A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-10 / 19. szám

ivó volt az egész környéken —, s aztán harsogó hangon odakiáltott a pincérnek: — Kétszer két deci rumot, Józsi, de ötven fokos legyen ám, ne amolyan szenteltvíz! — Gyűszüből én nem iszom — csattant a cimbalmos hangja —, literes kancsóval hozz abból a rumból! A vendéglő közönsége megdöbbenve hallgatott el a muzsikus parancsoló hangjára, s megkövülten bámulta a néhány perc múlva bekövetkező jelenetet. Mert Vontszemü, mintha csak egy pohár szódavíz lenne, úgy hajtotta fel a literes kancsó tartalmát, mlg ellenfele már a negyedik decinél lerogyott a székre. — Nehogy azt higgye, hogy részeges vagyok, sohasem láttak engem még ingadozó léptekkel járni! — mesélte záróra után a vasszervezetű muzsikus. — Csak hát meg akartam egy kissé leckéztetni azt a hetvenkedő fickót. Szörnyű egy világ ez — panaszolta tovább fátyolozott hangon. — lehetünk mi tehetségesek, more marad csak a mi nevünk, itt kell nekünk elpusztulni az Uyen kis vidéki lebújokban. Pedig 6, ha egyszer úgy igazából megmutathatnám hozzáértő közönség előtt, hogy a magamfajta kisvárosi zenész is ért valamit a művészi muzsikához! Ezek a hajnali szürkületben elhangzott panaszos szavak jutottak eszembe néhány hónappal ezelőtt, amikor egyik, a brüsszeli kiállításon járt ismerősöm akadt utamba. — Gyönyörű volt, fergeteges sikert arattunk élő táncosokkal és muzsikával kombinált filmelőadásainkkal — mesélte lelkesülten — százezrek nézték, tapsolták végig ezeket a felejthetetlen előadásokat. Képzelje csak azt a sikert, mikor hatalmas repülőgép úszik a vetítővásznon, s amerre elrepül, mindenütt hazánk legszebb tájai kápráztatják el a bánuló nézőt. Aztán egyszerre csak halkulni, csöndesedni kezd a motor döreje s mire az ember felocsúdna ámulatából, már gyönyörű zene nyomja el az egyre halkuló dübörgést. A vászon előtti süllyesztőből négy népviseletbe öltözött cimbalmos emelkedik ki a nézők előtt, s tündéri muzsika kél szárnyra játékuk nyomán. Szűnni nem akarő ujjongó lelkesedés, miniszterek, nagykövetek tapsai, s királyok, királynők lelkes gratulációi köszöntik szinte napról napra a csehszlovák pavilon művészi produkcióit. S az ország négy legjobb népi cimbalmosának, Vontszemű Bélának és társainak játékáról a legnagyobb világlapok írnak elismerő hangon .. . * * » Feketeruhás, derűs tekintetű, harminckilenc év körüli óriástól búcsúzom az előkelő bazini kastély-vendéglő kapujában. Ez a munkahelye most az egykori kis szerdahelyi zúgkávéház cigányclmbalmosának. Madarak trilláznak a várkert ősi fáinak lombsátorában, s májusi szellő játszadozik a kertben sétáló szerelmes lányok bodros hajfürtjeivel. Mégiscsak gyönyörű az élet, tárja szét két kezét. Vontszemü Béla, s halkan fütyölni kezdi, hogy „Muzsikusnak dalból van a lelke ..." 'NEUMANN JÁNOS Repül a szoknya * fefác... Sok éve mér annak, hogy megismerkedtem Vontszemű Bélával. Egy kis, harmadrendű dunaszerdahelyi „kávéházban" figyeltem fel reá, itt cimbalmozott négy másik cigánymuzsikus társaságában. Estétől hajnalig borgözze] kevert, áporodott füstben verte itt öreg szerszáma húrjait, legtöbbször berúgott marhakupecek kurjongatásától kisérve. Hatalmas szálfatermetére merengő, szomorú szemére az idegen is felfigyelt, ha pedig szólózni kezdett, mindenkit elragadott csodaszép játékával. Az én figyelmemet egy nem mindennapi epizód keltette fel rá. Éjfél felé járhatott már az idő, amikor egy duhaj legény lépett oda Vontszemü Bélához. — No, more — kiáltotta jó hangosan, hogy az egész étterem felfigyelt a készülő: „tréfára" —, ki birja jobban az italt, te, vagy a cimbalmod? — s ezzel még mielőtt • a szegény muzsikus megakadályozhatta volna, a fél deci rumot belelöttyentette a címbalomba. Vontszemü felugrott, s villámló szemekkel, de meglepően nyugodt hangon csak ennyit mondott: — Az én cimbalmom csak olyanokkal szokott versenyt inni, aki a gazdájával is össze •meri mérni a poharát! A legény elvigyorodott a kihívásra — híres Az ég kék bársonyán már fenn sziporkáznak a csillagok, a szerelmes békák belekezdtek koncertjükbe, a falusi házak behunyták ablakszemeiket. Nyolc óra felé jár az' idő, ilyenkor egy rendes falu pihenni készül a napi fáradtság után. Sötétek az utcák, sötétek a házak, de imitt-amott beszélgető csoportok