A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-07 / 23. szám

Napnál fényesebb tűzgolyó 1908. június 30. Kora reggel Közép-Szibériában, a JerJszejtől Irkutszig és Bodajböig húzédó hatalmas terület lakói egy tűzgolyót láttak repülni délkelet-északnyugat irányban. Pontosan 00 óra 10 perc 07 másodperckor greenwichi idő szerint (helyi időszámítás szerint 7 órakor) a tűzgolyó, mely fényesebb volt a napnál, a Sziklás-Tunguszka fölött felrobbant. Több mint ezer szemtanú állítása szerint először fényjelenségek voltak észlelhetők: a repülő test hirtelen tüzoszloppá változott, mely a felhőtlen ég felé tört, ezután robbanást lehetett hallani, amely sokszor megismétlődött — miként a mennydörgés szokott — és utána erős dörgéssé változott. A robbanássorozatot és az ezt követő dörgést e katasztrófa színhelyétől ezer kilométer távolságban is lehetett hallani. Rögtön a robbanás után borzalmas erejű vihar támadt, mely leszaggatta a háztetőket, s vízoszlop tört fel a tajga fagyos földjéből. Ugyanakkor földrengést jelzett több állomás: az irkutszki, a taskenti, sőt még a jénai is. A robbanás okozta léglökések körüljárták az egész földgolyót, s Londonban és Potsdamban is észlelték őket. A katasztrófát követö három napon keresztül Európa és Észak-Afrika fölött 86 km magasságban világító felhőket észleltek, melyeknek fényénél éjjel apróbetűs újságot lehetett olvasni. Holt erdő Ezerkilencszázhúszonhétben, tehát tizenkilenc évvel a katasztrófa után érkezett a helyszínre L. A. Kulik szovjet meteorkutató, aki egy expedíció élén, egy I. P. Ljutcsetkan nevű evenka (így hívták valamikor a tunguzokat) vezetésével bejárta a tagját. Ljutcsetkan később így "mesélte el élményeit: „Kulikkal eljutottunk egészen a katasztrófa centrumába. Megállapítottuk, hogy «mintegy 48 kilométer átmérőjű körzetben teljesen kipusztult az erdő. Millió és millió kidöntött fatörzs feküdt a földön, s ezek mind a katasztrófa középpontja felé mutattak. Itt azonban, ahol feltevéseink szerint a legnagyobbnak kellett volna lenni a pusztulásnak, az erdő állt. Ez teljesen érthetetlen jelenség volt. Az erdő állt, de ez egy holt erdő volt, ágak, lombozat nélkül. Kulik »telefonpóznaerdönek« nevezte el. Az erdő középén valami víz vagy mocsárféle volt." Kulik az hitte, hogy ennek a mocsárnak a fenekén rejtőznek a „repülő test" — az ő véleménye szerint meteor — darabjai. Tíz esztendőn keresztül évről évre visszatért Kulik erre a helyre és kereste a meteor-darabokat. De semmit sem talált. Ezerkilencszáznegyvenegyben egy újabb nagy expedíciót akartak kiküldeni a tunguz tajgába. Közben azonban kitört a háború, amelyben Kulik elpusztult. Meteor vagy rakéta? Azóta tudósok léglója foglalkozott a „tunguz rejtéllyel". A. Kazancev volt az első, aki egészen új szemszögből vizsgálta meg a kérdést. Szerinte a feltevést, hogy a tunguz pusztába meteor hullott le, semmiképpen sem lehet beigazolni, mert akkor miért nem találtak egyetlen meteor-daabot, sem pedig krátert, s azonkívül ml okozta a gejzfrt, amely a katasztrófát követő első napokban feltört a földből. Vannak Itt azonban más kérdések is. Mivel lehet megmagyarázni, hogy a katasztrófa középpontjában nem dőltek ki a fatörzsek, vagy pedig, hogyan keletkezhetett a földfelszín fölött vakító tűzgolyó, amely úgy fénylett, mint a nap. A tajgai titokzatos robbanás