A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-10 / 19. szám

oka. Volt menekvés. Egy szomszéd odakint igen nagyokat szopogathatott a masina pálinkából, mert veri a bódéjuk oldalát, rugdossa, csak úgy rezeg belé a kecskelábú asztal. Aztán elkódorgott, és a bádogkeresztbe kötött az útszélen. Víiibald még csendeseket mormog: — Kellett ez nekem, hogy a fene .. . Aztán elmegy szó nélkül, még a gyerekekre se vet pillantást. Jozefina szaporán végezte a dolgát, felelgetett a gyerekeknek, rakosgatott és szemrehányásokkal pihenteti szemét a cserfarámás istenszeme képen. Éjjelre megeredt a sirás. Hogy elkapatta magát az emberre, még ringyőnak is elnevezte. •Pedig senkije se volt előtte, úgy kapta meg szüzén, tudja ő azt jól, meg ls mondta neki, azért hízelgett, duruzsolt érte. Mégis ezt mondani egy anyának, nég^ gyereke szülőanyjának. Fülelt hajnal felé, jön-e már. Felkelt, topogott a sötétben, oda állította a tűzhelyre a spirituszfőzöt, kávéslábaskát és gyufát. Ne legyen semmiben se hiánya. És megkezdi a békéikedést magában: Mérgében leringyózott. Apja is megtette az anyjával, ha sora jött a méregnek. Hogy parasztott mondogatott? No. hát pusztáról szegődtek ide. Még mindig jobb férj, mint itt a környéken akárhány. Van amelyik adósságra iszik, fejszével jön haza, és ablakon ugrik ki minden magzatja. Nem rossz ember ez, nem néz más fehérnép után. Meg se veri. Csak már jöjjön, ne csináljon bújában magának valamit. Minek is kötött belé, hagyni kellett volna magát kifújni, de nem megszólni, hogy kevés kenyeret hord haza. De bizony Vllibald nem jött. Még ő volt a megbántott, meggyalázott és kizsákmányolt férj. Zárás után egyenesen Jeges Ilonához ment. Attól fogva sokszor nem jött haza, és durva volt, mint a pokrőc. Hesegette a gyerekeket magáról, ha ölébe másztak. Volt, hogy egyiket, másikat, még a másféléves aprót is képenteremtette. Nem! Nem tudott ö mér közöttük élni. Húzta, vonta a varrógépkattogás, a takaros házacska meg a gazdája. Vilibaldból inkább csak szobaúr, ágyrajáró vendég lett. Még nem tudott olyan kutya lenni, hogy egyszeriben otthagyja családját, de megvárta a pók türelmével, mikor szakad el az utolsó fonál. Jozefina már tlz pletykából ls ismerte Jeges Ilonát. Azelőtt kicsit rátarti volt, és titkolta búját-baját, de ahogy nőtt a szerencsétlensége, úgy vált le róla az önérzett, a szemérem, és versenyt panaszkodott a többi asszonnyal. Pletykálkodni kezdett. Tanácsolnak a jó barátnók, maguk is fenékig szerencsétlenek. Menjen a kávéshoz,- vegye fel helyette a fizetést. Menjen a rendőrségre, ha az ura elveri. Van még gyámapa, aki ellátja a strici baját." Jozefina fülel és szótfogad. Megkezdi a körbejárást a qyámapánél, az árvaszéknél. Folytatta a komisszártusoknál, végrehajtónál. Tanult is belőle. Például, hoay Iqy méq kevesebbet lehet Vilibaldból kisajtolni. Másrészt meg kitapasztalta, hogy könnyebb volt Illésnek tüzes szekéren a mennyországba kocsikázni, mint ellesni és kitalálni egy fogadónapot. Itt azt mondják: „Csök pénteken", ottan „Minden hétfőn." Jő, hogy ki nem Írják, vagy rá nem szólnak; „majd, ha fagy, hó lesz nagy", vagy hogy „jöjjön esetlei klskedden". A kávés portálára ls elvetődik. Az asszonyság féintos selyempongyolában fogadja. A papagáj rikkant, macska nyújtózik a csipkés éqyterltőn, a kutya a szék alól vicsorít, a másik az ablakpérnáról morogja. A kávésné nagysága meg éppenséggel úgy nézi, mint a varangyot, vagy a