A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-12 / 15. szám

Jártak-e már újonnan épült gyártelepen? Az épületek k'özött még embernyelő sár riaszt, mélyen belevésődik a nyers földbe a nagykerekes gépek, járművek nyoma, de a friss csarnokokban, műhelyekben már zúgva-dobogva megindult a munka teremti, ontja az űj értékeket. Ez az érzés támadt bennem, amikor a minap Nyárasdon a szövetkezet gazdasági telepén jártam. Csak éppen a sáros út két oldalán nyújtózkodó nyurga épületekből nem gépdohogás hallatszik, hanem egyegy elnyújtott marhabőgés, odébb meg elégedett röfögés. De az egész — a vagy kéttucatnyi 61 és istálló, a fehéren magasodó több emeletes magtár, még a bejárat mellett őrködő kapusházikó is — szakasztott olyan benyomást tesz, mintha születő nagyüzemben járnék. — Gyár ez? — fordulok Kublk Béléhoz, a nyárasdi nemzeti bizottság titkárához, aki ezen a úélutánon vezetőül mellém szegődött. Bólint, látom arcán, hogy megkapta a gondolat, majd észrevéve a sáros keréknyomokon megakadt pillantásomat, hozzáteszi: — Még inkább az lesz év végére, ha majd elkészülnek a betonhátú utak benn a telepen és körülötte ... Járjuk a telepet, benyitunk az egyik istállóba — fejőstehenek sorakoznak egymás mellett a rekeszekben, mindegyik fölött fekete tábla az állat „személyi adataival". Bizony, akad "köztük olyan is, „aki" tizenhat liter tejet ad naponta. A gondozók ezúttal valóban gondterheltek — betegeskednek a kisborjak, tucatjával kell beléjük tömni az orvosság-labdacsokat, egyik-másik annyi érőt fogyasztott belőlük, amennyi az ára. A siló-takarmányt okolják érte, azt mondják, savanyú, és mert kevés száraz takarmány járul hozzá, árt az anyaállatok tejének. Forró Géza, a zootechnikus, amikor megkérdezzük, tagadón rázza a fejét. — Nem a silóval van baj - magyarázza - ragályos nyavalya, fertőzés érte az állatokat, de már múlóban a baj, hamarosan teljesen leküzdjük. Nagydarab ember ez a Forró Géza, mosolygós az arca, kedves pillantású a szeme, de a vonásaiban, a tekintete acélos villanásában elszántság bujkál, vlrtusos csakazértis - olyan ember, aki tűzön, gáton keresztülviszi a szándékát. Mialatt a baromftólak felé vezet, hogy megmutassa a legújabb nyárasdi „natentot", Kublk Béla, a titkár veszi át a szót. — Az a baj, hogy a szakemberek keveset törődnek velünk.. Akik ^ltt vezetjük Forró Géza, a zootechnikus a falut, a szövetkezetet, bizony nem végeztünk el tíbb iskolát az elemi nyolc osztályánál. Nem mondom, a munkánkat értjük, az eredmények mutatják — s kissé röstellkedő mosollyal fordul felém, nem veszem-e dicsekvésnek. — De azért elkellene a hozzáértő szakemberek tanácsa. Mint például a silózásnál, a keverés, érlelés, vegyítés dolgában ... — No azért járnak nálunk szakemberek is - szól közbe huncut mosollyal Forró Géza. - Eljöttek megnézni az istállóinkat, amiket nem az Agroprojekt, hanem a magunk tervei szerint építettünk, és hiába olcsóbbak, hiába jobbak bennük az eredmények, csak kinevették! Már sorolja is az adatokat! A tlpusmarhaistálló — mert van ilyen is a telepen - építése 350 000 koronába került, 96 állat fér el benne, és hat gondozó kell hozzájuk. A „nyárasdi típus" építési költsége mindössze 90 000 korona, 120 állatot helyeznek el benne, és egy ember elég, hogy ellássa a munkát. Nem vagyok szakértője a mezőgazdasági építkezésnek, mégis úgy képzelem, a gyakorlati munka felismeréseit, tapasztalatait minden tervezésnél figyelembe kell venni, még akkor is, ha nyolc elemit végzett emberek szerezték és ellentétben állnak a főiskolai végzettségű szakemberek nézeteivel. Nem ártana, ha nem az elfogultság gúnyos szemüvegén, de az őszinte, emberi együttműködés jóindulatával néznék őket. Beszélgetés közben elérkezünk a baromfiólakhoz. De ne gondoljunk a régi, fából, eszkábált, apró, létrés viskókra! Fehérfalú hosszú épületek, két szélükön egy-egy nyurga kémény. Miért kettő? — kívánkozik ki belőlem a kérdés. — Ez éppen a nyérasdt patent, - készségeskedik a magyarázattal Forró Géza. -A padló téglás, tehát hideg, és hiába raktunk be kályhákat, tavaly felfázott tőle a baromfi, és az elhullás meghaladta az ötven százalékot. Nem hagyott békén bennünket a dolog, és Pőte elvtárssal, az építő csoport vezetőjével addig törtük a fejünket, míg rájöttünk a megoldásra: a baromfiház közepén helyezzük el a kemencét és kétfelé, a két őlon végig füstcsatornát vezetünk keresztül, amely a két kéménybe torkollik. A padlót vastagon megraktuk kóró- • és szalmavagdalékkal, és mit gondol ml az eredmény? Idén az elhullás alig három és fél százalék! — néz a szemembe elégedetten. Amerre megyünk a telepen, mindenfelé újabb építkezéseket látunk. Az új sertésistállók is a nyárasdiak elképzelése szerint épülnek; a padló és a beton-alapzat között rést hagynak, amelyhez az épület végén szellőztetőkémény kapcsolódik — Így akarják tisztán tartani az istálló levegőjét, mentesíteni az apró állatokat pusztító, fojtó gázoktól. A hizlaló istállókon végighaladva büszkén mondják: — Ez mind az Idén egyszer már kiürült! Vagyis harmadfél hónap alatt a vágómarhák, sertések százait vitték mér vágóhídra. A gyártelep tehát jól működik. Egyre dúsabban áramlik majd belőle az „árú", így akarják a nyolc elemit végzett főmérnökök, technikusok! — Mert nekünk a szocializmus megteremtése azt jelenti, - emeli a hangját Kublk Béla. — hogy mindenkinek a tányérjára jusson nagy darab hús, tenyérnyi vastag füstöltszalonna, még pedig olcsón! Bőven tejelnek a nyárasdi tehenek A nyárasdi „gyártelep" ezidén tovább bóvül. öt esztendeje még szántóföld volt a helyén, s most újabb darabot foglal el a szomszédos mezőből: oda kerülnek a gépszínek, javítóműhelyek. Nemrég vették át a gépállomástól a traktorokat, munkagépeket és ezentúl maguk törődnek velük. Azt talán mondanom sem kell, hogy a maguk masináival a tavaszi munkákat is határidő előtt végezték, illetve végzik el. Este újból találkoztunk a nyárasdi Népművelési Otthon termében, a csehszlovákiai magyar írók és költők estjén. Ott volt Kublk Béla, Forró Géza és még sokan mások, köztük nem egy, akivel a „gyártelepen" Ismerkedtünk meg. Falusi emberek, akik néhány év alatt nemcsak kétszáz új házat és gyárat építettek, hanem meg akarják teremteni falujuk új életét is. amelynek egyik terjesztője, éltetője a a kultúra, a művészet. TÖTH TIBOR 5 A Pálffyak pallósjogénak jelképe - a semmibe süllyedt múlt mementója a mában