A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

KOREA mosolygó jövendője Ezek a koreai gyermekek már nem ismerik a hat év előtt véget ért vérontást, a könnyeket s a kegyetlenkedéseket. Ezek már nem fognak éhezni, rongyos ruhában járni. Előttük egy békés, építő világ csupa széppel-jóval kecsegtető jövendője ... Észak-Koreában egymás után épülnek a szebbnél-szebb csecsemőotthonok, óvodák, napközi otthonok. A népi demokratikus kormány nagy gondot fordít arra, hogy gyermekeinek mindent megadjon, amire csak szükségük van. Észak-Korea fiatalsága olyan körülmények közt él, aminőt azelőtt sohasem lehetett volna elképzelni. Phenjangban, a fővárosban s Észak-Korea többi városában is példásan berendezett csecsemőotthonok, óvodák és egyéb gyermekjóléti intézmények épültek az utóbbi években. A nagyobb gyárak és ipartelepek is kiveszik részüket a gyermekvédelmi munkából, s maguk járnák jó példával elől az üyen természetű intézmények alapítása terén. A legtöbb pénz s a legnagyobb áldozat is kevés — mondják hivatalos helyen — amit az ifjúság jólétére és nevelésére költünk. S csakugyan: az ország költségvetésének egyik legfontosabb tétele az. amelyet az ifjúsági és gyermek-jóléti intézmények fenntartására és további kiépítésére fordítanak. Így növekszik erőben, egészségben a békés Korea ifjú nemzedéke, hogy felserdülve, dolgos kézzel erősítse és fokozza országának a világbéke megőrzésére irányuló igyekezetét. (z) konszenves Hellmer tanárnői, aki a legjobban megértette őt, felismerve benne a jövendő művészt... Majd újra otthon ... Az első egy belvárosi könyvkereskedő szobájában megrendezett ..kiállítás", melynek csodájára jártak szülővárosának polgárai, s végül a babérkoszorú, amit bécsi tanára küldött ebből az alkalomból. Ekkor barátja, aki mellette állt, megérintette karját. — Gyere, János, most már szabadulhatunk. — Hová? — kérdezte Fadrusz, féligmeddig még mindig a múlt emlékeinek mezején járva. — Ahová akarod, nekem mindegy. Nem a te egészségednek való ez a por, meleg és lárma. — Várj! Eszembe jutott valami. Elmegyünk. a mí drága mesterünkhöz. — A lakatosmühelybe ? Kinőttél már abból, János! — Oda akarok menni... Nem szeretem a nagy szavakat, mert mögöttük ritkán találok emberi érzést. Rövidesen a műhelyhez értek1

. Egyedül Marton mestert találták a helyiségben, amint éppen két kovácsolt vasrácsot igyekezett összeállítani. Az üllők pihentek, a segédek és inasok pedig már a Duna mellett jártak, megnézni az új alkotást. Amikor Marton meglátta a belépőket, nem akart hinni szemének. A rácsokat nekitámasztotta a munkapatínak. — Fadrusz mester ... úr ... valóban ... maga az .,. csak nem ? — És ezúttal nem a pöröly alatt szikrázó vasdorong, hanem a váratlan öröm festette rózsásra arcát. — Testestól-delkestől — nevetett a szobrász. De most már ezután semmi mester űr. hanem csak János, csakúgy, mint valamikor régen. Régi gazdája tárt karokkal hozzáment és kezet szorított a művésszel, úgy, mint azt az ünnepség folyamán már százan és százan megtették. De milyen más volt ez a kézfogás! Mélyen gyökerező megbecsülés és elválaszthatatlan barátság sugárzott belőle. Majd ennyit mondott: — Köszönöm, hogy nem feledkezett meg rőlam akkor sem, amikor ilyen ünnepelt művész lett önből. Fadrusz pedig, a torkát fojtogató meghatottságát leküzdve, mint valamikor segédkorában, kezébe fogta a nehéz pörölyt, a hosszú fogót és ütni kezdte az izzó vasat. — Most is ezt csinálom — mondta mosolyogva —, csakhogy most nem kovácsolt vas, de szobor születik a kezem álatt. Szavai után váratlan vendég lépettoa terembe. Magas, tagbaszakadt férfi, kalapját és botját kezében tartva odalépett Fadruszhoz. — Megtudtam az emberektől, hová szökött. Eljöttem - ezúttal kötelességérzetből maga után. Mi ugyan két úton Járunk, de - bevallom őszintén — tévedtem, amikor azt gondoltam, csak az én utam, a helyes. Ma meggyőződtem az ellenkezőjéről. Láttam a szobrot. Monumentalitását mesteri összhangba hozta vonalainak egyszerűségével. Csodálattal adózom a kezében rejlő bámulatos teremtő erőnek. Valóban nagyot alkotott. És Tilgner professzor melegen megszorította a boldog tanítvány kezét.