csörgőkiayőt szokás. Elvárja a kezétcsókolomot, de kezet nem ad hozzá. Dupla tokáját a mellére csüggesztve meghallgatja az asszony keserveit. A nagysága kapirgál felpyürüzött ujjakkal a buggyellárisban. Kiránt egy tlzkoronást szeretetadományba. Jozefina elképed és ráront: — Hát tudja meg a nagysága, koldus még nem vagyok. Tartsa meg magának! És megtoldja még néhány nem egészen szalonképes kifejezéssel. A hájas jótétlélek uszítja a kutyákat, fenyegetődzik. A hatás nem marad el, mert Vllibald este Jozefinát úgy •megverte, hogy az kénytelen volt a rendőrség s6(]ltsé()ét kérni Meg is lett a látszatja. Vllibald bőröndbe csapta a cókmökját, rá sem hederített a sorba letérdepeltetett, rimánkodó gyerekekre. Elment egyszer s mindenkorra Jegesnéhez a cseréptetős házba. Be megfogyatkozott a kenyér, a pénz. Fogytán a krumpli, a fa, egy utolső pöttöm sonka lög a füstputrikban. Aztán az sem, semmi, csak adósság. A krejzierosné már háromszor járt a törlesztésért. Nem sok az egész. Százhetven korona, de amikor egy se akad a háznál. Eladogatott, amit lehetett. Az se tartott soká. Nem volt mit elfecsérelni, és nem is volt aki megvegye. Csupa éhenkórász lakik jobbról is, balról ls. Szülője se tarthatta, nem volt miből. Csak annyit egyengettek neki ki, hogy a gyerekekkel a nyarat a sógorkánál tölthessék kint a tanyán. Majd addigra megint lesz valami. ' Ez volt Jozefina utolső jő nyara. Aztán kitört a háború. Még nehezebb lett a hivatalokat róni. Háborús célokra ontották inkább a tintavért, mit nekik egy muzsikus, aki elfeledkezik a gyerekei éhbéréről. Jozefina személyesen megy végrehajtani. Elkapja Vilibaldot a kávéházban, az utcán; nagy garral követelődzik, csak úgy szóródik szájából a szidalom, pocskondiázás. Már ő sem szereti Vilibaldot, azért tud Így, ilyen módon megsemmisülni, egészen megalázkodni előtte. Viszi magával gyakorta a gyerekeket is, rájuk mutogat, lila-gödör szemeikre, vézna karocskáikra, lábaikra. Beállít elkeseredésében gyerekestül Jeges Ilonához is. Az zavarban van, hellyel kínálja a törvénytelen atyafiságot. Azok széttelepszenek a sezlonon, székeken, és Jozefina — habár otthon másképp tervezte — inkább könyörületességre, szánalomkeltésre tereli a szót, — Itt ni, kilóg a könyökük, ülepük, sorrarendre kinőnek mindenből. Kiáll a bordájuk, hogy szinte szúr. jegesné ls tanácstalan. Mit tehet ö? Legfeljebb foltot, vagy ügyes toldást tehet a ruháC3-kákra, hébe-korba meguzsonnáztathatja a gyerekeket, de nem csinálhat menházat, fejőstehenet maqából. Mindennek tetejébe még az édes szülők is a legrosszabbkor betegedtek meg. Pénz kellene jó húslevesekre, amitől lábra kap a halott ls. De az nincs, csak kása járja, fűtea. Nem csoda, ha vacog bennük a lélek, és bújnak örökösen a duna alá. Már a gyerekek gondozására se vállalkozhatnak, mlq Ő munkába van. A nagyobbocska lány végzi a házimunkákat, söpör, vedret cipel hétrét görnyedve, mossa, tisztán tartja a kicsinyeket. Iskolába úgy jár, hogy sehogy. Sorbaáll már hajnalon kenyérért, tejért, szénért; verekszik a vasúton; elnyomják a felnőttek, hátraszorítják, de ő foggal, sírással, kiáltozással visszatolja magát az árba, hogy hazavihesse a zsák szenet, a köteg puhafát. Jozefina takarítóasszony egy irodában. Lámpagyújtáskor gyalog rótta az utat a belvárosba, súrolt, padlót fényezett, köpőcsészéket mosott, árnyékszéket sósavazott. A banktakrltás nem volt elég, mert még az öregeket ls el kellett tartania. Dehogy