A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-26 / 17. szám
(Pali etuhe.t'ek Mesterházi Lajos drámája a Hviezdoslav Színházban A ritmikus torna a sport-tudást Birjukot jelentették ki győztes- vészek legtökéletesebb mozdulatala koreografia művészetével fűzi nek. A fiatal szovjet bajnoknő a nak plasztikus szépsége. Jelena harmőnikusan egybe. Ezt bizonyl- kievi Testnevelési Intézet tanár- Bírjuk után a második helyen totta a Szovjetunióban legutóbb le- nője. Bemutatott számai valósággal Rimma Szisszojeva, a szaratovi bonyolított országos verseny ls, elbűvölték a nagyszámú nézőkö- Pedagógiai Főiskola számtan szaamelyen a Szovjetunió országainak zönséget; azt mondják, Jelena Bir- kos hallgatónője végzett. Szisszosok ktválő tornásznője vett részt, juk gyakorlataiban egyaránt érvé- jeva különösen mozdulatainak tö-A pontozóbírák ezúttal Jelena nyesült a tornászok s a táncmü- kéletes pontosságával tünt ki — amint az Illik is egy számtan A „Burevestnlk" sportegyesület tornásznői elsők lettek szakos egyetemi hallgatóhoz. Az a csapattornában egyik döntőbíró tréfásan meg is jegyezte: .Látszik, hogy számtan a tárgya, mert minden mozdulatát a legalaposabb precizitással számltja ki." De nem csupán az egyéni küzdelmek hoztak sok feltűnő sikert, hanem a csapattorna résztvevői is a lehető legtökéletesebbet nyújtották a Szovjetunió idei női tornászbajnoksága lebonyolítása során. Jelena Bírjuk, a Szovjetunió idei női tornászbajnokságán első helyezést ért el a ritmikus gyakorlatokban A Hviezdoslav Színház megnyitása óta első Ízben mutat be magyarországi szerzőtől darabot, és tegyük hozzá már elöljáróban, hogy Mesterházi Lajos Pesti emberek clmü József Attila-díjjal kitüntetett drámája igen helyes választásnak bizonyult. Helyes a választás min-Ritmikus torna — klasszikus szépség Akik tizenhat év után ismét találkoztak .. . Gaudeamus igitur — a ré< denekelőtt azért, mert a Pesti emberek eszmei mondanivalója kifogástalan, befejező jeleneteiben a szocialista embernek azt az optimizmusát és hitét sugározza, amely elengedhetetlen a küzdelemhez, az élet szépségeinek és céljának felismeréséhez. Ügy hisszük, hogy a Hviezdoslav Színház színpadán és nézőterén ez az optimizmus termékenyítőn érezteti majd hatását, és tartós sikert biztosit a magyar szerző igényes mondanivalójának. A dráma tizenhat év történetét öleli fel. Hőse, Mónika, 1957 tavaszán egy pesti utcán Sándorral, egykori szerelmével találkozik, aki tizenhat évvel ezelőtt, 1941 nyarán teljesen váratlanul, minden magyarázat nélkül eltűnt életéből. Mi történt e hosszú évek alatt, milyen volt Mónika sorsa és azé a hét fiatalemberé, akikkel Mónika együtt diákoskodott és kapta meg tanári diplomáját? .. . Egy kis eszpresszóban ülnek, és egy csésze fekete tükrében megelevenedik az egész múlt, a fasiszta háborútól a felszabadulásig, és azon túl a kezdet nehéz évein, az ellenforradalom buktatóin át 1957-ig, a találkozás pillanatáig. A hét udvarló az első percekben úgy mutatkozik be előttünk, mintha csupa közös gondjuk és gondolatuk volna, egy eszmevilág kapcsolná őket össze; ám hamarosan kiviláglik jellemük ellentéte. A könnyű életet kereső Gyula a valóságban elvtelen ember, az első érintésre kiborul belőle a feneketlen önzés; a csupaszív száztíz kilós András kispolgári mentalitása ellenére is ingadozás nélkül kitart a jó és a becsületesség mellett, példás nevelő és példás apa; Deskét ostoba társadalmi előítéletek, frázisok kötik, és véres fasiszta, valamint ellenforradalmár tettek után az emigrációba sodorják; a rokonszenves Bélát az ellenforradalom gőze téveszti meg; Tamást, a zsidó származású rendkívül tehetséges zongoraművészt, a tiszta humánum képviselőjét, a fasizmus embertelensége pusztítja el; a sok i diákcimborák találkozója megpróbáltatást átélt harcos és elvhü Lacit pedig az ellenforradalmérok golyója teríti le. Az életek álomszerű visszapergetésének magasabbrendű értelme az, hogy a sokat csalódott. a sors által kegyetlenül megtépázott és a viharos események sodrában oly tanácstalanul álló Mónika a múlt feídézésével felismerje: nem élnek azok hiába, akik hűek maradnak eszményeikhez, nem él hiába András és Sándor, de nem halt meg hiába az igaz eszme győzelméért harcoló Laci. Éppen az ö példaadó élete és halála mutatja, hogy az élet mindennapi áldozatvállalás valsmi nagy és szent ügyért, szépért és nemesért, hogy buktatők és nehézségek ellenére mindig újra és újra neki kell gyüricözni a holnapnak, mert ez a holnap szép és boldog életet Ígér. Pesti emberek, egyszerű emberek mindennapja. Sok gond és nehézség, melyeknek leküzdésével lehet csak az élet va'ódi értelmét meglelni — ez Mesterházi nagyon igényes és hiteles mondanivalójának lényege. Lehet ellenvetésünk, hogy mondanivalóját nem formálta meg a dráma szokott követelményei szerint, a cselekmény inkább filmszerűen pergett le előttünk, mint a 4rám a törvényeinek megfelelően. Elmondhatjuk azt is, hogy ez a formabontás semmiképpen sem új. sőt azt is kifogásolhatjuk, hogy egyik főhőse. Sándor, akinek Mónika elmeséli életét, a leghalványabb a hét udvarló között, nincs gyökere, valahogy csak az irő intenciója szerint él, hogy bizonyos funkciót tölthessen be a cselekmény pergetésében — mindezek a dramaturgiai kifogások jogosak és helytállók, azonban igen keveset vonnak le a mondanivaló sugározta igazságok értékéből. Mesterházi szenvedélyes életigenlése, optimizmusa, kommunista hite és nem utolsó sorban számos jelenet drámai forrósága és bensőséges lírája bőségesen kárpótol a szerkezeti fogyatékosságokért, az igaz dráma hiányaiért. EGRI VIKTOR
