A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-30 / 35. szám

VOJTECH MIHALIK MIRO PROCHÁZKA 1 Éviik múltán Évek múltán a földnek beforrnak sebei s a hősi hegyek erdőpáncéljukat a felhők ellen emelik. A közös sírok sebhelyébe magját hinti az árpa és a felégetett falvakból az új tetők a büszkeség virjával piroslanak. Hegyek, évek'. Fájdalmat enyhít az idő és tanít felejteni, a szemek élő arcok szemeibe tekintenek. Évek múltán a partizán-erdők zúgása, éneke az éjszakai tüzeknek, lövések dobpergése sosem hervadó virággá lobbantak a szívekben. Élő harcosok a ti kezetek földet porhanyít ismét és városokat épít. És azok. kik megüvegesedett szemüket harmatos fü közé rejtették, e fűből legendákba léptek át dicsőn. • Fájdalmat enyhít az idő és tanít felejteni. De az ősz anyák, fiatal özvegyek még ma is éjjelente ismert hangokat hallanak (kedvesük kérdi, hogy mi újság otthon), kiugranak ágyukból, az ablakhoz futnak — s hosszan kutatja szemük a holdfényes utat; Vajon ki merne bánatukhoz nyúlni, ki merné megzavarni szomorú merengésük? Ha a szabadság, kezében vörös zászlóval, az egész világon megveti lábát, fényes napjával majd belevilágít az ő éji.ráncaikba is s meghajlik a boldogság nevében előttük. Igen, a földnek már beforrnak sebei s a hősi hegyek erdőpáncéljukat a felhők ellen emelik. Halló, itt Moszkva! (SZLOVÁK PARTIZÄNDAL 1944-BŐL) Harmadnapja szomjan-étlen, csontig ázva, ellenségtől megtépázva, tartották a frontot, mert muszáj volt. Este lett, a rőzse lángolt. Visszafojtot lélegzettel ültek. És ezernyi kilométer messzeségen át az éter bátorítón sugározta, Halló, itt Moszkva! Fele elhullt a csapatnak, még felénél több is eggyel, mert Sztáno mellét reggel bitang repesz érte, mégis itt van most a többiekkel s hallgatja kidülledő szemekkel, mindnyájunknak harcos hitét osztva: Halló, itt Moszkva! Hősi monda szól a üzenetben egy világról, mely velünk közös célért küzdve leverhetetlen. Ez egyetlen érdemrendjük, rendjelük, Baranovnál érte győznek, Varsó után új harcnak gyürkőznek, harci hírt hoz Pestről is a posta: Halló, itt Moszkva! És ha holnap mind elesnek, arccal dőlve a halálba, ha egy szálig odavesznek, holmi kósza ólomtól találva, nem némul el, ez a mikrofon s a bemondó szeretettel simogató hangja, mely felcsendül, hogy a síri völgybe is leszálljon, túl harsogva életen-halálon. Igéretföld üzenetét hozva Halló, itt Moszkva! (Fordította: GÄSPÄR ENDRE) ! BABI TIBOR Partizánok Tizenegyen törtek föl a hegynek, vállán fegyver mind a tizenegynek. Am ruhájuk furcsa, tarka-barka, ülepüket épp hogy eltakarta. Bár nap szállt a ködlő, kék táj f-Jett, a fák között orv szél settenkedett a baktató fiúk friss nyomában, tartott a tél, fagyott még javában. Nem fáztak, s ha fáztak, mégis mentek, rossz bakancsban kúsztak, meneteltek, — lassú libasorban, tizenegyen, s eltűntek a havas rengetegben. GYURCSÓ ISTVÁN : — Behunyom szemem, a fenyők A fenyők őrzik a multat; egyeneshátú katonák. Tábornokok, közlegények, bújtató, néma vitézek, ahogy körülállják csendben a partizánok táborát. — Most itt állnak vigyázón i magas hegyek oldalán. Lomb-kabátjuk engem takar: elült a hősi harci zaj. A völgyben birkanyáj legel, a harcok benőtt nyomdokán. testükön rovátkák jelek, forradásos híradások, szívrajz, golyónyom, évszámok, üzenetek, óvók, intők: nagy időt hirdető nevek. Tíz év óta bólintanak, köszöntik a kirándulót. Anyókásan összebújnak: ők tudják csak, amit tudnak. Súgnak, búgnak, nem beszélnek: mint jó öreg mindentudók. - Behunyom szemem, a fenyők egyeneshátú katonák. Vigyázók, őrzök, bújtatok, riadót, veszélyt susogók, ahogy körülállják, szegik a partizánok táborát. — 16