is rója ö föl. csak az bántja, hogy nem tud annyit adni, amenynyl a tisztességes, boldog öregséghez kell. Időnként bagó az apának, új glottkötény a mamának. Azért hát délelőttre ls munkába áll. Szőnyeget porol, nehéz, ronda munkát végez vastagszönyegü, sokszobás polgári lakásokban, pénztől eves családoknál. Két hétre való szenet hord fel az előszobai naay ládába, és ezért a nagysága alkonyatkor ráadásként egy kis lábasban maradék gulyást ad neki. így szállnak az évek, a gyerekek nőnek, cseperednek. Az öregek fogyatkoztak, vékonyodtak. fogatlanul pötyögtek, míg eltűntek a hullaház torkában. Az isten sem lett irgalmasabb, és evilágbeli tonzúrás apostolai ls fagyqyús füllel, vaksi szemmel jártak a nyomor mellett. Vllibald meg élte a világát a kis házban. Pontosan elszámolt a keresetével. Ha jutott, küldött a gyerekeinek, ha nem, nem törte fejét rajta. Mindnyája, az egész pereputty mérhetetlenül idegen volt neki, nem vágyott őket látni. Csak néha ötlött az eszébe: ni, a Peti már lehet vagy "nyolc éves, Margit kilenc; Gabi csak párhónapos volt, mikor elment, azóta se látta, meg sem Ismémé. •Már a végét járta a háború, amikor egyszer a villamos lépcsőjén megpillantott egy feketén utazé kisfiút, valami megszúrta a tudatát, hogy a nyápic gyerkőc az Ő vére. Karcsinak gondolta. Kék, didergő volt a szája, vékonyka felöltőjét átfújta a jeges szél. Nem tudta a szemét levenni róla. A kisfiú is többször furcsán visszanézett. Vllibald úgy érezte, hogy oda kell rohannia, ráteriteni a maga tétlkabátját, beclpelnl egy étkezőbe és kispörköltöt rendelni neki, forró teát Itatni vele. Nála van a fizetése, vehetne neki kabátot. Micsoda szegény, szidástól félő kis nyomorult. De a kalauz néha megértőbb a más gyerekéhez, mint édesapa a sajátjához. Mert ugyan kikukkantott a potyautasra, de szeme sarkával bátorította: „Jól megfogóddz, te legényke" — és továbbment, mig az apa letorkolta magában a szülői indulatot és megnyugodott. Majd még a nyakamon maradna kölöncnek. Űgyis festetjük a hézat tavaszra. Természetesen Vllibald sem maradt meg mindvégig elegáns zenésznek. Kicsit megkopaszodott, elpotrohosodott, metszőfogait hullatta. A háború ls megtette a magáét. Egy szilánk elvágta két ujját, s azóta hegedülni sem tudott. Irodaszolgáskodott. tízóraikért szaladgált, és hogy valami mellékkeresete is legyen — esküvőkre, orgonás temetésekre fanyalodott kántornak. Zengzetesen clrcumdederunt-ozott a lelki szegények temetésein, kik immár megpróbálták a másvilágon a tevének tü fokán valé átjutását. Jeges Ilonával úgy éltek, mint a galambok. Két új polgár került kl belőle a hazának Vllibald nevén. Csudamöd ezek a gyerekek Vilibaldot nem bántották. De furcsa is a házasság és a szerelem! Csak egyetlenegy felhő úszott felettük, az, hogy nem tudtak törvényesen egybekelni. Panaszkodott, futott fühözfához, kilincselt, mitévő legyen. A hivatalban felettese megnyugtatja: — Minek magának az a papírdarab? A szocializmusban nincs különbség gyerek és gyerek között. Hát nincs, az igaz. De Ők ketten nem és nem tudnak belenyugodni, hogy kétféle néven éldegéljenek. Ilona tül érzékeny volt. Ártatlan, semmitmondó kérdésekre is úgy reagált, mint egy fúria. Mindenben célzást, sértegetést, szántszándékos megaláztatást "látott. Naponta járta a panasz, kicsit túlfűtött, túlszinezett. A seb nem hogy gyógyult, de mérgesedett, gennyesedett a múló évek alatt. A gyerekek sírva jönnek haza az Iskolából: 17