külső jelei pontosan megegyeznek egy atomrobbanás tüneteivel. Ha elfogadjuk egy ilyen robbanás 'lehetőségét, akkor a fenti rejtélyeket a kővetkezőképpen magyarázhatjuk: A katasztrófa középpontjában azért maradt állva az erdő, mert a léghullám felülről hatott. Letörte a fák csúcsát és ágait, de nem döntötte kl őket. A világító felhők, melyek a robbanás után mutatkoztak, rádioaktív anyagoknak a levegőre gyakorolt hatása következtében keletkeztek. Az atomrobbanással járó hő (20 millió Celsius fok) következtében a test, mely az atmoszférába repült, párává változott, és ezért nem lehetett darabjait megtalálni. A gejzír a léghullám hatására keletkezett földkéreg-hasadáson tört fel. Miután a meteorokban ugyanazok az anyagok vannak, amelyek Földünkön is megtalálhatók, s a meteorok nem tartalmaznak rádioaktív anyagokat — fel kell tételeznünk, hogy mesterséges úton előállított rádioaktív anyag robbanása történt. Ha pedig ez igaz, akkor csak valamely más bolygóról származó rakétáról lehet szó. Melyik bolygóról repülhetett rakéta a Földünkre? Mit mond az asztronavlgáció (a csillagok pályájával foglalkozó tudomány)? A Mars elliptikus pályán kering a Nap körül, s ezt a pályát 687 földi nap alatt teszi meg. 15—17 évenként a két égitest 55 millió kilométerre közelíti meg egymást. Ámde ahhoz, hogy egy rakéta eljusson a Földre, nem elég legyőzni ezt a távolságot. Mindkét planéta bizonyos sebességgel mozog a pályáján: a Föld kb. 30 km/sec., a Mars pedig 24 km/sec. sebességgel. Egyenes vonalú repülésnél rengeteg energiát kellene feleslegesen elpazarolni. Kedvezőbb repülni elliptikus pályán, felhasználva a planéta sebességét, s a rakétának csak azt a sebességet adni, amely ahhoz szükséges, hogy kikerüljön a planéta vonzóerejéből. Ehhez a Marson 5,1 km/sec., a földön pedig — mint tudjuk — 11,2 km/sec. szükséges. A. A. Sternfeld szovjet tudós pontosan kiszámította egy bolygóközi rakéta pályáját és repülési Idejét, tekintettel a két égitest 1907-ben és 1903-ben bekövetkezett közeledésére. Számításai szerint a rakétának, amely a Marsról való felszálláshoz a legalkalmasabb időpontot választotta és repülés közben betartotta a legmegfelelőbb pályát, 1907-ben vagy 1909-ben kellett volna elérnie a Földet. Semmiképpen sem azonban 1908-ban! Egy Vénuszról történt rakétakilövés esetében azonban, ha az űrhajósok kihasználták a Vénusz és a Föld 1908-as jelentékeny közelségét, rakétájuknak 1908. június 30-án(!) kellett a Földre érkeznie. Az azonosság oly szembeszökő, hogy messzemenő következtetésekre jogosít. A robbanás oka: fékezés A „tunguz meteor" problémájával — szigorúan tudományos módszerekkel — foglalkozott többek között A. J. Monockov szovjet aerodinamikus is. Feldolgozta sok szemtanú elbeszélését, az irkutszki obszervatórium levelezőinek jelentéseit, és próbálta meghatározni azt a sebességet, amellyel a „meteor" az egyes területek felett repült. Készített egy térképet ls, amelybe berajzolta a „meteor" pályáját és az Időpontokat, amelyekben a pálya egyes pontjain megfigyelték. A térkép váratlan tényt tárt fel: a „meteor" a föld fölött repült és fékezett. .. Monockov kiszámította azt a sebességet is, amellyel a „meteor" felrobbanása időpontjában a tajga felett repült, s az eredmény: 0,7 km'sec (tehát nem 30—60 km/sec., ahogy eddig feltételezték). Ez a sebesség mgközelíti