A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-16 / 33. szám
,,Most érzem magam igazán otthon" Az egegi szövetkezet istállójában ismertem meg közelebbről. Csontos arcára mély barázdákat szántott az élet. Tekintete nyílt — az egész emberből sugárzik az akaraterő. Már tíz éve, hogy itthon vagyok — kezd beszélni az életéről. — Tizennyolc évig bolyongtam Argentína különböző vidékein, mígnem a felszabadulás után elhatároztam, hazamegyek! Ezerkilencszázharmincegyet írtak, amikor a negyvenhárom éves Tuhárszky Pál útra kelt, itthon hagyva feleségét és öt apró gyermekét. Nyakába vette a világot, hogy idegenben keresse meg a kenyerét. — Sok megpróbáltatáson mentem keresztül — fűzi tovább a szót. — Dolgoztam kőműveseknél, vasútépítésnél, farmokon. Legtöbbet azonban kertészetben. Rajongtam a virágokért. Az építkezéseknél sokkal nehezebb volt a munkások helyzete, mert a pillanatnyi kereslettől függően akármikor leállították a munkát, és így a dolgozók többsége rövidebb— hosszabb ideig munka nélkül maradt. Tuhárszky Pál Argentínában is tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban, sztrájkok szervezésében. — Bizony — folytatja — harmincnyolcas években két hosszú esztendeig nem dolgoztunk, sztrájkoltunk a nagyobb bérért, amit végül is kénytelenek voltak megadni a vállalkozók. A felszabadulás híre felrázta, és megérlelte benne a hazatérés gondolatát. Hazamenni — ezzel feküdt, ezzel kelt. Végre megkapta a hazautazási engedélyt. Ettől kezdve nem volt egy nyugodt napja. Mindenáron le akarták beszélni róla, hogy hazatérjen. Ott az emberek éhenhalnak, ingyen robotolnak... és hasonló hazugságokkal beszélték tele a fejét. De Tuhárszky nem hitt nekik, kitartott elhatározása mellett. Negyvenkilencben indult útnak Buenos Airesből. Harmincegy napig tartott az út. Végre 1949. május 3-án átlépte a határt, megérkezett szülőfalujába, Egegre. — Az volt az igazi nap! — vidul fel egyszerre a hangja. — Szabad hazában, senkitói sem üldözve, szeretteim közt még a levegő is más volt, mint ott. Igaz, nem jöttem haza örömhírre — folytatja. — Időközben öt gyermekem közül kettő meghalt. Tuhárszkyék életében új fejezet kezdődött, hogy megjött a családfenntartó. Újult erővel látott neki a munkának, amiből most már nem volt hiány. Dolgozott útépítésnél, majd az állami gazdaságban mint állatgondozó. Az idén már a hetvennegyedik évét tölti be. Államunk nem feledkezett meg róla sem, segélyt nyújt neki, hogy gondoltalanul töltsse öreg napjait. De Tuhárszky bácsi ma sem tud meglenni munka nélkül. A múlt évben belépett a szövetkezetbe. Tele van akaraterővel, munkakedvvel, és minden vágya az, hogy többet tehessen a közösségért. Mindennap este hét órakor jön felváltani a szövetkezet állatgondozóit, őrizni hosszú éjszakákon a szövetkezet állatállományát. S hogy elismeréssel beszélnek róla a szövetkezeti tagok, ez jól esik neki. Leplezetlen örömmel mondja: — Most érzem magam igazán otthon! BEL&NYI JÁNOS 'llllllllIIIIIItlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll gsBsssB0B|B®BBBB®®®BBBraBBB®®BB®BBB®BBBB®s®®BBB!?:iBBa®s®B® Sanghájban kezdik meg ennek a legmodernebb zenegépnek a gyártását, amely igazán semmi kívánnivalót sem hagy maga utan. A gyönyörű készülék egyesíti a televíziót és a rád;ógranioío nt. A fiatal kinai elektrotechnikusok újabb győzelme, akik a legmodernebb elektronikus agy építésével ejtették bámulatba a világot. ercenlkéitI 8.1 gvermek sziiSeíik a világon Hol sok az agglegény? — Csökken a halálozási arány — Érdekes ENSZ-statisztika New Yorkban most adták ki az ENSZ legújabb évkönyvét a föld népességéről. Az AFP néhány érdekes adatot ismertet az évkönyvből. Ezekből kitűnik, hogy a legutóbbi hét esztendő alatt földünk lakossága évente mintegy 44 millió fővel növekedett, vagyis percenként 85, óránként ötezer, naponta pedig százhúsz ezer gyermek született. A föld négy országában Kínában, Indiában, a Szovjetunióban és az Egyesüli Államokban együttvéve egymilliárd 400 millió ember él, tehát több mint az emberiség fele. Az évkönyv szerint tavaly a földön nem egészen kétmilliárd 800 millió ember élt. Európában az emberiségnek mindössze 14 százaléka él. Valószínű, hogy ez a szám a kétezredik év körül tízre csökken. Néhány egyéb érdekes adat: a kelet-európai országokban a legkevesebb világviszonylatban az agglegény. A házasulok átlagos kora - ugyancsak világviszonylatban — a nőknél, 22, a férfiaknál 24 év. Az évkönyv adatai szerint: a nős férfiak, illetve férjezett nők tovább élnek, mint a nőtlenek, illetve a hajadonok. Mind többen kötnek házasságot még negyvenöt éves korukban is. Ar Egyesült Államokban a férhak nyolc százaléka nőtlen, Írországban viszont a negyvenöt éven aluli férfiak harmincöt százaléka nem nősült meg. Ez a szám nem magyarázható azzal, hogy talán kevés a nő, mert a negyvenöt éven aluli írországi nők 2 5 százaléka ma is hajadon. Az ENSZ-szakértők megállapítása szerint a halálozási arányszám az egész világon csökken. Ez alól Guinea, India, Brazília és Belga-Kongó kivétel. A gyermekhalandóság Európában a legalacsonyabb: ezer csecsemő közül tizenhét nem éri meg első születésnapját Az ezzel kapcsolatos legkedvezőbb statisztika Izlandból, Svédországból és Hollandiából érkezett. Indiában, Brazíliában, Burmában, Nyaszajöldön és Belga-Kongóban még mindig aggasztóan nagy a gyermekhalandóság. Hetven államban az emberek átlagos életkora hetven év körül van A beérkezett adatok szerint a legtöbb törvényes házasságot a Szovjetunióban kötötték, a legtöbb válás az Egyesült Államokban történt. 3®@BaHS®SBBBBBB®BSB®aB®saB®®®®a®®®Ba®B®s®®®®BBB®B®s®H& Nem mindennapi sakkjáték: Jumbo, a zürichi állatkert 35 éves, 70 mázsás elefántja mindjárt a rövidebb végéről fogta meg a dolgot — kiütötte a királyt. 15