A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 2. szám

Az is tiltakozik kicsit Ímmel-ámmal, de látni rajta, hogy akarja. Élvezi, hogy egyszer, néhány pillanatra most ö a középpont. S az is. Jönnek a nevettető részletek a boldogtalan szerelemről, bíróságról, majd az elmaradhatatlan szerencsekivánat. De sok nevetéssel jár a majdnem szőréi szóra elismételt jóslat. Mert megi kell vallanunk, hogy a fl<l találékonysága sok kívánnivalót hagy. De sikerét ez semmivel sem kisebbíti, csak az a szomorú tény, hogy Szentgyörgy kö-A pozsonyi nagyállomáson kezdődik a ^ történetem. Péntek este van. Heti szerelő munkájuk után legénykék csoportja tér vissza otthonéba. Dagad a pénztárcájuk. Beszélgetnek, olykor vidáman felnevetnek. Ezek közül valö az én fiatalemberem. A másik... a leány, legfeljebb tizenhat esztendős. Félig nyitott szája hivalkodón mutatja vakító fehér fogsorát. Barna szemében üde, sötétkék csillagok ragyognak. 0 sincs egyedül. Másik lány társaságában száll fel a vonatra. A fiú tizenhét éves lehet. Arca kicsit maszatos még a szereléstől, de vidám, szemtelen és kócos. Szendvicset majszol a két leány, s egyelőre mind a kettő rendkívül komoly. Nézik a fiút, amint három Idősebb, húsz éven felüli társával felszáll a vonatra. A nagyobbak hol szóval, hol fölényes paskolással szüntelenül zaklatják kisebb és fiatalabb társukat. A lányoknál mégiscsak neki van sikere. Valami jófajta pozsonyi borocskát kóstolhattak, mert pompás ötlete támadt, Hátra vágja rendetlen haját, és hadarva kiabál: — Tehetek én arról, hogy cigány volt az apám, hogy cigány volt az anyám? Nagy nevetés rá a válasz. Nyilvánvaló, hogy a fiúnak nincs egyetlen cigány rokona sem. — Kártyát vetek, mint az anyám — folytatja a fiú mókás hangnemben, s közben szurtos kártyacsomagot ropogtat meg ujjai között. Egyik társához fordul. — Tessék, húzzál! Megmondok rólad mindent, amit magad sem tudsz... Vegyél bátran hatot. Még csak négy lap van a kezedben... öt nem, öt sem elég. Hat, pontosan hat kell nekem... Ezt húztad ? Nem bánom! Ügy is jé. Most ldessüss: Hm, hm, nagy csapás várakozik rád. Mit látok itt? Szerelem! Nagy szerelem, de boldogtalan. Bírósági tárgyalás. ítélet és... mit szépítsem? Halál! Sok szerencsét öregem. Az idősebb fiú nevet: — Szamárság az egész! — harsogja nagy hangon, de az utolsó szótag kicsit megbicsaklik. Olyan, mintha nem volna bizonyos a maga ügyében. Jósolj inkább a lányoknak. Látod, majd megesznek a szemükkel! — Szívesen! — mondja a fiú és azonnal az édes mosolyú leánykának kínálja a kártyát. Az élénken tiltakozik, és a kísérletet mindenáron társnőjére akarja hárítani. Bogáncskóró Havazik Az őszi réten vad csata után ittfeledték a vértes őrszemet, kit a vártán a virtus tart csupán, s nem sejti, hogy minden pusztult-veszett. Szilaj vihart hajt északról a szél: ellenszegül az őrtálló mokány. A támadó s védő birokra kél, s az őr kezében tört a buzogány. Kifosztott rétre hull a szürke kCd, majd fehér láva ömlik, mely beföd mindent. Ölén az őr pihenhetik; csak a tavaszi meleg napsugár tör át a láván, míg rá nem talál, ki helytállóit végső leheletig. A pajkoskedvü szél futó felhőre ül, széles jókedvében fütyül, fütyül, fütyül. A fákon nincs levél, a bokron nincs szirom, mit tépjek, szőrjak szét, mert tétlen nem bírom? Az ég felé kacsint a tékozló bitang, mely szakasztott olyan, mint óriás-pitypang. Csitul száján a fütty, s a szél az égre fúj, és számtalan parány pitypang pelyhecske hull. ZALA JÓZSEF vetkezik s a két lány leszállni készül. Fogacskáik között már eltűnt a szendvics szelet. Kihagyó kattogással előre zakatolják a kerekek a közeli elválást. A menetsebesség észrevehetően lassul. Közkívánatra most maga a lány nyúl a kártya után: — De én csak négyet húzok! — alkudozik előre. — Tessék — kínálja a fiú, s nevető szeme csupa beleegyezés. Hogy is ne, végre ók ketten állnak egymással szemben. — Kislány — kezdi el a fiú magyarázatát szivének rejtekében születő egészen új szavakkal, — meg kell mondanom hogy igen jó lapokat húzott! Nagy szerencse érte a közelmúltban. Boldogító új Ismeretséget kötött egy fiatalemberrel, s elsó pillanatban szerelemre gyulladt Iránta! Bágyadt és bájos tiltakozás a válasz, a lány arca lángragyúlt, de a fiú diadalmasan folytatja: — Ha a kártya nem csal, elárulhatom hogy viszontszeretík! Nem szól a kislány erre se egy Szót sem, csak nevető szájaszéle bebújik rózsás arcpámácskája alá, s a szeme úgy ragyog, mint a kivilágított ablak. A kacagása pedig csilingel, mint az előadás kezdetét jelző csengettyű. Itt azonban nem kezdetre, hanem végszóra cseng. A vonat megállt. Köztudomású, hogy itt csak pillanatokig marad. A lány Ijedt kis sikollyal összekapja magát, és barátnője is utána siet. Csakhamar eltűnnek a sötétségben, Indul a vonat. Egyenletesen gyorsuló mozgása kérlelhetetlenül vet véget a találkozásnak. KI tudja. Igazat mondtak-e a kis álcigány kártyái? Ki tudja, találkoznak-e ók ketten az életben még egyszer? MÖHR GEDEON 17