egy jelenlegi lökhajtésos repülőgép sebességét és jelentós argumentum annak a feltevésnek a támogatására, hogy a tunguz meteor űrhajó, vagyis bolygóközi rakéta volt. — ta — Egy hatalmas tömegű test — nyomtalanul eltűnt Ha a tunguz tűzgolyó meteorit volt, akkor — tekintettel a hatalmas erejű robbanásra — rengeteg kisebb-nagyobb darabra kellett széthullania. Hol vannak ezek a darabok? Ha összehasonlítjuk a tunguz tagjában lejátszódott katasztrófát követő pusztulás képét (fent) egy hidrogénbomba robbanás centrumával (lenn) meglepő az azonosság. Ez indokolttá teszi a feltevést, hogy a Sziklás-Tunguszka vidékén egy atommeghajtású űrrakéta robbant fel leszállás közben. VI. 30. RÖPPÁLYA A VÉNUSZRÓL A FÖLDRE Józan feltevés: Vendégek a Vénuszról Asztronómusok térképet állítottak össze, s ebbe berajzolták, mely röppályákon lehetett 1908-ban más bolygókról eljutni a Földre. Az eredmény egy lélegzetetállító lehetőség: 1908, május 20-án startolhatott egy űrhajé a Vénuszon és 41 nap múlva elliptikus pályán június 30-in elérhette a Földet. Fékezés közben beállhatott egy atomrobbanás (fenn). De nyitva marad a kérdés: Miért nem követte több az első látogatást? o radour figyelmez fei •Csehországban — Lidlce, Franciaországban — Oradour. E két név hallatára egyaránt borzalom fogja el az embert. Éppen tizenöt éve. Akkor is virágdíszben pompáztak a fék, a nyáreleji nap gazdagon ontotta sugarait a francia földre. A Limousine kerületben a Glane folyó mentén fekvő Oradour község békés életét élte. Lakói — mint minden jóakaratú ember — várták az emberiség tavaszát: a békét. Senki sem sejtette, hogy a vihar vészt jósló fellegei oly közel vannak. 1944. június 10-én délután negyed háromkor SS-katonák autóoszlopai jelentek meg a falu határában. A község bírája kiadta utolsó rendeletét: a falu aprajanagyja sorakozzék azonnal a község terén. Lövésre kész géppisztolycsövek szegeződtek az egybegyűltek felé. Hóhéraik két csoportba osztották őket: külön a férfiakat s külön a nőket, a gyermekeket, aggastyánokat. A védteleneket beterelték a templomba, a közeli pajtákba s megkezdődött a tömegmészárlás. Nem egyszerre ölték meg áldozataikat. Először a lábukat lőnék át... Azután rágyújtották áldozataikra a templomot, a pajtákat; sokakat pékkemnecében égettek el. A földdel tették egyenlővé az egész falut. Este örömmámorban úszott a részeg SS-csőcselék, Egy kétezer lélekszámú falu romlását ünnepelte. Tizenöt év előtti tVagédla. De még ma Is él. Él az emberek emlékezetében, mert rendezői és főszereplői ls élnek, sót a sötétből előmerészkedve, bizonyos körök támogatásával újra főszerepre vágynak. A gyilkosok elkerülték sorsukat. A francia katonai bíróság csak 1953-ban hozott felettük Ítéletet. Huszonkét vádlott közül kettőt ítélt csak halálra, noha a bizonyító eljárás teljes mértékben fényt vetett állati gonosztetteikre, és Igazolta a vádat. A francia burzsoázia közbevetette magát megmentésükért. Miért? Valószínű. hogy jövőbeni szövetségeseit látta bennük, hisz a vietnami fronton sokan bebizonyították „képességeiket". Pedig drága és veszélyes ez a „szövetség". A békére vágyó emberek azonban nem felejtenek. Nem felejtik Oradourt, Lldfcét, mert nemcsak az áldozatok emléke, hanem a népek jövőjének, a békének sorsa ls kötelez bennünket. Ezért időszerűek Fuélk szaval: Legyetek éberek! (H