A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-10 / 19. szám

Örök dicsőség a hősöknek Rügyfakasztó, gyönyörű tavasz volt az a tizennégy év előtti tavasz, 1945-ben ... Tavasz, mely meghozta a feltámadást, a szabadságot, a boldogságot és a békét. De az úton, mely ehhez a felejthetetlen tavaszhoz vezetett, áldozatok százai, ezrei hullottak el, katonák, partizánok és polgárok, fiatalok és öregek, Európa s a Szovjetunió népeinek legjobb fiai. Ezek a halottak, akiknek nem sikerült megérniök ezt az új tavaszt, életük árán váltották meg Európa szabadságát. És az élők nem feledkeztek meg a holtakról. A harcok színhelyén, a szorosokban s az útkereszteződéseknél, a hidakon, a dombokon s a völgyekben se szeri, se száma az emlékműveknek, amik a harcokról, az áldozatokról s a győzelemről beszélnek. A győzelemről, melyért milliók áldozták életüket, a győzelemről, mely millióknak biztosította a békét, az emberi életmódot, a boldogságot, a munkát s a biztonságot, az anyák nyugodt tekintetét s a gyermekek mosolyát... Kegyeletes kezek emlékmüveket emeltek a hősök tiszteletére. Hisszük, hogy nem estek el hiába. Hisszük, hogy azok, akiknek a hősök halála új életet hozott, meg tudják védeni ezt az új életet, meg tudják védeni minden ember legféltettebb kincsét, a békét. — o — A tavaszi nap bekíváncsiskodik az ablakon, aranysárga sugaraiban megvillan a fekete-fehér billentyűsor. Egy kislány ül a zongoránál. Zora Tajátovának hívják. Olyan, mint a többi gyermek, néha jókedvű, néha kicsit elszontyolodott, néha szorgalmas, de azért néha lusta ls, néha szófogadó, de azért néha engedetlen is. Egyszóval: gyerek. S mégis — valamiben különbözik a többitől. Miben? Abban, hogy ez a kislány 1945 május 9-én, a győzelem napján született. Pontosan tizennégy esztendeje. A megvert német seregek letették a fegyvert a diadalmasan előnyomuló szovjet hadak és szövetséges csapatok előtt. A véres küzdelem véget ért. A világ fellélegzett. S a békének, a világ legdrágább kincsének első napján született ez a kislány. — Délelőtt fél tizenegykor, — mondja, hogy egészen pontosak legyünk. Kell is tudni ezt a dátumot. Tudja ő is és tudják az illetékesek is, akiktől már többször kapott ajándékot ezen a nevezetes évfordulón. Igaz, a szülők fiút vártak (hiszen annyi derék férfi, annyi dalos kedvű, dolgos kezű fiatal férfi pusztult el a véres esztendők során) de — kislány született. Zóra. A győzelem első gyermeke. Tavaly előtt könyvutalványt kapott. Száz korona értékben vásárolhatott könyvet. Most, hogy néhány percig elbeszélgetünk, a zongora elhallgat, s a kislány beszél helyette. — Szeretsz zongorázni ? — Nagyon szeretek. — Mit játszol legszívesebben? — Czerny etűdöket és ezeket a kis Bach prelúdiumokat. — Milyen pályára készülsz? — Még nem tudom. Szeretném először elvégezni a konzervatóriumot. Ha sikerül, akkor talán továbbra is megmaradhatok a zongora mellett . .. Muzsikus lehetek ... — Mi érdekel a munkádon kívül? Mivel foglalkozol, mikor hazamégy az iskolából, vagy felkelsz a zongora mellől? — Olvasni szeretek... meg a televízió is nagyon érdekel. — Milyen könyveket olvasol legszívesebben? Kicsit habozik. De nem azért gyermek, hogy be ne vallja: — A kalandos regényeket szeretem a legjobban. Utazásokat, kalandokat, Izgalmas történeteket. Tizennégy éves. — Főzni tudsz? — Mit gyakorolsz? — Haydn D-dur szonátáját, Vilec „Játék" című kis darabját, Mozart d-mol Fantáziáját, meg aztán Czerny és Kramer etűdöket ... Csak gyakorolj tovább, kis Zóra, aki a győzelem napján születtél erre a világra. A békével együtt érkeztél és békében nevelkedtél. Csak gyakorolj tovább, mártsd meg törékeny kis testedet a hangok édes, zsongító áradatában, élvezd a szépséges muzsikát, mely olyan derűssé, széppé, igazzá teszi az életet. Élvezd a világ örömeit, élvezd az életet és élvezd a békét, mely együtt érkezett veled. S dolgozz te is — velünk együtt — hogy a béke mindörökre megmaradjon békének. Az igazság pedig igazságnak. ZOLYOMI ANTAL — Anyuka megtanított. Ha kell, szívesen segítek neki. Apukám meghalt. Anyuka dolgozik. Néha nekem kell megcsinálni a vacsorát. Már sztrapacskát is csináltam vacsorára. (És büszkén néz rám. El kell hinnem. El is hiszem. Zóra vacsorát főz munkából hazatérő édesanyjának. Az én gyermekkoromban a tizennégy éves kislányok babával játszottak. De ő már más világ szülötte' anyukáért, anyuka helyett is dolgozik.) Csokoládéval kínálom. Nehezen fogadja el, de aztán mégis beleharap. Illedelmesen ül. Jó modorú kislínv. Kedves. Udvarias. Van benne valami megmagyarázhatatlanul vonzó. Komolyan kérdezem, komolyan felelget. Ügy beszélgetünk egymással, mint a felnőttek. De nem akarom sokáig zavarni. — Uqye. sok dolgod van? — Rengeteg. — És a legfontosabb? — Felvételire készülök a konzervatóriumba. Minden szabad időmet itt töltöm a zongora mellett. V