A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

STRASSE; R BÉLA Ünnep a lakatosműhelyben Két ifjú haladt az utcán. Az egyik hyurga termetű, szeplős arcú legény, féloldalra csapott sapkával a fején, a másik tagbaszakadt, erős testalkatú, sürü bajusszal, kis, hegyes szakállal. A langyos márciusi szél vidáman kergette az égen üsző fehér bárányfelhőket, megcirógatta az utcát szegélyező fák alig-alig pattanó rügyeit; szín, fény, élet pezsgett Bécs, a császárváros öreg falai között. A két fiatalember a Képzőművészeti Akadémia épülete elé ért. - Itthon vagyunk — szólalt meg a feketehajú. - Képzeld, Tóni, amióta Bécsben élek, a műteremben érzem magamat leginkább otthon. Neked könnyű, mert otthon vagy ennek a nagyvárosnak minden zugában, hiszen itt születtél, itt tanultál meg nevetni és sírni, játszani és alkotni, de engem mindig visszahúz valami ... valami fojtogató, megmagyarázhatatlan érzés. - Honvágy — állapította meg a másik röviden. - De mi is tulajdonképpen a honvágy? Hiszen azt mondják, hogy a művész mindenütt otthon van. Én pedig munka közben is ennek az érzésnek a lenyügözö hatalma alatt állok. Mint kézen fogott gyermek, úgy vezeti egész gondolatvilágomat és ihlet az anyag formálásában. Innen a vélemény, hogy idegen a stílusom ... Beszélgetés közben felértek a műterembe. Köröskörül a falak mentén elhelyezett polcokon gipszfigurák, fejtanulmányok, mellszobrok. A teremben néhány növendék. Az egyik kompozíció előtt, amely anyát ábrázolt, térdén apró gyermekével, magas, őszhajú, markáns arcú férfi állt, s a feketehajú növendék megjelenésekor nyomban feléje fordult. - Jó, hogy jön, Fadrusz - szólt a belépőhöz —, éppen vizsgálom a munkáját. Néhány percig szótlanul állott előtte, majd a tanítvány felé fordult. - Mondj,a csak, barátom, miért ls jött át tulajdonképpen Tilgner osztályából az enyémbe? Hiszen ő a mai iskola egyik legkiválóbb képviselője, azonkívül, ha jól tudom földiek is? - Igen, valóban mindketten pozsonyiak vagyunk — felelt elgondolkodva Fadrusz —, de ha szabad őszintének lennem Hellmer tanár úr ... - Csak bátran kivele, ami a lelkét nyomja - biztatta mosolyogva a tanár. - Tilgner professzor úrnál ugyanis nem kaptam azt, amit vártam, amit figurális munkáimmal ki akarok fejezni. - És gondolja, fiatal barátom, hogy az én módszerem jobban kiegészíti mintázó tehetségét? Fadrusz néhány pillanatig dsendben nézett munkájára. - Tilgner tanár úr egyszer azt mondta nekem, nem tudom beleélni magam az uralkodó stílusba. Pedig, szerinte, ez az, ami a kor követelményének a legjobban megfelel. Az újbarokk a maga díszeivel, a részletek aprólékos, finom kidolgozásával, a képzőművészetek csúcspontját jelenti - így gondolja ő. Lassan a többlek is abbahagyták a munkát, és a beszélgetők köré csoportosultak. Ma valóban - szólt a tanár. - Makartnak a barokkhoz való visszatérése az, ami a legnagyobb tért hódította a szobrászat világában. Ügylétszik azonban, barátom, amint a kompozíciója is mutatja, maga nem híve ennek az iskolának. 18 Néhány pillanatig csend volt a teremben. Az alkony szelíd bájjal elomló fénye lassan halványodott, s helyét lopva, nesztelenül elfoglalta az a félhomály, amely elmossa a kontúrokat, szürke fátylat borít mindenre. - János nem szereti a részletek halmozását — szólt a hórihorgas Tóni. — Tilgner professzor úrral való párbaja óta pedig különösen nem. - Párbaj? — nézett hol az egyikre, hol a másikra Hellmer. - Tóni szeret nagy szavakat használni - felelt egy kis szemrehányással a hangjában Fadrusz -, ilyesféléről persze szó sem volt. - Mégis, mint párbajt emlegeted mindig az esetet — erősködött Tóni. A fiatal Fadrusz még mindig tétovázott elmondja-e az esetet vagy sem. Zavartan gyúrt ujjai közt egy kis agyaggolyócskát. A dolog úgy volt, - szánja rá magáT végre -, hogy egy karikájával játszó gyermeket mintáztam. Nem volt nagyszabású mű, egész egyszerű megoldásokkal dolgoztam, az arc kifejező erejére fektetve a súlyt. Tilgner tanár úr megnézte, véleménye szerint, a mozdulat ilyen egyszerű elképzelése nem érheti el soha azt a hatását, amit ki akarok domborítani. A mozdulatot, a figurát teljesen