A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

4Frtá'Myrtt'fi , A Javorina hegy s a Fehér-Kárpátok alatti terület, a szlovák—morva határvidék már többször volt tanúja felkeléseknek. 1939-ben, anlkor a nemetek megszállták Csehország, valamint Morvaország területét, mesterségesen elzárták a határokat. A nép azonban nem tudott lemondani az egységes Csehszlovák Köztársaság gondolatáról. Tovább ls fennálltak a kapcsolatok a határvidék két népe között. A fasiszta német terror fokozásakor sok cseh hazafi jött át a határon, akiket a szlovák nép fial segítettek tovább, és Innen sokan jutottak aztán Lengyelországon át a Szovjetunióba, míg mások Magyarországon át keresztül Jugoszláviába, Romániába stb., hogy ott mint partizánok, vagy pedig mint a nyugati csehszlovák egységek tagjai harcoljanak a náclsta németek ellen. A kommunisták Illegális összeköttetést tartottak fenn Uherské Hradläte, Uhersky Brod és a mai gottwaldovi kerület más városaival. A nép nagy része gyűlölte az ún. „papi köztársaságot". Ugyanakkor már kezdtek szállingózni a Németországból, vagy a cseh— morva protektorátusból, koncentrációs és fogolytáborokból szökött szovjet tisztek és katonák. A nép rokonszenvezett velük, és sokszor élete kockáztatásával rejtegette őket a távoli irtványokon. Gyakran Kelet-Szlovákiába kisérték ökel, hogy ottani partizánosztagokban harcolhassanak. Élelmiszert, sőt fegyvert és lőszert ds szállítottak oda, de ugyanakkor nem feledkeztek meg arról sem, hogy odahaza ls felkészüljenek a nagy leszámolásra. A vágújhelyl és myjavai járások, de különösen Stará Turá, Lublna, Bzince, Moravské Lieskové és más községek fasisztaellenes lakossága két évig gyűjtötte a fegyvereket, gabonát és vért a jelre. A földalatti szervezet élén Miloä Uher, későbbi partlzánkapdtény, Milan Slávik és Ján Marták tanítók, Gustav Gavaí, Kulläek és számtalan más illegális harcos állott. Csakhamár két csoport alakult Miloä Uher és Medvedov szovjet kapitány vezénylete alatt. 1944. augusztus 29-én, amikor megszólalt a Banská Bystrica-i szlovák adó és bejelentette a Szlovák Nemzeti Felkelést, megrohanták a vágújhelyl, kaszárnyát, ahonnan nagy mennyiségű katonai felszerelést vittek el teherautókon és szétosztották az önként jelentkező felkelők között. Előkerültek az elrejtett fegyverek, és a harcosok gyülekezőhelyükre siettek. Rövid Időn belül új sátortáborok létesültek, vagy pajtákban szállásolták el a partizánokat, és megkezdődött a rendes katonai kiképzésük. A megalakult forradalmi nemzeti bizottságok és a törzskar gondoskodott az élelmezésről. De talán érdekes volna elmondani személyes élményünket és első találkozásunkat Miloä Uherrel. Alighogy kissé kipihentük szökésünk fáradalmait, két. szlovák evangélikus tanító vett pártfogásba bennünket Milan Slávik és szülei Bzincén megvendégeltek minket, és Ján Marták vezetett tovább a partizánok kezében levő irtványokra. Egyszerre 'felbukkant az egyik domboldalon néhány házacska, közülük kimagaslott a tűzoltók1 őrtornya. A házak ablakában vörös muskátlik. A hosszúkás épület mellett szépen gondozott kert, az épületen felirat. Anton Jakubik (Miloä Uher helyettese) — Már itthon is vagyunk, ez az iskolánk — mondotta Marták. A szomszéd kíváncsian szimatol minket. Marták nem jön zavarba. — Ez az új tanító-házaspár, itt maradnak, ml meg a családdal Moravské Lieskovéra megyünk. Legyenek segítségünkre — és gyorsan bemutat Roubal molnárnak. Elhűlt bennünk a vér, no hiszen, kellemes helyzetbe kerültünk, Marták Jankó azonban ravaszul mosolygott, mi pedig kénytelen-kelletlen lenyeltük a keserű pirulát. A Roufeal-házaspárt pedig kellő tisztelettel hordta számunkra a reggelit, ebédet és vacsorát. Lehet, hogy sejtett valamit, de soho egy megjegyzést nem tett, hozzászokott az Ilyesmihez. Roubal maga is — ahogy később megtudtuk — a padlásán partizánokat rejtegetett. Minket egy gondolat vezérelt csupán, minél előbb el innen. Mit szólnak majd a tanulók, ha kiderül, hogy nem vagyunk tanítók. Különben ls szerettünk volna már minél előbb a partizánokhoz jutni, nem volt több vesztegelni való Időnk. Hosszas keresés és bolyongás után végre egy partizénösszekötő segítségével megtaláltuk a Poradie előtti partizántábort. A csapat ugyanis állandóan vándorolt. Uher távollétében az egyik alparancsnok, egy szakfiilés, alacsony köpcös fiatalember kissé bizalmatlanul fogadott bennünket, és meggondolatlan megjegyzéseket tett. E/eket erélyesen visszautasítottam, miközben az ilegálls SZKP KB-nak határozatára és utasítására hivatkoztam. