Nem látta, hogy Zvjagincev és a többiek éppen a szakadék szélénél utolérték a futó németeket, és szuronnyal támadnak: nem látta, hogy az előretörő vöröskatonáktól messze elmaradva, sebesült lábára erősen sántítva Ljubcsenko őrmester lépked, és egyik kezében az összecsavart zászlót tartja, a másikkal pedig előreszegzett golyószóróját szorítja magához; nem látta azt sem, hogy Szumszkov kapitány kimászott a beomlott gödréből, bal karjéra támaszkodva kúszott le a lejtőn katonái után; jobb karját, amelyet egy gránátszilánk könyöktől letépett, zubbonyának vértől nedves foszlányaiban súlyosan és borzalmasan vonszolta maga után; Időnként bal vállára feküdt, majd továbbkúszott, arca falfehér volt, de csak előre jutott, fejét hátravetve, gyermeklen vékony, elcsukló hangon kiáltotta: — Fiacskáim! Drágáim, előre!... Lássátok el a bajukat! Nyikolaj semmit sem látott, semmit sem hallott. Az esti égbolton nemrég gyűlt lei az első remegó fényű kis csillag, de az * számára már eljött a fekete éjszaka - a meováltó, hosszú ájulás. . Fordította: SZÁNTÓ IRÉN