megváltoztatta, olyannyira, hogy amikor készen lett, rá sem Ismertem a saját munkámra. Belevitte az alakba a barokk minden apró részletezését. Buhácskájának minden redőjét olyan szabályszerűen kidolgozta, hogy az arckifejezése most már jóformán elvesztette jelentőségét, és inkább a ruha, a mesterkéltté varázsolt mozdulat voltak azok a tényezők, amelyek a néző figyelmét magukra vonták. Az egész elvesztette egyszerűségét, és vele minazt, amit a kompozícióval mondani akartam. Fadrusz elhallgatott, de Tóni nem hagyta annyiban. - Csak folytasd, most következik a java. - Nos, megmondtam neki, hogy én sokkal egyszerűbben képzeltem el a kompozíciót. Mégpedig úgy, hogy az arckifejezésbe viszem bele az egész mű lelkét. Azt felelte, hogy én akkor félreértem a szobrászatot, és ha tovább is kitartok eddigi nézeteim mellett, soha jó szobrász nem lesz belőlem. Amikor kiment a teremből, az egészet újraalakítottam az eredeti elképzelés szerint, s még másnap elhagytam osztályát abban a . tudatban, hogy ezzel végképp meg kell. válnom az iskolától. Nem tudtam azonban elviselni, hogy az oly sokat tervezett kompozíció számomra mint vélik idegenné az ő beavatkozása folytán, és nem tudtam elviselni a díszletezésnek, a cirádáknak azt p halmozását, ami az ő tanításának egyik alapelemét képezte. Néhány pillanatig szótlanul nézte a tanítványt, aztán megcsóválta a fejét. - Maguk fiatalok mind egyéni utakon szeretnének járni. Elhagyni a jól kitaposott ösvényeket és lázasan keresni, kutatni az újat. Ez így rendjén is van, hiszen minden időkben a fiatalságé az úttörés szerepe a művészetekben csakúgy, mint az élet egyéb területein. A régiből meg kell hagyni azt, ami maradandó, örök érték. Michelangelo és Leonardo is újat alkottak, mégis megtaláljuk művészetükben a hellén klasszicizmus nyomát, amely a sok-sok évszázadon át ls élő valóságként hat,' éppen azért, mert jó, nemes és egyszerű. A nagy ünnep lezajlott. A fáradságtól jóformán sem nem látott, sem nem hallott. Üj és új emberek jöttek, akiket sohasem látott, sohasem ismert. Kezét szorongatták, mesternek szólították, úgy néztek rá, mintha valami más csillagzatró] érkezett volna erre a földre. A polgármester, városi tanácsosok, hivatalnokok, az ország minden részéből összesereglett politikusok - akiknek nevét eddig csak az újságokból olvasta - veregették vállát. — Engedje meg, mester, hogy kifejezzem csodálatomat — rázta kezét az egyik ünneplőbe öltözött városatya. — Valóban nagyot alkotott ezzel a müvével - sietett elismerését nyilvánítani egy másik vezető személyiség. És jöttek egymásután. Barátok és jóakarók, barátságot színlelök, akik a szerencsét kívánó szavak burka alatt leplezték irigységüket, volt diáktársak, szívük mélyén egy kis keserűséggel, hogy nem őket ünneplik. Szédült. A hőség egyre fokozódott, mintha a ruhán át tüzes nyilak égették volna a bőrét. Nem győzte törölni homlokáról az izzadságot. Néha két kézszorítás között tekintete a szoborra tévedt. Mária Terézia lovon ülő fehér márvány alakja — első monuméntális alkotása — szinte szikrázott a napfényben. Köröskörül a téren hullámzott, zsongott a tömeg, mindenki őt kívánta látni. Egyedül, nagyon egyedül érezte magát a szerencsekívánatok áradatában. Egyszerűségre vágyó lelke csak nehezen viselte el az ünneplésnek és tömjénezésnek egyszeriben fellángoló megnyilvánulását. Gondolatai ott szálltak a messze múltban, a szülői ház szegényes kis szobájában, az ócska, megrokkant bútorok között. Látta anyját a mosóteknő fölé görnyedve, ezt a mindig tiszta, gondjaiban is mosolyogni tudó asszonyt. Ha nem mosott, a piacon árulta a zöldséget, gyümölcsöt. Látta apját, amint verítékes homlokkal kapálja a szólót, meghajlik, mintha valamilyen szent terhet hordana a vállán és töri ezt az áldott, gyümölcsadó földet. Gondolatai abban a körülötte tülekedő sokaságban is a lakatosműhelyben jártak, ahol még gyereksorban megtanulta mesterétói az izzó anyag formálását. Majd arra az örömnapra gondolt, amikor jóakarói közbenjárására megjött a takarékpénztár értesítése, hogy mehet Bécsbe, Tilgner professzorhoz szobrászatot tanulni... ott járt megint az Akadémia műtermeiben a ro-