bontakoznak ki a sötétből. Egy irányba tartanak, öregek, fiatalok, elvétve egy-két Iskolás korban levő gyermek. Egyre szaporodik az imbolyogva közeledő kerékpárok fénye is. Ugyan tnl készülhet Bősön Ilyen dologidőben, méghozzá nem is szombaton, hanem péntek este? A művelődés háza előtt — igaz egyebütt is, csak most a sötétben már nem lehet látni — ölés plakát tájékoztatja a falu lakosságai, hogy ma este hét órai kezdettel a CSEMADOK helyi csoportja ünnepi, jubileumi gyűlést tart. Oda igyekszik hát a sok nép. Nyolc órára meg is telik a kultúrház nagyterme úgy, hogy a később Jövök már be sem igen férnek. Lehet Itt úgy négyszáz emberen felül, mert hisz a háromszázötven ülőhely mind foglalt, de még állnak Is jócskán. Az elébb még az egyik tánccsoport próbált a függöny mögött a színpadon, mert hát nem akar készületlenül lépni a közönség elé. De most meg a másik szeretne próbálni, ezt azonban már leparancsolják a színpadról, mert végre mégiscsak meg kell kezdeni a gyűlést. Igy aztán a lányok, ha kicsit dobogva ls, levonul-Repttl a szoknya — ropogós csárdást jár a CSEMADOK tánccsoportja nak a színpadról és a kisteremben folytatják a próbát. Hiába, nem jöhettek előbb, kinn dolgoztak a földeken, éppen hogy csak egy kicsit összekapták magukat s máris jöttek ide, a kultúrházba: A közönségen ls meglátszik, hogy naplementéig dolgoztak az emberek: nem jutott rá Idő ünneplőbe öltözni. Legtöbbjük amúgy gumicsizmásán, munkaruhában jött el, ahogy a mezőn a cukorrépaültetést, vagy az Istállóban a marhaetetést abbahagyta. Annál szebb, annál meghatőbb, hogy ennyien összejöttek. Látszik, hogy az emberek szeretik, magukénak érzik egyesületüket, a CSEMADOK-ot, és mindenképpen támogatják munkáját, látszik, hogy a bősleknek szívügye a szocialista kultúra terjesztése. Az ünnepi beszámolót Tóth Sándor, a helyi csoport elnöke tartotta meg. Beszélt a kezdeti nehézségekről, s az ezeket követő sikerekről, a tagság lelkes munkájáról. Már 1949-ben, közvetlenül a megalakulás után lerakták a műkedvelő színjátszó együttes alapjait. Harminckét kultúrmunkás vett részt az első darab, a „Ludas Matyi" színre vitelében. Fáradozásaikat nem mindennapos siker koronázta, a dunaszerdahelyi, a somorjal és a nagymegyeri járás több községében huszonötször léptek fel ezzel a darabbal, melynek bevételei lehetővé tették, hogy zongorát és. rádiót vásárolhassanak. Mivel most már hangszerük volt, megalakulhatott a tánccsoport is, amely azóta sok jelentős sikert ért el járási és kerületi szemléken, aratási és egyéb kultúrbrigádokon. Közben a színjátszó együttes sem tétlenkedett, minden évben egy-egy új darabbal mutatkozott be a hálás bősi közönséqnek. Sorban játszották a „LiliomfI"-t, a „Szabad szél"-t (a helyi csoportnak saját zenekara is van, így aztán operetteket is betanulhat), a „Nem magánügy'Set, a „Sári birő"-t, a „Boci, boci tarká"-t (ezzel huszonnyolcszor léptek fel), a „Bújócská"-t, a „Zeng az erdöt"-t, a „Zsuzsl"-t. A tagság részt vett azonkívül 1956-ban a választási kampányban, a város- és íaluszépitési akcióban, több száz brigádórát dolgozott le évenként, segítve a helybeli egységes földmüvesszövetkezetet a tavaszi, nyári és őszi idénymunkák elvégzésében. A helyi Tóth Sándor átveszi az elismerő oklevelet csoport különféle előadásokkal a politikai és tudományos ismeretek terjesztéséből is kivette részét. Elmondhatjuk tehát, hogy a bőslek kulturális forradalmunk első szakaszában derekasan megállták a helyüket. A beszámoló után Eél Miklós kerületi titkár a kerületi vezetőség nevében emlékérmet és elismerő oklevelet nyújtott át Tőth Sándornak, a helyi csoport elnökének, aki a tagság bizalmából már öt esztendeje tölti be azt a tisztséget. Az ünnepély hivatalos része után négy kislány szavalt csehszlovákiai magyar költők mü -veiből, amihez Varga Mihály tanító mondott ötletes összekötő szöveget. A' kultúrműsor keretében három tánccsoport is fellépett. Közülük a CSEMADOK-é már készül az .országos dal- és táncünnepélyre. Szép volt, felejthetetlen volt ez a bensőséges, meleg ünnepség. Tanúságot tett arról, hogy nem volt hiábavaló egyesületünk tízéves fáradozása, hogy az elvetett mag jó talajba hullott, kicsírázott s kinőtt belőle a csehszlovákiai magyar kultúra Immár egyre jobban Izmosodó, egyre terebélyesebb fája. TARJÄNI ANDOR