A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-06 / 36. szám

Búcsúzom a nyártól Búcsúzom a nyártól, - az ősz közeleg. — Szívem ablakából klskendő lebeg. Hű hozzám, s rám borul a szép napsugár, Ügy megy el, úgy hagy itt forró csók után. Búcsúzom a nyártól, - búcsúzni szabad. A vagy áradata lassacskán apad. A pattogó tűzből szökik az erő, Lobogása csendes, — nem eget vérő. Búcsúzom, s mint ezilst nyárfa levblet Ha elsqdor a szél, — úgy futok veled Az őszbe most Idő, s magammal viszem, Amit gyűjtögettem a nyár fényiben! Ezüstöt fejemen, s lelkemben magát; ötvenegy esztendőm mélyvízü tavát, Melyen áthajózott szerelmes szívem ... — Parton már a hajó, s a hajós pihen... Búcsúzom a nyártól, s köszöntöm az őszt, — Hajómra vigyázó, vén tóparti csőszt. Rakományom, kincsem kevés van nekem, Abban a hajóban féltve őrizem. Vigyázz csősz: a békét adja ez a part; Figyeld meg a léptét, aki erre tart, S ha jóbarát, testvér: engedjed felém, — Ha ellenség: vesszen a tó fenekén! Tavam ne hányhassa bősz hullámverés, Dal kelhessen szárnyra, szabad és merész, S gyermekeimre a parti fák alatt Boldogsággal teli évek várjanak! — Így búcsúzom tőled: nyár, magérlelő. S így köszöntelek ősz, felém lépkedő. Ahítva szüretre, jó borra, s dalra, Szép őszi mámor fektessen avarra... CSONTOS VILMOS Vándorlás KÉRDÉS ÉS FELELET Megtett utam több, mint a hátralevő, távoli célok felé hajt a tett. Indulatom bár lobban, s égig érő, tudom, hogy hazám csak e föld lehet. Csupán ez egyet kérem tőled sorsom: addig éljek, mig alkotni tudok! — Kérésemet lásd nem mormolva mondom, mint alamizsnát kérő koldusok. — Kápráztatják nyílt szememet a fények. Fázni látszom, bár belső lázban égek. Megyek viharban, s derűs nap alatt. Gúnnyal dobálva, vád botjával verten megyek, s lehet, hogy ahol célom sejtem, nincsen forrás, mely oltsa szomjamat. ZALA JÖZSEF Ezt a kis történetet az életből lestem el, és elmondtam egy kedves társaságban. Köztilnk volt egy feltűnően csinos, de nem feltűnően okos kis táncosnő, aki rajong mindenért, ami külföldi, és emiatt lelkes látogatója a Bizományi Áruházaknak. Maga a történet ennyi: New Yorkban nemrégiben nagy gyilkossági ügyet tárgyaltak, és a védő igyekezett bizonyitiiiíi, hogy a vádlott nem beszámítható. A védelem felvonulatta dr. F. B. Colllnsot, aki Amerika egyik leghíresebb elmeorvosa. Az ügyész igyekezett az elmeorvos tudását lekicsinyelni, és ezt kérdezte tőle; — ön, doktor úr, honnan tudja megállapítani, hogy valaki elmebeteg ? Az orvos szerényen és kedvesen mondta: — A vizsgálat úgy kezdődik, hogy kérdéseket intézek a pácienshez, és a válaszaibői igyekszem megállapítani, betegnek teldnthető-e az illető. — Milyen kérdéseket tesz fel a doktor úr? — Hát például az egyik páciensemtől megkérdeztem, hogyha Cook kapdtány három felfedezőutat tett és az egyiken meghalt, melyik felfedezőútján halhatott meg a három közül? Az ügyész erre ingerülten felcsattant: — Hát, erre a kérdésre például én sem tudnék válaszolni, mert mindig gyenge voltam történelemből! A történetet nagy nevetés követte, mire a kis táncosnő komor arccal jegyezte meg: — Nem tudom, mit nevetnek ezen a szegény ügyészen. Én azt sem tudom, kl volt az a Cook kapitány, és szerintem senki sem tudná megmondani, hogy a három út közül melyiken halt meg. En a magam részéről megmondom őszintén, hogy nem vagyok gondolatolvasA. KIRÁLYHEGYI PÁL 17