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a legfőbb parancsnokkal tárgyalhassunk. A parancsnok helyettese kíséretével hosszabb időre visszavonult, s bennünket két felfegyverzett partizán őrizetére bízott. Nem tudtuk, ml lesz velünk. Agyonlövetnek, vagy pedig elkergetnek maguktól? Az alparancsnok s kíséretének egy része vlszszatérL Velük jött egy fiatal, rokonszenves magas katonaruhás férfi, akit egy szikár, széles pofacsontú szovjet egyenruhás, alighanem orosz ember kísért. A parancsnok nagyon barátságosan beszélgetett velünk. Megkérdezte nevünket, lakóhelyünket, hol voltunk fogságban, kit Ismerünk. Mosolyogva bólintgatott hozzá. Újból rövid tanácskozás következett, majd egy magas, fiatal szlovák parasztot hívtak hozzánk. — Ez a gazda elviszi magukat egy helyre, ott pihenjenek meg; élelmezésükről gondoskodunk. Ha kivizsgáltuk az ügyet, értesítjük a to-, vábbi teendőkről •— mondta Uher. Ez volt az első' találkozásunk Miloä Uherrel és a politikai komisszárral, a kubányl kozák Szimeon Szlmeonovlcs Mudrahelával. Másnap mindketten felkerestek bennünket Stefan Kostelny házában, ö volt a fiatal gazda, a partlzánosztag egyik élelmezője. Uher és Mudrahela egyedül kívántak velünk beszélni. — Bocsánatot kérek, ha szakaszparancsnokom megsértette önöket, őszintén megmondom, nagyon kedvező Információkat kaptam, többen Is ajánlották magukat. Nyugodtam Itt maradhatnak, magukra fér egy kis pihenés. Tudom, hogy egészségi állapotuk nem a legjobb. Szükségünk lesz magukra — mondta Miloä Uher. Csak később tudtuk meg, hogy volt két fogolytársunk, Lukáf Miloä Uher (1945 január) és Quotidian elvtársak, akik a táborban távolról figyelték a jelenetet, tiltakoztak a sértő hangnem miatt, és igazolták személyazonosságunkat. Később mindketten elestek! Ilyen Igazságos és előzékeny ember volt Mlloá Uher, akit ezért beosztottjai különösképpen tiszteltek és szerettek. Mindenki a tűzbe ment vólna érte. Említett jó tulajdonságainál csupán vakmerősége volt nagyobb. Egy célt Ismert csak: győzni a fasizmus felett. Nem volt tekintettel saját személyére és családjára sem. Több átcsoportosításkor félesége, Aniéka és egyéves leánykája, Zorka — anyja hátán kendőbe csavarva szintén velünk tartottak. Nem volt maradásuk, állandóan üldözték őket. Aggódtak, nehogy Mlloá tettelért — akinek fejére vérdíjat tűztek ki — őket tartsák vissza túszként. ' Miloä mindig ott volt az első vonalban: a Stará Tura-i Iskolák megtámadásánál, a Javorina alatt Gyibrov ezredes elestekor, a boSácai nagy ütközetnél és számtalan más támadásnál. Végül pedig 1945. február 27-én Cetunán. A partizánok megszállták a völgyet és védelmi állásokban várták be az ellenséget. Az erős német egységeket visszakergették egészen Cetunálg. Egész nap tartott a harc. A németek cselhez folyamodtak. A kocsmában lőréseket vágtak a hátsó falba a partizánok, a völgy s az erdő Irányában. Miloä Uher és kísérete kézifegyverekkel vetette magát az ellenségre. A kocsma mögötti szérűskert szénapajtája előtt érte a golyö. Később helyettese, Anton Jakubik is elesett, valamint további 14 hős partizán. A fasiszták vesztesége csaknem húszszoros volt. A partizánok nagyon szerették parancsnokukat, nem akarták, hogy az elesettek holttestei az ellenség kezére kerüljenek. Visszamentek, elhozták, hogy eltemethessék őket. 1945 óta Miloä Uher és 45 hü harcos társa — szülőhelye, a Lubina község fölötti Rohhegyen felállított gyönyörű emlékmű alatt alussza örök álmát. Az emlékmű egyúttal az egyesített II. Sztálin-dandár partizánjainak hősi harcát hirdeti. A Lubina község feletti Rob (Szarv) hegyen levő emlékmű egyik reliefje 43 hös elesett partizán nyugszik e helyen parancsnokaikkal (MiloS Uher és Anton Jakubfk) együtt.